Bulvár

Visszaverte a trükkös támadásokat

2009-10-29 13:30

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE rendor-szirena.jpg

Van megoldás a trükkös tolvajokkal szemben! Egy 89 éves harsányi nő gyakorlatilag háromszor hiúsította meg az úgynevezett trükkös tolvajok szándékát, így azok zsákmány nélkül távoztak, sőt hátrahagytak egy zsák hagymát. A rendőrségi közleményben érdekes, tanulságos történetről olvashatnak.

Az első támadás

Pár nappal ezelőtt egy 89 éves harsányi nő kinyitotta kertkapuját, mivel délidő volt, s várta, hogy meghozzák az ebédjét, majd bement a lakásba. Pár perc múlva arra lett figyelmes, hogy egy számára idegen férfi megjelenik a portáján egy zsák hagymával. Az idegen férfi a házigazda kérdésére válaszolva elmondta, hogy az önkormányzat küldte
a terményt. A nyugdíjas közölte, hogy ő nem vár és nem kért semmilyen ilyen jellegű küldeményt, majd erélyesen felszólította a zsákos embert, hogy távozzon, aki ennek eleget is tett, bár a hagymát az udvaron hagyta.

A második támadás

Kisvártatva újra megjelent a 89 éves néni portáján egy másik férfival, aki újabb csali mesével állt elő, s mint mondta a hagyma mellé pénzt is hoztak. De sajnos csak 20 000 forintos bankjegyük van, amit fel kellene váltani. Az idős nő kellő határozottsággal tudatta hívatlan vendégeivel, hogy nem akar semmilyen pénzt felváltani. A férfiak ekkor alkudozni
kezdtek, mondták, akkor egy 10 000 forintost, 1000 forintost osszon ketté. A válasz egy újabb nem volt.

A harmadik támadás

Mintegy utolsó esélyként a férfiak azt találták mondani, hogy akkor adja vissza azt a 20 000 forintos bankjegyet, amit az előbb adták át. Ez a próbálkozás már a néninek is sok volt, hiszen semmilyen bankjegy nem került hozzá, ezért közölte, hogy hamarosan itt lesz a gondozója, egyben hívja a rendőrséget, ha nem mennek ki a portájáról azonnal, amit meg is
tettek.

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozást indított az elkövetők kézre kerítésének érdekében. Az eljárás során kiderült, hogy az elkövetők más, harsányi idős embernél is hasonló módon próbálkoztak.

Tipikus trükkök

Amennyiben a média hírcsatornáin keresztül értesülnek az ilyen és hasonló jellegű bűncselekményekről, akkor figyelmeztessék szomszédjaikat, ismerőseiket, hogy másokat ne tévesszenek meg az elkövetők, és bármilyen gyanús körülmény esetén azonnal értesítsék a
rendőrséget az ismert 107-es vagy 112-es telefonszámon!A bűnelkövetők különböző kitalált történettel jutnak be a sértettek lakásába, ahol az ott lakók figyelmét elterelve értékeit, de elsősorban készpénzüket tulajdonítják el. A tettesek (2-3 személy) általában a következő fals történetekkel keresik fel kiszemelt áldozataikat:

- Tartoznak az ott lakó egyik rokonának, és a kölcsönt szeretnék
visszafizetni,

- Zöldséget, szenet, fát árulnak,

- Vasat, hulladékot, papírt vásárolnak,

- Valamilyen intézménytől pénzt, adományt hoztak

Az is előfordulhat, hogy az elkövetők arra kérik az érintetteteket, hogy a náluk lévő 20 000 forintos bankjegyet váltsák fel. A váltópénz előkeresése alkalmával kifigyelik, hogy áldozatuk hol tartja a pénzét, majd egyikük egy pohár vizet kér, vagy más indokkal a lakás/kert egy távolabbi pontjára csalják az áldozatukat, s miközben elterelik a figyelmét, a másik elkövető eltulajdonítja a tulajdonos értékeit, készpénzét.

Válasz trükkök:


Ha rosszullétre hivatkozva idegenek vizet kérnek, ajánlják fel, hogy értesítik a mentőszolgálatot. Ha készpénzt akarnak Önökkel felváltatni, javasolják a legközelebbi pénztárgéppel rendelkező üzletet.

Forrás: MRFK Kommunikációs Iroda
 


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-03-26 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!