Operafesztivál

Idén is gálakoncertezhetünk

2009-10-28 15:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Szerdán tartott sajtótájékoztatót a Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft. az idei adventi ünnepi gálakoncertről. Bátor Tamás ügyvezető igazgató bevezetőjében az idei operafesztivál pozitív visszhangjairól szólt, illetve arról, hogy a napokban megérkezik a fesztivál állami támogatásának utolsó részlete is.

Kiemelte, hogy milyen fontos ez a rendezvény a városnak, a városvezetésnek és hogy a 2001-es kezdettől mára milyen nagy hazai és nemzetközi rangot vívott ki magának a fesztivál. Megköszönte a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak a folyamatos részvételt a fesztiválon, amely együttes a fellépő művészek mellett szintén magas színvonalt produkál évről évre.

Bátor Tamás külön kiemelte, hogy az 1989-es rendszerváltozás 20. évfordulójáról a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál határokon átívelő, nagyszabású hangversennyel emlékezett meg. Beethoven szimbolikus jelentésű műveivel: a Fidelio című opera részleteivel, amelyben drámai erővel jelenik meg a szabadságvágy, valamint a IX. szimfóniával, a szebb jövő ígéretét magában hordozó művel, amelynek Örömódája az Európai Unió himnusza. A több száz fős alkalmi együttesben magyar, szlovák és lengyel művészek léptek a közönség elé a miskolci Jégcsarnokban. Az unió támogatását élvező közös koncertet 2009. novemberében a kassai Thália Színházban, majd decemberben a Kolozsvári Magyar Operában is megismétlik.

Bátor Tamás a közelmúlt eseményei után a közeljövőről, azaz a december 12-i ünnepi gálakoncertről adott tájékoztatást. A programból elsősorban 3 fiatal tehetségre hívta fel a figyelmet a fellépők közül. Manon Strauss Evrardra, aki eddig már kétszer lépett fel Miskolcon és a gála kedvéért jön el az Egyesült Államokból hozzánk fellépni. Filip Bandzákra, a cseh színesbőrű operaénekesre, aki számos díjat nyert már eddig is, legutóbb például 2008-ban megnyerte a Kínai Nemzetközi Énekversenyt. Harmadsorban pedig Alekszej Kudrjára, aki a világhírű orosz énekes, Jevgenij Nyeszterenko tanítványa.

A gálára november 2-től lehet jegyeket vásárolni a színház jegypénztárában.  

Az ügyvezető igazgató végezetül kitért a jövő évi operafesztiválra is, amit természetesen 2010-ben is megrendeznek és a Bartók+Európa, 2010 nevet kapta. A szervezőktől az eddigiekhez képest még nagyobb szervező munkát kíván a program összeállítása, ugyanis az Európai Unió mind a 27 tagországából lesz előadott mű, vagy fellép művész. Ezért ennyire szerteágazó az előadott művek száma, stílusa sosem volt mint jövőre lesz.

Többek között bizánci, ír, és ciprusi zene is lesz a programban, vagy például a fellépők között lesz a Kolozsvári Nagyszínház Balett csoportja.

Ezt követően a Miskolci Szimfonikus Zenekar igazgatója, Szabó Péter szólt arról, hogy milyen rang és megtiszteltetés, hogy állandó résztvevői a fesztiválnak minden évben és örülnének annak, hogy a 12 napos fesztivált valamikor sikerülne még több napra megvalósítani, hogy ők is minél többször tudjanak fellépni egy ilyen immár világhírű rendezvényen. 

Egy ilyen nagyszabású fesztiválnak különösen a mai gazdasági válság sújtotta világban igen fontos, hogy biztos anyagi lábakon álljon. Ezt biztosítja többek között a régió egyik nagy szolgáltatója, az ÉMÁSZ. Ezt már Mészáros Sándor, a cég komunikációs igazgatóságának igazgatóhelyettese mondta. Szívesen álltak egy ilyen színvonalas rendezvény mellé több éves szerződést kötve a Miskolci Operafesztivál Kht.-val, hiszen cégüknek fontos, hogy a városnak és az egész régiónak egy ilyen méltán világhírű rendezvénye legyen.

Sólyom Sándor


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!