Gazdaság

A Bajnai csomag ellen kampányolnak a FIDESZ és a KDNP miskolci szervezetei

2009-10-21 19:51

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE fidesz_alairas.jpg

A Bajnai-csomag ellen kampányol a FIDESZ és a KDNP helyi szervezete. A 2010-es költségvetés alapjaiban elhibázott, mert további terheket ró a lakosságra, ugyanakkor semmit nem tesz a gazdaság beindításáért és a munkahelyek teremtéséért – mondta Csöbör Katalin, a FIDESZ Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1-es számú választókerületének elnöke szerdán, a Búza téren tartott sajtótájékoztatón.

Itt a lakosság figyelmét is szerették volna felhívni a jövő évi költségvetés hibáira. Csöbör Katalin az országos kampány miskolci eseményén azt is elmondta, hogy hiányolják a büdzséből az adócsökkentésre vonatkozó terveket és a munkát sújtó járulékterhek jelentős csökkentését. A tervezett költségvetés magyarázza meg, hogy a FIDESZ miért szorgalmazza az előrehozott választásokat – tette hozzá a választókerületi elnök, aki azt javasolja, hogy a jövő évi büdzsében szerepeljen az M30-as autópálya Miskolcot elkerülő szakaszának ingyenessé tétele, valamint kerékpárutak építése és a megújuló energiaforrások támogatása.
 
Molnár Péter, a miskolci KDNP elnöke az oktatás területére tervezett megszorításokat emelte ki, szerinte az intézkedéseknek beláthatatlan következményei lesznek, többek között pedagógus-elbocsátások és a szülők terheinek növekedése várható.

Fotók:


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2009-10-21 20:52

    fityesz

    Bocsánat még egy apró gondolat. Az unokáinkig eladósították az országot az elvtársak saját zsebre akkor Orbán mit kezd majd egy szétlopott üres kasszával.? Talán ö varázsló,vagy megkéri az elvtársakat hogy ugyan hozzák már vissza azt a sok milliárdot [ tovább ... ]
  • 2009-10-21 20:46

    fityesz

    Nem kell ehhez semmilyen Fidesz KDNP stb. Az emberek túlnyomó többségének már nagyon elege van nem csak Bajnai elvtársból, hanem a hátérből irányító telhetetlen slepjéböl is. Ez a demokrácia gratulálok elvtársak.

Miskolc TV mai műsora

2024-10-04 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!