Bulvár

Akar egy óra alatt milliomos lenni?

2009-10-21 11:10

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Egy miskolci férfi alig egy óra alatt milliomossá tett egy korábban általa sosem látott nőt. A történet október 19-én a késő délelőtti órákban kezdődött az egyik miskolci kórház közelében lévő buszmegállóban. A megnyerő külsejű nő útbaigazítást kért egy idős férfitól, aki készségesen megmutatta, merre van a közelben lévő egészségügyi intézmény.

A dialógust mindvégig irányító nő elmesélte, hogy cégének kamionsofőrje balesetet szenvedett, és éppen műtik. Szavainak nyomatékot is adott, telefonon felhívta az „orvost”, aki közölte, hogy „pont most megy be a műtőbe, majd két óra múlva érdeklődjön újra”.

A „vigaszra szoruló” nő arra kérte a készségesen segítő férfit, hadd töltse el az időt otthonában, hiszen senkit sem ismer a városban. A „műtét” után a fiatal nő újra telefonált az „orvosnak”, aki közölte azonnal fizessen több mint egymillió forintot, mert a sofőrt sürgősen mentőhelikopterrel a fővárosba kell szállítani a költségeket, pedig neki kell állnia. Szintén a nyomaték kedvéért a házigazdának átadta a telefont, amin keresztül a hang újra elismételte, hogy vészhelyzet van, amit csak egymillió forint tud megoldani. A „kétségbeesett” nő megmutatta, hogy csak eurója van, de abból jó sok. A miskolci férfi ekkor átadott a nőnek egymillió forintot. A biztosíték az „euróval” telt táska volt, illetve a nő „adott szava” miszerint két óra múlva visszahozza a kölcsönkapott pénzt. De nem hozta.
 
Mint később kiderült az „eurós táska” sem az, aminek látszott, abban pénz nem volt, hiszen a nő kicserélte azt egy óvatlan pillanatban.
 
A miskolci rendőrkapitányság csalás miatt indított eljárást, miután a sértett feljelentést tett a rendőrségen.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!