Gazdaság

Bealkonyult a hagyományos izzóknak

2009-10-19 10:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Ősztől megkezdték a hagyományos izzók kivonását az Európai Unió piacáról. A következő néhány évben fokozatosan tűnnek el a boltok polcairól a különböző teljesítményű hagyományos fényforrások (szeptember 1.-től a 100 W-os izzóknál ezt már tapasztalhatjuk is), és helyüket az energiatakarékos fényforrások veszik át.

energiatakarekos_izzok.jpgA mindannyiunk által régóta jól ismert izzószálas villanykörte 1879 óta része életünknek, de az utóbbi időben egyre inkább ráébredtek arra, hogy mára jócskán megérett a korszerűsítésre. Ez a felismerés vezetett az Európai Unió 2009. év elején kihirdetett döntéséhez is, miszerint az energetikai szempontból korszerűtlen izzókat fokozatosan ki kell vonni a forgalomból.

Az uniós döntés fő érve az energiahatékonyság, amely szoros összefüggésben áll a klímavédelmi intézkedésekkel, s így a szén-dioxid kibocsátás csökkentésének céljával is.

Világviszonylatban a megtermelt villamos energia mintegy 20 százalékát világításra használják. Az egyes háztartások áramfogyasztásában ez az arány hozzávetőlegesen 10-15 százalékot képvisel, de az intézmények, irodák esetén ennél is magasabb. Ráadásul a világításhoz elfogyasztott energia nagy része az elavult technikai megoldások és sok esetben a rossz szokások miatt kárba vész.

A főként a háztartásokban használatos normál izzólámpákra vonatkozó európai uniós szabályozás mélyreható műszaki és gazdasági vizsgálatot, és valamennyi érintett fél bevonásával folytatott széleskörű konzultációt követően került kidolgozásra. Az EB javaslatáról 2008. december 8-án szavazott a tagországok szakértőiből álló szabályozási bizottság. A tagállamok tanácsa és az Európai Parlament általi jóváhagyást követően a Bizottság 2009. március 18-án fogadta el hivatalosan az intézkedést, és hirdette ki a 244/2009/EK rendeletet (a háztartási lámpák környezetbarát tervezéséről), amely minden tagállamra kötelező és közvetlenül alkalmazandó. A szabályozás kidolgozásában részt vehettek a fogyasztóvédelmi szervezetek és az iparág képviselői is, ennek eredménye, hogy a gyenge hatásfokú fényforrásokat több év alatt vonják ki a forgalomból, időt hagyva a fogyasztóknak és a gyártóknak, hogy alkalmazkodjanak a változáshoz.

A rendelet előírásaitól az Európai Unió azt várja, hogy 2020-ra körülbelül évi 40 TWh energia-megtakarítást eredményez majd, ami 11 millió európai háztartás ugyanekkora időtartamra számított energiafelhasználásának felel meg. Ez évente akár 15 millió tonnával csökkenti majd a szén-dioxid kibocsátást, így részét alkotja annak az uniós célkitűzés megvalósításának, amely 2020-ra az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 20%-os csökkentését irányozza elő.

A háztartási lámpákra
vonatkozó szabályozás csak egyike azoknak az intézkedéseknek, amelyeket az EU az energiafelhasználó termékek környezetbarát tervezésére vonatkozó 2005/32/EK irányelven alapulva több mint 30 termékcsoport (pl. televíziók, mosógépek) energiahatékonyságának és környezeti teljesítményének javítása céljából bevezet.

Az uniós rendelet nem magát az izzószálas lámpa gyártását tiltja be, hanem olyan energiahatékonysági minimumkövetelményeket állít fel, amelyeket a hagyományos villanykörték és a hasonlóan energiapazarló technológiák nem képesek teljesíteni.

A gyártásból és alkalmazásból történő kivonás a háztartásokban széleskörűen használt, 230 V-os hálózatról üzemeltetett normál izzólámpákat érinti (beleértve természetesen azt is, amikor azokat nem háztartási céllal értékesítik).

A szabályozás csak a nem irányított fényű fényforrásokra vonatkozik, amelyek a fényt egyformán sugározzák minden irányba. Az irányított fényűek (ilyenek a reflektorburás/spotlámpák), amelyeknél a reflektor adott szögben irányítva bocsátja ki a fényt, jelenleg nem tartoznak a rendelet hatálya alá.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-10-04 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!