Gazdaság

Eladták a Borsodi Sörgyárat

2009-10-15 10:32

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A világ legnagyobb söripari vállalata hivatalosan is bejelentette, hogy eladta azt a leánycég-csoportot, aminek tagja a magyar Borsodi Sörgyár is. Az Anheuser-Busch InBev (ABI) hivatalosan is bejelentette, hogy megállapodott a CVC Capital Partners nevű kockázati tőke társasággal közép-kelet európai leánycégeinek eladásáról. Az ügylet tárgyát képező vállalatcsoportban ott van a magyar Borsodi Sörgyár is.

Az ügylet értéke a hitelekkel együtt (Enterprise Value) mintegy 2.231 milliárd dollár, de a söróriás közleménye szerint a jövőben bizonyos teljesítménymutatók elérése esetén további 800 millió dollárt kaphatnak a leánycégekért. A vételár kifizetéséhez a kockázati és magántőke befektető mintegy egymilliárd dollárnyi hitelt vett fel, a tranzakcióban pedig az is érdekesség még, hogy az ABI a jövőben visszavásárolhatja a leánycégeket, ha a CVC úgy dönt, hogy kiszáll a cégcsoportból – írja a portfolio.hu.

Mint ismeretes, a belga De Standaard már egy hónappal ezelőtt beszámolt róla, hogy értesülései szerint a CVC Capital Parnters nevű kockázati és magántőke társaság veszi meg az Inbev Anheuser-Busch eladásra meghirdetett közép-kelet európai leánycégeit, ám a felek akkor az információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták.

A belga lap akkor azt írta, hogy a befektető 2 milliárd dollár körüli ajánlatot tett a cégcsoportra, amelyből mintegy 734 millió dollárnyi hitelre már van ígérete egy csaknem tucatnyi bankból álló konzorciumtól. A hitelezők között állítólag ott van az ING, a KBC a BNP Paribas, a Fortis, a Barclays, az Eerste, az HSBC, az Intesa, a JP Morgan, a KFW, a Mediobanca, a SG, a Unicredit és a West LB is.

A Financial Times korábban azt írta, hogy az eladó az EBITDA 8-10-szeresén szeretné értékesíteni a cégcsoportot, ami 2.6 és 3.4 milliárd dollár (520 és 680 milliárd forint) közötti értéket jelentene. Ehhez képest a vételár alacsony. A várakozásoktól elmaradó bevételnek oka lehet, hogy a Reuters szerint a CVC volt az egyetlen pályázó az eladásra kínált sörcégekre.

portfolio.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!