Egészség

A kialkudottnál is több pénzt kaphatnak a kórházak

2009-10-13 02:49

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE korhaz.jpg

Megkapják a kórházak a kialkudott pénzt, sőt annál még hatmilliárd forinttal többet - derült ki az Országgyűlés egészségügyi bizottságának ülésén, amelyen a kormány módosító indítványát a fideszes képviselők is megszavazták. Nemcsak a korábban kértnél, hanem még a múlt héten kialkudottnál is több pénzt kaphatnak a kórházak. Eddig arról volt szó, hogy az idei költségvetés terhére csak 4,5 milliárd forint pluszt tud kiszorítani a kormány.

Az egészségügyi bizottság ülésén azonban kiderült: a decemberre ígért további hatmilliárdos kiegészítés sem a jövő évi büdzsét terheli. A fedezetet a kórházak korábban, éppen a válság miatt zárolt pénze jelenti. Mindezek mellett a 2010-es kórházkassza tisztán 38 milliárddal emelkedik az egészségügyi bizottság jövő évi költségvetéshez benyújtott, kormány által is támogatott módosító javaslata szerint - mondta Kökény Mihály, a testület MSZP-s elnöke.

A jövő évre jutó 38 milliárd forintos emelkedés két forrásból jön össze. Több mint harmadát a Miniszterelnöki Hivatal céltartalékából csoportosítják át. A fennmaradó 22 milliárd forint az egészségbiztosítási kassza pluszbevételeiből jöhet össze. Kökény Mihály szerint a tervezettnél több járulék folyik majd be és a gyógyszergyártói befizetések is emelkednek.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!