Egészség

A kórházak támogatási koncepciója szerdára készül el

2009-09-11 06:20

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE apoloknapja.jpg

A szerdai kormányülésre elkészül a kórházak fix összegű támogatásának koncepciója. Székely Tamás miniszter egy csütörtöki szakmai konferenciáján elmondta, hogy az intézmények előre meghirdetett, állandó összegből gazdálkodhatnak majd.

Ez nem jelenti azt, hogy több pénz lesz, de azt igen, hogy a jövőben nem kell állandóan számolgatni a bevételt - tette hozzá a miniszter. Az úgynevezett finanszírozási technika megváltoztatásáról tegnap állapodott meg a miniszterelnök az intézményvezetőkkel.

Közben jövő kedden kezdődik és október 30-ig tart az európai lakossági egészségfelmérés magyarországi vizsgálatsorozata. 449 településen 7000 főt kérdeznek meg az egészségi állapotáról, az egészségügyi ellátórendszer igénybevételével kapcsolatos véleményéről, valamint az egészségmegőrzés fontosságáról.A válaszadók kisebb csoportján a túlsúly, az alultápláltság és a hasi elhízás előfordulását is vizsgálják. Ezek alapján felderíthető az összefüggés a táplálkozási szokások, a tápláltsági állapot és az egyes betegségek között. Ez a vizsgálat 120 településen zajlik, és november 30-ig tart.

A vizsgálat része az európai lakossági egészségfelmérésnek, amelyre uniós rendelet szerint ötévente kerül sor. A cél olyan egészség-felmérési gyakorlat kialakítása, mely rendszeresen megbízható adatokat szolgáltat az Európai Unió lakossága körében előforduló egészségproblémák gyakoriságáról, az azokat befolyásoló tényezőkről, valamint az egészségproblémák következtében az egyénre, a családra és a társadalomra nehezedő terhekről. Mivel a felmérés kiterjed az összes tagállamra, így lehetőséget teremt az adatok nemzetközi szintű összehasonlítására. Az EU reményei szerint az eredmények hozzájárulnak az egészségpolitikai döntések megalapozásához is. Az unió a hazai felmérést 200 ezer euróval támogatta.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!