Gazdaság

180 milliós támogatás az üzlettulajdonosoknak

2009-09-09 15:16

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE fpp_sajtaj.jpg

Meghallgatva a belváros kereskedőinek problémáit, a Főutca Pláza Projektben érintett üzlettulajdonosokat a MIK Zrt. mintegy 180 millió forinttal támogatja 2010 végéig – ha a közgyűlés is rábólint az előterjesztésre.

Az előzmények kapcsán Molnár Zoltán vezérigazgató elmondta, a MIK Zrt. a Városház tértől az Ady hídig terjedő területen indította el a Főutcai Pláza Projektet (FPP) 2005-ben. A cél az volt, hogy a belváros megújuljon, az üzletek, vendéglátóhelyek külső-belső megjelenésének, az áruk és szolgáltatások színvonala emelkedjen. Lehetővé vált az egységes, konzekvens új pályáztatási és szerződéskötési rendszer, illetve a bérleti díjakat a valós, piaci szinthez igazították. A Főutcai Pláza Projekt által bevezetett minősítési rendszer három kategóriába sorolja a helyiségeket, a legmagasabb A kategóriát vállaló kereskedők ötven százalékos bérleti díj-kedvezményhez jutottak.
Az eltelt években az A kategóriás üzletek száma jelentősen megnőtt, míg 2004-ben 51, addig 2008-ban már 243 ilyen üzlet volt a belvárosban, ez az összes üzlet tekintetében 13,35%-ról, 70,43%-ra való emelkedést jelent. A belváros rekonstrukciója során 73 üzletportált cseréltek ki, 67-et pedig felújítottak. Molnár Zoltán azt is elmondta, hogy az FPP szerződési rendszer bevezetésével keletkezett többletbevételek hozzájárultak ahhoz, hogy a belvárosi épületek jelentős részénél homlokzatfelújítást hajtson végre a MIK Zrt.: erre a célra 742 millió forintot fordítottak, míg épületek teljes rekonstrukciójára 531 millió forint jutott.
A gazdasági válság azonban Miskolcon is éreztette a hatását, és a kereskedők segítségért fordultak a MIK-hez, illetve az önkormányzathoz, mivel csökkentek a bevételeik. A megkeresés után kerekasztal-beszélgetést, majd fórumot is tartottak a kamara bevonásával, és keresték a legmegfelelőbb megoldást. A szeptember 24-i közgyűlés elé kerülő előterjesztés szerint a MIK az óvadéki díjat/bankgaranciát az öt éve szerződéssel rendelkező, jól fizető bérlők esetén hatról kettő, egyéb esetben négy hónapos bérleti díjnak megfelelő összegre csökkentené. Az FPP területén október 1-jétől december 31-ig húsz százalékos bérleti díj-kedvezményt biztosítanának, 2010. január 1-től december 31-ig szintén, de a tíz százalékos évi díjemeléssel növelt bérleti díjból. Az FPP-n kívüli területeken – ez mintegy 150 bérlőt érint – a bérleti díj október 1-jétől 10% helyett az éves infláció mértékének megfelelően kerül módosításra.
Új elemként kerülne be az üres, nagy alapterületű helyiségek kedvezménye. Ebben az esetben az üresen álló, pályáztatott, 200 m2-t meghaladó nagyságú, jelentős – az éves bérleti díj mértékét meghaladó – beruházást igénylő helyiségeknél legfeljebb 30 %-kal csökkenthető lenne a bérleti díj új szerződéskötések esetén. Emellett a bérlők kérését elfogadva rugalmasabbá teszik az albérletbe adás, illetve a tevékenységváltás engedélyezését. Ugyancsak felülvizsgálják a korábbi kedvezmények egy részét is.
Káli Sándor, Miskolc polgármestere azt is megemlítette, hogy a villamospálya-építésnél a sétálóutcán burkolatcserét is végeznek majd, ami kapcsán a kereskedők forgalomcsökkenéstől tartanak, ennek próbálnak elébe menni. Már a parkolóházak építésével is volt egy olyan céljuk, hogy növeljék a belváros gyalogosforgalmát. A polgármester kiemelte, hogy a város vezetése hosszú távon a megegyezésre törekszik, az együttműködést tartja szem előtt.
Dr. Halmai Gyula, a Miskolc Holding Zrt. elnök-igazgatója hozzátette, a belvárosi burkolatcsere bár „faltól falig” tart majd, de az üzletek végig megközelíthetőek lesznek. Kiemelte azt is, hogy a város vezetése és a kereskedők között van párbeszéd, de kell, hogy ez az üzlettulajdonosok között is jól működjön.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!