Oktatás

Bajnai Gordon nyitotta a tanévet

2009-08-31 18:31

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE bajnai_vilmany.jpg

Vilmányba látogatott Bajnai Gordon miniszterelnök, hogy átadja az ÉMOP segítségével megújult helyi általános iskolát. Mint mondta – többek között –, azért választotta a borsodi falut, mert itt nemet mondtak a kirekesztésre és igent a felzárkózásra. Vilmány után egy másik megyei településre, Encsre is ellátogatott, ahol részt vett az évnyitón.

Vilmány a környező településekkel közösen még 2007-ben pályázott, és nyert 270 millió forintot az iskola felújítására. A most átadott első ütemben a régi épület újult meg a konyhával együtt, a második ütemben új épületrészt toldanak hozzá, míg a harmadik ütemben a tornacsarnokot is magába foglaló újabb épületrész újulhat meg. A konyha rekonstrukciója azért is fontos, mert itt főznek nem csak az iskolásoknak, hanem az óvodásoknak és az idősellátásban részesülőknek is. A 2009/2010-es tanévben 205 iskolás és 90 óvodás kezdi meg az évet, 30 pedagógus munkája mellett. Az iskola a TÁMOP programban a kompetencia alapú oktatás bevezetésre is támogatást nyert. Mondreánné Lengyel Mária polgármester elmondta, az iskola összetartó erő a település számára, a mostani beruházás pedig évtizedekre meghatározza Vilmány életét.
Bajnai Gordon azzal kezdte beszédét, azért is jött el éppen ide, mert ezzel is szeretné jelezni, a problémákat nem lehet a pesti Duna-partról megoldani, oda kell menni azokhoz, akik megszenvedik a válságot, a szemükbe nézni és megkérdezni: miben segíthetek? Hozzátette, a kistelepüléseken konzerválódik a reménytelenség, ez ellen kell tenniük, megállítani a leszakadást, ami nem csak épületeket, hanem olyan programokat, konkrét cselekvéseket jelent, amivel elindulhat a felzárkóztatás. Ha pedig leszakadásról beszélünk, akkor sokszor cigány emberekről van szó, akiket gyakran ér hátrányos megkülönböztetés, sőt kerülnek veszélybe. A miniszterelnök szerint hiába fogták el a gyilkosokat, a társadalmi problémák továbbra is jelen vannak. Magyarországon nem lehet másodrangú gyerek, polgár, vagy település, ebben azonban mindenkinek tennivalója van. Bajnai Gordon arról is beszélt, hogy az iskola felújítási programban 360 iskola újul meg, de az épületek mellett a közoktatás tartalmát is megújítják, mert csak a tudás teremthet esélyt.
Az iskolai szalag átvágása és a megújult épület átadása után a miniszterelnök Encsre látogatott, ahol a Zrínyi Ilona Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény évnyitóján vett részt. Itt az iskola igazgatójának köszöntő szavai után Bratu László polgármester arról szólt, hogy őket sem kerülte el a válság, a csökkenő gyermeklétszám, össze kellett vonni az iskolákat, de még nincs vége a hét szűk esztendőnek. Több, mint 1300 gyermeket oktatnak az iskolában, ami nem kis feladatot jelent.
Itt Bajnai Gordon arról beszélt a gyereknek, hogy a tanulás jelenthet esélyt számukra, hogy jobb életük legyen, mint a szüleiknek, és ez jelenti Magyarország jövőjét is. A kormány pedig a téglától a gondolatig tesz a modern oktatásért, az egyenlő hozzáférésért. Ennek érdekében juttatnak több támogatást a hátrányos helyzetű régióknak, így például az encsi kistérség számára hárommilliárdos keretet különítettek el. A miniszterelnök szerint hazánk több értelemben is kettészakadt, ezt a ketté nyíló ollót kell megállítani és a szárakat ismét összezárni. Kiemelte: abban, hogy a következő húsz évben hogyan fejlődik az ország kulcsszerepe van, miként sikerül a roma kisebbséget integrálni. Magyarország minden állampolgárától elvárható, hogy segítő kezet nyújtsanak a rossz helyzetben lévőknek, de akik a segítséget kapják, azoknak is meg kell három dolgot tenniük. Az együttélés alapvető szabályait betartani, ha lehetőséget kapnak a munkára, akkor azt elfogadni, és a gyerekeiknek nem tovább örökíteni a reménytelenséget. Bajnai Gordon szólt arról is, hogy a kormány tagjait kérte felzárkóztatási program kidolgozása mellett néhány héten belül tegyenek le egy tervet az asztalra a telepek felszámolására, amelyek a szegénység és reménytelenség jelképei. Szeretné azt is, ha a rendvédelmi szerveknél és a közigazgatásban is minél több hátrányos helyzetű, roma ember dolgozna.

Fotókm.png


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!