Egészség

A cégeknek is készülni kell a járványra

2009-08-28 16:25

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Megdöbbentő, pedig igaz: Már május elejéig az amerikai munkaadók nem kevesebb, mint 78 (!) százaléka megkezdte a dolgozók tudatos felkészítését a H1N1 vírus ellen.

A Society for Human Resource Management e témában készült felméréséből az is világosan látszik, hogy az őszig számítani lehet ennek a már most is magas aránynak a rohamosan növekedésére. Nem lesz, nem lehet ez másként Magyarországon sem!
A munkatársaikért, ügyfeleikért, üzleti partnereikért, tulajdonosaikért felelősséget vállaló szervezetek számára világszerte nyilvánvaló, hogy pusztán a félelem nem véd meg senkit a járvány fenyegetéseitől. A cégeknek, intézményeknek tudatosan meg kell tervezni a világjárvány elleni saját védekezésüket, személyi és üzleti érdekeik megóvási módszereit.
Óriási kihívást jelent számukra, hogy a járvány súlyosbodása esetén biztosítani tudják üzleti folyamataik (az adott járványügyi helyzetnek megfelelő szinten történő) működtetését, ügyfeleik kiszolgálását. A pandémiának ugyanis (az egészségügyi vonatkozások mellett) a gazdasági hatásai sem elhanyagolhatóak. Különböző modellek szerint a cégeknek hozzávetőleg 20-40%-os munkaerő-kieséssel kell számolniuk a járvány legintenzívebb heteiben.
A magyarországi vállalatok, vállalkozók többsége ma még nem gondolta át mindezek jelentőségét. Vannak, akik legyintenek: influenza tavaly is volt… Ám van, aki már most mérlegeli azt a kérdést, hogy vajon hogyan fogja működtetni cégét, ha a háromfős könyvelési részleg két tagja egy egész hónapig nem tudja munkáját elvégezni, vagy miként hat majd a forgalma alakulására, ha az értékesítők felére nem számíthat a 2010-es éves szerződések előkészítése során.
A fenti kérdések hatékony kezelését biztosítja a Vialto Consulting pandémia-specifikus válságkezelő modellje, amely az ezen vészhelyzetre való átfogó vállalati felkészülést segíti elő. E munka összetettsége megkívánja, hogy különböző szakterületek (üzleti katasztrófák elhárítása, az üzletmenet folyamatos működésnek biztosítása, folyamatirányítás, közegészségügy, kommunikáció, stb.) tapasztalt szakemberei működjenek együtt – egy ebben tapasztalt tanácsadó cég koordinálásában, irányításával.

Freepres.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!