Bulvár

Kártérítési pert indítanak a tarnabodi fogva tartottak

2009-08-25 16:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A tarnabodi fegyveres és Molotov-koktélos támadás gyanújával 11 hónapig tartottak előzetesben, és csak a feltételezett valódi tettesek elfogása után kerülhettek szabadlábra azok a roma fiatalembere, akik kártérítési pert indítottak a rendőrség ellen - közölte Magyar Elemér ügyvéd.

A Debrecenben péntekre virradóra elfogott négy férfi közül kettő gyanúsítható a 2008. szeptember 29-én Tarnabodon történt támadással, ezért az ügyben már korábban előzetes letartóztatásba került három embert szabadon engedték. Magyar Elemér, a férfiak ügyvédje nyilatkozatában kijelentette: 10-10 millió forintos nem vagyoni kártérítés iránti keresetet nyújtanak be, emellett bocsánatkérést is várnak a hatóságok részéről.

Az ügyvéd azt mondta: a fiatalkorú Németh Renátó, a már felnőtt korú Szabó Adorján és Pusoma János az előzetes letartóztatásban együttműködött a hatóságokkal, de végig tagadták a bűncselekmény elkövetését, és közvetett bizonyítékok alapján gyanúsították meg őket. A három férfit a tarnabodi támadással összefüggésben a bűncselekmény másnapján helyezték előzetes letartóztatásba több emberen elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt tanúvallomások és nyomszakértői adatok alapján.
 
Az NNI vezetője keddi sajtótájékoztatón azt közölte, hogy a rendőrség azért gyanúsította meg a három férfit a tarnabodi bűncselekmény elkövetésével, mert egy tanú arról számolt be, hogy a támadást megelőző napokban egy lefűrészelt csövű vadászfegyvert láttak az egyik férfinál, akinek a ruházata hasonlított a támadók vélt viseletéhez, és a nyomszakértők lőpornyomokat találtak a kezükön és ruházatukon.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!