Gazdaság

Ha konszenzus lenne, mindenki jól járna!

2009-08-24 20:57

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az MSZP összefogást szorgalmaz a Fidesszel az alapkamat-csökkentés ügyében - közölte Szanyi Tibor kormánypárti politikus hétfőn. A politikus azt mondta: ebben az ügyben a két párt összefogása indokolt lenne, hogy legyen egy olyan ˝gazdaságpolitikai minimálkonszenzus, ami alapján a jegybank bátrabban mehet lefele˝. Rámutatott, hogy az alapkamat-csökkentés kérdésében teljesen azonos a Fidesz és az MSZP ˝tényleges gazdaságpolitikai álláspontja˝: mindketten szeretnék, ha a jegybanki alapkamat mielőbb ˝˝a mainál jóval alacsonyabb szintre˝ csökkenne.

Úgy vélte, hogy a pártközi civakodások destabilizálják az országot, és így a jegybank sem tud merészebben lépni. Hozzátette: az irányt helyesnek tartja, és szeretné, ha a csökkenés még gyorsabb lenne, ám attól is óvott, hogy a ˝nagy sietségben˝ elgáncsolják magukat.
 
Hétfőn Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője azt közölte: a Fidesz szerint a 8 százalékos jegybanki alapkamat is rendkívül magas, ilyen szint mellett sem lehet növekedési pályára állítani a gazdaságot. A politikus azt követően beszélt erről, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfőn ötven bázisponttal, 8 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!