Gazdaság

Idén nincs béremelés, örülni kell az ötnapos munkahétnek

2009-08-24 05:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Tíz, a Napi Gazdaság által megkérdezett, különböző ágazatban dolgozó vállalatvezető közül nyolc válaszolta azt, hogy idén semmilyen béremelésre nincs lehetőség. A legtöbb helyen azt is nagy eredménynek tartanák, ha a közeljövőben újabb elbocsátások nélkül vissza tudnak térni az ötnapos munkahétre, legfeljebb pluszfeladatokhoz kapcsolódhat majd nagyobb juttatás, illetve differenciáltan rendezik a béreket.

A cégek a bérek kordában tartásával is igyekeznek megőrizni versenyképességüket, és amíg több százan jelentkeznek egy állásra, addig ezt meg is tehetik. Az emelésről beszámolóknál is maximum néhány százalékos pluszról kezdődtek tárgyalások, illetve születtek megállapodások. A Hankook Tire Magyarország Kft.-nél júliustól átlag 4 százalékos béremelésben részesültek - januártól visszamenőleg - azok a dolgozók, akik 2008. június 30. előtt kezdtek el dolgozni a gumigyárban. Az azóta belépőknek nem emeltek.

A kisebb cégeknél erre sincs mód: mint például Csabai Mónika, az autóipari alkatrészek gyártásával is foglalkozó Delta Kft. humánpolitikai vezetője elmondta, nincsenek abban a helyzetben, hogy bármilyen béremelésről tárgyaljanak. Rendelésállományuk drasztikus visszaesése miatt áprilistól négynapos munkahét van a csaknem 250 dolgozót foglalkoztató cégnél; az utóbbi pár hétben kicsit javult a helyzet, jelenleg már reális esély van arra, hogy szeptembertől visszatérhetnek az ötnapos munkahétre, de ebben az is közrejátszik, hogy több mint harmincan önként távoztak a cégtől, elsősorban az alacsony fizetések miatt. A humánpolitikai vezető hozzátette: elég nagy árat fizetnek azért, hogy nem az elbocsátások, hanem a munkaidő csökkentése mellett döntöttek, hiszen néhány kivételtől eltekintve a legjobb, másutt is könnyen elhelyezkedő dolgozók távoztak a cégtől.

A csökkenő megrendelések és a veszteség ellenére néhány kulcspozícióban lévő fizikai dolgozónál lesz béremelés - tájékoztatta a Napit Kovács Géza, az egyedi ruházati termékeket gyártó Szigma Kft. pénzügyi igazgatója. Húsz-huszonöt dolgozónál ez várhatóan eléri majd a tíz százalékot is, mások viszont rövidebb munkaidőben dolgoznak tovább, de lesz olyan terület, ahol bércsökkentésre kényszerülnek. A cég egészét tekintve idén mintegy 15-18 százalékkal kevesebbet költenek bérekre, mint tavaly.

Mintegy 20 százalékos leépítést, valamint telephely-értékesítést követően a közelmúltban 10 százalékos bércsökkentésről döntöttek a még mindig közel száz dolgozót foglalkoztató, többek között épületelem-gyártással foglalkozó Alba Kft.-nél. Istenigazából további létszámleépítésre lett volna szükség - közölte Nagy Tibor termelési igazgató -, ám bíznak két nagyobb megrendelésben, ezért a jól képzett embereket nem akarták szélnek ereszteni. A kollektívával abban állapodtak meg, hogy ha beindulnak a munkák, visszaállítják a korábbi állapotot, sőt augusztus elejétől visszamenőleg mindenki 2-3 százalékos béremelést kap, írja a Napi Gazdaság.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!