Közélet

Beszállítanának a hazai cégek

2007-05-10 13:26

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE uripariosszefogas.jpg

Egy űripari klaszter létrehozására vonatkozó szándéknyilatkozatot írtak alá 12 cég képviselői a miskolci Vigadóban. Az összefogás célja, hogy a magyar ipari cégek együtt hatékonyabban tudjanak beszállítóként részt venni az európai, amerikai és ázsiai űrügynökségek munkájában.

A hazai űrtechnológiai vállalkozások már eddig is számos amerikai, orosz, és az utóbbi időben indiai űrkutatási projektben vettek részt. Elég, ha csak a miskolci űrkemencére gondolunk, amelyből egy példányt a NASA is megvásárolt. Az űrkemencét fejlesztő miskolci vállalkozás vezetője most egy klaszter létrehozására hívta össze az iparában tevékenykedő hazai cégek képviselőit.
Dr. Bárczy Pál, a Magyar Űripari Klaszter elnöke úgy tervezi, hogy az összefogással az abban részt vevő vállalkozások közösen lépnek majd fel a piacon, közös pályázati munkát folytatnak, és a különböző szakmai területeket is szervesebben, jobban össze tudják majd hangolni.
A klaszter alapítóihoz az ipari vállalatok mellett a borsodi megyeszékhely önkormányzata, illetve a Miskolci Egyetem is csatlakozott, a felsőoktatási intézmény ugyanis fontos szakemberbázist jelent az űripari vállalkozások számára. Az összefogást a Borsodi Iparkamara is támogatja.
Szilágyiné Baán Anna, a kamara titkára úgy véli, annak érdekében, hogy az itteni, jól képzett munkaerő minél szélesebb lehetőségekhez jusson, mindenképp szükség van a klaszter megvalósulására. A kamara szakembere azt mondja, a hazai cégek gyakran azért nem tudnak megjelenni a nemzetközi piacokon, mert önmagukban csupán egy-egy kisebb iparterületen képesek termékek előállítására, a klaszternek köszönhetően az űrtechnológiák terén is átfogó szolgáltatásokat tudnak majd kínálni az ügyfeleknek.

petruskó


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!