Városinfó

Kötvényt bocsát ki a megye

2007-09-11 16:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE megyeikozgyules.jpg

A nyári szünet utáni első ülését tartotta a B.-A.-Z. megyei közgyűlés. A testület megtárgyalta a költségvetés első félévének teljesítését, és döntöttek arról is, hogy a négymilliárd forintot is elérő hiány csökkentésére kötvényt bocsátanak ki.

A szeptember 11-i terrortámadásra is emlékeztek a B.-A.-Z. megyei közgyűlés első nyári szünet utáni ülésén. A testületbe került új képviselő is most tett esküt. A fideszeszes Molnár Oszkár lemondásával megüresedett helyre a jelölőszervezetek bejelentése alapján Török Dezső szerzett új mandátumot.
Az ülés kiemelt témája a költségvetés első félévének teljesítése volt. Mivel a finanszírozás változása miatt a megye hitelállománya akár a négymilliárd forintot is elérheti, az önkormányzat úgy döntött, ötmilliárd forint értékben kötvényeket bocsátanak ki. A testület elé került a csanyiki szanatórium eladásának tervezete is, hiszen a Szent Ferenc Kórház ágyszámainak változása miatt a hozzá tartozó létesítmény gyakorlatilag elnéptelenedett. A közgyűlés végül rábólintott arra, hogy az ingatlant a forgalomképes kategóriába sorolják, és később értékesítsék, de azzal a feltétellel, hogy az ebből származó bevételt az egészségügy fejlesztésére fordítják. A közgyűlés több más ingatlan eladásáról is határozott.
A képviselők szavaztak arról is, hogy az egészségügyi átalakítások miatt ötven főt bocsátanak el a megyei és kettőt a szikszói kórházból, további tíz főt pedig oktatási intézmények állományából. Határozatlan időre meghosszabbítják viszont azt a megállapodást, amely szerint a megyei kórház húsz aktív belgyógyászati ágyat ad át a szikszói kórháznak. A közgyűlés határozott arról is, hogy jövőre is csatlakoznak a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati pályázathoz. Új vezetőt választottak a bodrogkeresztúri idősek otthona élére. Döntés született arról is, hogy a területi kisebbségi önkormányzatok finanszírozásának javításáért levélben fordulnak a területfejlesztési és önkormányzati miniszterhez.

P. A.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!