Környezet

Virágos települések versenyeznek

2009-07-28 13:53

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE tapolcasetalok2.jpg

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Környezetvédelmi Tanács immár ötödik alkalommal hirdeti meg környezetvédelmi, környezetszépítési és virágosítási versenyét. A nevező városok, falvak és községek három kategóriában: város, 500 fő feletti és alatti települések kategóriájában indulhatnak a megmérettetésen.

Tiszta udvar, rendes ház – ezzel a címmel jutalmazták évtizedekig azokat a portákat, amelyek egy adott településen a legrendezettebbek voltak. Ötödik éve viszont már az egész település arculatát értékeli a Borsod-Abaúj-Zemplén önkormányzat a környezetszépítő verseny során. A megmérettetésre indulásakor összesen csak 20 falu, község és város jelentkezett, idén eddig már 70 település jelezte részvételét.
A települések augusztus 30-áig nyújthatják be pályázataikat, mely egy képekkel illusztrált beszámoló a környezetvédelmi és környezetszépítési tevékenységeikről. A bírálat során vizsgálják a virágosítást, a terek rendezettségét, tisztaságát és külön bírálati szempont, ha a pályázók be tudják mutatni, hogy a település valamennyi lakóját bevonták a munkába.
Mint Lukács Iréntől, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat aljegyzőjétől megtudtuk, három kategóriában hirdették meg a versenyt: 500 fő alatti települések, 500 fő feletti és külön kategóriát képeznek a városok.
Ennek megfelelően minden kategóriában három díjat osztanak majd ki, ami 100 és 300 ezer forint közötti támogatást jelent, melyet a települések a környezet ápolására fordíthatnak. A virágosítás és a vonzó település-arculat nemcsak azért fontos, mert hozzájárul a régió idegenforgalmának növekedéséhez, hanem azért is, mert általa javulhat a falvak, városok lakosságának életminősége is.

Póczos N.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!