Helyi hírek

Lakásvásár Miskolcon

2007-05-09 14:48

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Harmadik alkalommal rendeznek lakásvásárt Miskolcon a hétvégén. Szombaton és vasárnap 10-18 óra között átfogó lakáspiaci képpel várják az ITC Központban az otthonkeresőket. Új és használt lakások kínálatával, a vásárláshoz szükséges hitelekkel találkozhat, aki kilátogat a Lakásvásárra. Az ingyenes kiállításon minden jelentős beruházó és értékesítő cég képviselteti magát, így bárki reális képet kaphat a miskolci lakáspiacról.

lakasvasar.jpgAz esemény tájékoztatóján Szeifried Adél a Lakásvásár sajtófőnöke elmondta, a miskolcit megelőző fővárosi vásáron nyolcezer négyzetméteren kétszáz kiállító képviselte magát és nagyon színvonalasra sikerült. Nem úgy tűnt, hogy a lakáspiac gondokkal küzdene. Miskolc az utóbbi időben dinamikusan és jobban „pezseg”, mint akár Debrecen. A kínálat egyre színesebb és az árak is változnak, a forgalmazók pedig még hónapok múlva is érzik a vásár hatását.
Borsi István, a Lakásvásár Kft. ügyvezetője szerint egyre színvonalasabb a kiállítás, a cégek egyedi építésű standokkal, vagy extra kiegészítőkkel jelennek meg. Harminckét kiállító helyen harminchárom cég mutatja be kínálatát, külön öröm, hogy két készházat forgalmazó cég is megjelenik.
Halmai Gyula a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója megjegyezte: azt lehet olvasni mindenhol, hogy emelkednek a lakásárak Miskolcon, ez azonban egyben azt is jelenti, hogy felértékelődnek az ingatlanok. A városban végbemenő fejlesztéseknek van egy olyan üzenete, hogy érdemes itt befektetni, egyre több az építkezés. Ennek kapcsán pedig a város a közlekedés, a parkolás fejlesztésével igyekszik aktív szerepet vállalni. Ugyanakkor a Holding nagyobb projektek beruházását is meg tudja oldani. A város fejlesztését célzó Pólus Programnak pedig másodlagosan úgy is meg kell jelennie, hogy emelkedjen a kereslet a lakáspiacon.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2008-06-25 20:22

    Szilu

    Igen, meg lesz tartva. :o)
  • 2008-06-25 14:10

    zebra

    És még valami: Ez 100-as, hogy meg lesz tartva????????
  • 2008-06-24 22:59

    zebra

    Nehéz bejutni a Szigetre, egyre kevesebb a magyar fellépő és a jegyárak sem a mi pénztárcánknak valók.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!