Operafesztivál

Autóbusz-viszonylatjelző táblák árverése is lesz

2009-07-07 14:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE buszvezetosomogyi.jpg

Kit ne érdekelnének a közlekedés, főleg a tömegközlekedés kulisszatitkai? Most újra bárki bepillantást nyerhet az Miskolci Városi Közlekedési Zrt. telepén folyó életbe, sőt, még többe is. Ma már hiába keresnénk Miskolc utcáin Ikarus 31-es buszt, vagy FVV típusú villamost is hiába várnánk a megállóban: ezek már rég kifutott, veteránnak számító jármű típusok.

A rajtuk való utazás, mint nosztalgikus élmény átélésére nincs mód, semmi pénzért... azaz, hogy nagyon is van; csak éppen ingyen. Méghozzá a városi közlekedési társaság szokásos éves Nyílt napjának keretében, ezen a hétvégén. Július 11-én, szombaton az MVK pár éve felújított, hatvanas évekbeli Ikarusán is lehet majd utaznia az érdeklődőknek, és a 151-es pályaszámú, a következő két évtizedből ismert villamos típus máig fennmaradt képviselőjén szintén. Az autóbusz dél körül kétszer vág neki az MVK-telephely - Felsőzsolca túrának, míg a 151-es (amely testvére az operafesztiválról ismert 100-as nosztalgia villamosnak) egész, reggel 8-tól délután 4-ig járja majd a várost, az 1-es járatok megszokott útvonalán.
Az Ikarus 31-es indulása a Szondi utca 1. szám alól Felsőzsolcára: 11.15 és 12.00 óra. A 151-es FVV villamos indulási időpontjai pedig a Tiszai pályaudvarról: 08:11, 09:28, 10:56, 12:35, 13:50, 15:12, a Diósgyőri végállomásról pedig: 08:48, 10:10, 11:50, 13:12, 14:30, 15:50. Mindkét járműtípusra ingyenes lehet majd felszállni.
Aki nem utazgatni akar, hanem valóban körül akar nézni a közlekedési cég háza táján, a Szondi utcában kereshet magának érdekes látnivalót. Például picike buszokat és villamosokat: Nagy Tibor járművezető hobbija ugyanis az, hogy fából kicsiben kifaragja (és élethűre kifesti) a munkahelye által használt járműtípusokat. Egy másik MVK-s dolgozó is hódol a modellezés szenvedélyének, Juhász László második világháborús eszközöket idéző műanyag makettjeit szintén vitrinekben mutatják be.
Ezen kívül a közlekedésiek -úgynevezett fotós tagozata is bemutatkozik- az elmúlt években készült felvételek sokaságával.

Vannak ugyanakkor a társaság kebelén kívül is olyan miskolciak, akik élnek-halnak a közlekedés ügyéért. Dobos Róbert például, bár civilben nem ez a munkája, annyira szereti a sok utas szállítására alkalmas kocsikat, hogy be is szerzett magának egyet. "Maszek" tulajdonú Ikarus 280-as buszát, amely megőrizte a nyolcvanas évekből a miskolci járókelők által is jól ismert arculatát, állapotát, kiállítják az MVK-s Nyílt napon.
Más, a tömegközlekedés relikviái által felvillanyozott érdeklődőket a viszonylatjelző táblák meghirdetett vására és árverése csábíthat ki. Több száz ilyen műanyag lapot kínálnak most megvételre, egy részüket fix áron (1000 forint), a ritkábbakat-különlegeseket pedig licitálás keretében. Ezek olyan táblák, amelyek lekerültek a járatokról valamikor a múltban, mert az adott viszonylat megszűnt, vagy a megállónevek, végállomásnevek jelentősen megváltoztak. Hogy csak egy példát említsünk: ki és hol láthat többé piros színű számokat, például a 101B-s jelzést? Nos, az, aki magának kaparintja meg az árverésen.

Az MVK-s Nyílt nap, amelyre az önkormányzati cég minden miskolcit szívesen vár, július 11-én, szombaton délelőtt 9 órától 12 óráig fogadja a látogatókat.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!