Operafesztivál

Leírta Miskolcot?

2009-07-01 19:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE moldova-portre-miskolc.jpg

„Az író negligálja Miskolc kulturális értékeit, erőfeszítéseit, azt hangsúlyozza, ami tönkrement, és ami rossz" – írja dr. Halmai Gyula, a könyvet megrendelő Miskolc Holding Zrt. igazgatója. Szerződést bontott a város Moldova Györggyel, akit arra kértek fel, írjon könyvet Miskolcról. A kézirat tükrében a megrendelők úgy látták, Moldova nem teljesítette a szerződésben foglaltakat, a szerző kérésére felbontották a megállapodást.

A Moldova György által Miskolcról írt kézirat elolvasása után az az egyöntetű vélemény alakult ki, hogy az író negligálja Miskolc kulturális értékeit, erőfeszítéseit, azt hangsúlyozza, ami tönkrement, és ami rossz. A szerződésben foglaltak nem teljesültek, ezért bontotta fel az együttműködést a Miskolc Holding Zrt. az íróval – áll a megbízó Miskolc Holding igazgatójának, dr. Halmai Gyulának a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Kétmilliót kapott

Moldova Györgyöt még tavaly kérte fel a városi vagyonkezelő cég és Mokrai Mihály alpolgármester arra, hogy írjon könyvet a borsodi megyeszékhelyről. Az író lakást is kapott Miskolcon, ám mivel a kézirat nem felelt meg a szerződésben foglaltaknak, az eredeti ötmilliós gázsi helyett csak az előleget, 2 millió forintot kapott meg Moldova.

moldova-portre-miskolc.jpg

Mokrai Mihály azt is elmondta, nem propagandakönyvet szerettek volna, ám az író egyáltalán nem vette figyelembe a jó dolgokat, csak a rosszakról írt. Feleslegesnek tartotta az operafesztivált és a villamosprojektet is, így egyoldalú képet festett a városról. Az alpolgármester hozzátette, a szerződésbontást Moldova javasolta, ők pedig elfogadták azt.

 Forrás: Miskolc Televízió



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!