Kultúra

Különleges koncertek

2007-08-25 22:34

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kamarazenei-nyar.jpg

A korábbi években már megszokott érdeklődés övezte az idei Kamarazenei Nyár programjait. A koncertsorozatot két orgonakoncert keretezte, összesen négy előadást tekinthettek meg az érdeklődők.

Mindkét orgonaművész – Szabó Balázs és Fekete Nándor – neve ismert a miskolci közönség előtt, éppúgy, mint Némethi Zsófia zongoraművészé. Egy különleges koncert vitte hallgatóságát – Miriam Rodriguez-Brüllová szlovák gitárművésznő jóvoltából – időben Buxtehudetől napjaink Brazíliájába, Radames Gnattali zeneszerző műhelyébe. A koncerten közreműködött Danyilova Galina (hegedű) és Bartos Csaba (cselló).
A program augusztus 17-én, a Deszkatemplomban kezdődött Szabó Balázs orgonaestjével, ezt követte Némethi Zsófia zongoraestje az Európa Házban. Ahogy Bartos Csaba, a programsorozat művészeti vezetője mondja, az érdeklődés a várakozásoknak megfelelően alakult, évről évre jobban elfogadják a miskolci nyári programokban. Bár ugyanazok az arcok is feltűnnek a koncerteken, de újakat is látni. A művészeti vezető szerint a meghitt kapcsolatteremtés eszköze a kamarazene, akik a programsorozatra visszajárnak, azok érdeklődnek a város kulturális értékei iránt is, más közönség ez, mint a nagy fesztiváloké. Nem is annyira látványosan fejlődő a Kamarazenei Nyár, mint más nagyobb fesztiválok, de azért a belé fektetett munka meghozza a gyümölcsét.
Bartos Csaba érdekességként kiemelte a szlovák gitárművész koncertjét, hiszen hegedűvel és csellóval olyan párosítása ez a hangszereknek, amire ritkán van példa. A pénteki záró koncertnek is megvolt ugyanakkor a maga érdekessége, hiszen a Búza téri görög katolikus templomban nincs orgona. Fekete Nándor orgonaművész egy olasz gyártmányú digitális orgonát hozott magával, melybe a világ legnagyobb templomainak és székesegyházainak az akusztikai mintáját táplálták. A művészeti vezető hozzátette: remélik, hogy tovább fog fejlődni a koncertsorozat, és jövőre több koncertet is tudnak rendezni. A Miskolci Kamarazenei Nyár 2007 támogatói voltak többek közt Miskolc Megyei Jogú Város Mecénás Alapja és az Európai Információs Pont.

Horváth I.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!