Operafesztivál

A kultúrának ereje van!

2009-06-21 14:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE operafesztival_zarosajtaj.jpg

Bár a IX. Miskolci Nemzetközi Operafesztivál utolsó előadása még meg sem kezdődött, de vasárnap délelőtt Lillafüreden a Palotaszállóban a szervezők megtartották fesztivál összegzőjüket. Nem véletlenül emelte ki a sajtótájékoztatón azt a tényt Káli Sándor, Miskolc polgármestere, hogy a városlakók körében végzett felmérés során kiderült, hogy sokan éppen ezt a rangos eseményt említik a három miskolci büszkeség között.

Bátor Tamás, a fesztivál igazgatója részletesen szólt az előadások hangulatáról, a sok esetben külföldről is Miskolcra érkezett vendégek megelégedéséről. Kiemelte, hogy a nemzetközi kapcsolatok révén több érdekes előadást láthatott a közönség. Varázslatot hoztak a fellépő művészek Miskolcra –hangsúlyozta a fesztiváligazgató.

Hetven program, csaknem húszezer néző, mintegy kétszáz kísérő rendezvény utcákon, tereken, templomokban közel 150 ezer érdeklődő előtt -ez a IX. operafesztivál számokban kifejezhető mérlege.

Bartók Béla munkássága során összegyűjtötte a Kárpát-medence zenei világát, amit hűen tükrözött a mostani fesztivál program is. A bécsi klasszikusok műveinek felsorakoztatásával pedig mindez olyan zenei élményt nyújthatott a közönségnek, amely emlékezetes maradhat számukra. A folytatásról szólva Káli Sándor kiemelte: ha nehéz anyagi körülmények között is, de mindenféleképpen meg kell tartani a tizedik operafesztivált is. Ezt kérik a komolyzene rajongói, ennek adtak hangot a 12 nap alatt a városba látogató vendégek.
 
Az operafesztivál kiemelt figyelmet szentelt a felnövekvő nemzedéknek. A gyerekeket a korábbi éveknél is gazdagabb kínálattal, mini fesztivállal várták, amelynek programján Bartók-, illetve Mozart-muzsikára készült bábdarabok, kamaraoperai produkciók, valamint Ránki György Muzsikus Péter című darabja szerepelt. Emellett két zenés mesedarabban a gyerekek is színpadra léptek.

A fesztivál jövőre folytatódik, a téma: "Bartók+Európa" lesz.
 
Fotók:m.png


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!