Közélet

Folytatódik a levélváltás a villamos-projekt ügyében

2009-06-13 11:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE zoldin.jpg

Mint arról már beszámoltunk, két ellenzéki képviselő - Garamvölgyi Attila (KDNP) és Juga György (Fidesz) - nyílt levélben fordult Káli Sándor miskolci polgármesterhez, kérve, hogy a városvezetés biztosítson kedvezőbb lehetőségeket a helyi vállalkozások, vállalkozók számára, a Zöld Nyíl villamosprojekt kivitelezésében való részvételre. Káli Sándor polgármester ugyancsak nyílt levélben reagált az észrevételekre, az általa leírtakra pedig Juga György és Garamvölgyi Attila válaszolt a tegnapi nap folyamán. Az alábbiakban - kronológiai sorrendben - közöljük mindhárom nyílt levelet.

                         Nyílt levél Káli Sándor polgármester úrhoz

Tisztelt Polgármester Úr! A nagy villamosprojekt Miskolc város életében évtizedekre visszamenőleg is példa nélküli nagyságrendet képvisel. Ez a 45 milliárd forintos beruházás olyan érték, amelyet csak a helyi társadalom összefogásával és együttműködésével lehet véghez vinni. A program sikeres megvalósítása szempontjából elengedhetetlenül fontos lenne az alapos és szakszerű előkészítés, a beruházási folyamatok precíz megtervezése és mindezek ütemezett végrehajtása. Sajnálatos módon a projekt eddigi történései egyáltalán nem feleltek meg ezeknek a kritériumoknak. Néhány példát idéznénk ennek alátámasztására:

- A mai napig nincsenek elfogadott, végleges műszaki tervek a villamospályára: hiányoznak a Tiszai pályaudvari végállomás, a jelenlegi diósgyőri végállomás folytatásában lévő „szűkület”, a megállók kialakítására (közép- vagy kétoldali peron), a sétálóutcai szakasz felsővezeték telepítésére, a pályatest burkolatára (beton, kő, fű) vonatkozó tervek.

- Minden beszerzési és szerződéskötési folyamat hónapokat csúszik:

- A mai napig nincs felelős jogi szaktanácsadó, miközben milliárdos szerződés tervezetek készülnek, amelyeken utólag már nem lehet módosítani.

- 8 hónap alatt még a közbeszerzési eljárást sem sikerült elindítani a projekt kommunikációját végző tanácsadó cégnek, miközben csak kósza hírek látnak napvilágot a projektről és nagy a tájékozatlanság a miskolciak körében is.

- Sok hónapos késéssel reagáltak csak a forint gyengüléséből adódó árfolyamkozkázatra, amely miatt a villamos járművek véghatáridőig történő szállítása foroghat kockán. Már most ott tartunk, hogy a legjobb esetben is az utolsó villamos a projekt zárását követő (!) 3. hónapban érkezik.Tisztelt Polgármester Úr! A miskolci közgyűlés ülésén mindezen problémákkal kapcsolatban már kérdést intéztünk Önhöz, de sajnálatos módon választ még nem kaptunk. Azt kell feltételeznünk ebből, hogy Ön vagy nem érzi az ügy jelentőségét és városvezetőként a saját felelősségét, vagy egyszerűen nem ura a helyzetnek. Most azonban vízválasztóhoz érkeztünk: egy olyan újabb kérdéssel bővült a lista, amelynek a megválaszolása halasztást már nem tűr.Akarja-e Ön Polgármester Úr, hogy elsősorban miskolci vállalkozások vegyenek részt a bruttó19 milliárd forint értékű villamospálya építés megvalósításában? Ha igen, akkor az Ön párt-társai miért zárkóztak el az elmúlt napokban minden bizottsági ülésen az elől, hogy a helyi gazdasági érdekképviselet véleményezhesse a pálya építésére vonatkozó pályázat szövegét? Ebben az ügyben látszat egyeztetéseknek nincs helye! Most van az a pillanat, amikor a pályázati kiírás tartalmában eldől, hogy a helyi vállalkozók milyen eséllyel pályázhatnak. Vagy egyáltalán pályázhatnak-e, mert esetleg olyan feltételekkel írják ki, amelyeknek nem tudnak megfelelni. Mi a magyarázata annak, hogy Önök nem akarják érdemben meghallgatni a helyi gazdasági szereplők érdekképviselőinek véleményét?

Tisztelt Polgármester Úr!

Minden európai ország, minden városában a helyi vezetők „kezüket-lábukat törik”, hogy a törvényeket betartva a saját településükön belül, az ő városuk adófizető polgárainak vállalkozásait előnybe részesítsék. Teszik ezt azért, mert lokálpatrióták, mert szeretnék megőrizni a helyi munkahelyeket, mert úgy gondolják, hogy a helyi közösségnek ezzel használnak, mert ezért választották őket vezetőnek.Meggyőződésünk, hogy Önnek is ez a kötelessége, éppen ezért felszólítjuk, hogy ne engedje addig megjelenni a villamospálya építésére vonatkozó közbeszerzési tendert, amíg nem véleményezték azt a helyi kereskedelmi és iparkamara szakértői. Biztosak vagyunk abban, hogy érdemi javaslatokkal tudnak szolgálni, hiszen náluk vannak meg azok az információk, amelyek birtokában a helyi közösség érdekérvényesítésének szempontjait meg lehet jeleníteni. Kérjük ezt azért, mert bár jól tudjuk, hogy egy közbeszerzési pályázaton bármilyen végeredmény születhet, azonban megengedhetetlennek és vétkes mulasztásnak tartanánk, ha nem tennénk meg mindent saját városunk adófizető polgáraiért.Miskolc, 2009. június 5.

Tisztelettel:

Juga György (Fidesz)Garamvölgyi Attila (KDNP) Önkormányzati képviselők

                                                                                xxx xxx xxx

                                                             Káli Sándor polgármester válasza  

Tisztelt Juga György!

Nekem címzett nyílt levelére a válaszom a következő: A miskolci villamos projekt, amely városunk elmúlt évtizedeinek legjelentősebb programja, mind annak nagysága, mint szakmai összetettsége miatt jelentős előkészítő munkát igényel. Ez a munka abban az ütemben halad, amit műszaki és gazdasági szakembereink a felettes engedélyező szervezetek és a gazdasági körülmények lehetővé tesznek. Ennek megfelelően sikerként értékelem többek között azt, hogy megállapodtunk a Kormánnyal abban, hogy a miskolci programot nem érinti a forint árfolyamkockázata.Az ilyen előkészítési fázisban megoldott feladatokból számtalant tudnánk közösen felsorolni.

Tisztelt Juga Úr!

Azért írom, hogy „tudnánk felsorolni”, mert Ön is annak a magas szintű, Projekt Irányító Bizottságnak (PIB) a tagja, amely ezekkel az ügyekkel foglalkozik. Ezek után nem értem miért ír nekem nyílt levelet?Etikátlannak tartom, hogy Ön egy szakmai munkacsoport tagjaként úgy gondolja, politikai karrierjéhez használja fel a rendelkezésére álló szakmai információkat!Továbbá meglep tájékozatlansága, hiszen Önnek is tudnia kell, hogy egy ekkora beruházást az Európai Unió nemzetközi közbeszerzési szabályai és a magyar törvények egyaránt szigorúan kötnek. Ezért kérem Önt, hogy amennyiben nem ért egyet a Projekt Irányító Bizottság munkájával, vagy abban nem tud részt venni, esetleg továbbra is politikai célokra kívánja használni az ott megszerzett információkat, akkor a projekt sikere érdekében inkább mondjon le bizottsági pozíciójáról!

Tisztelt Garamvölgyi Attila!
Ön is aláírója a nyílt levélnek, bár még egyszer sem keresett meg engem, hogy tájékozódjon erről a városunk jövőjét jelentősen befolyásoló programról. Így valószínűnek tartom, hogy Ön, e levél alján, csak mint ellenzéki aláíró szerepelt. Ugyanakkor, amennyiben igényt tart rá - a Közbeszerzési Törvényt és az Európai Unió által meghatározott szigorú szabályokat betartva- szívesen biztosítok lehetőséget arra, hogy tájékozódjon a projektről.

Tisztelettel:

Káli Sándor
polgármester Miskolc MJV                                                                                 xxx xxx xxx 
                                                             
                                                            Válasz Káli Sándor Polgármester Úrnak
Tisztelt Polgármester Úr!
Ön vagy nem érti a legegyszerűbb mondatokat sem, vagy valamilyen érdekből nem akarja érteni azokat. Képviselőtársammal mi pusztán annyit javasoltunk, hogy kérjék ki a helyi gazdasági szereplőket tömörítő érdekképviselet (kereskedelmi és iparkamara) szakértői véleményét a villamospálya építésére vonatkozó bruttó 19 milliárd forint értékű beruházás közbeszerzési feltételrendszeréről. Azért kértük ezt, mert meggyőződésünk szerint ez a szervezet rendelkezik a legtöbb információval ahhoz, hogy javaslatai alapján egy olyan pályázat készülhessen el, amely a legnagyobb esélyt adja a helyi vállalkozók sikeres szerepléséhez. Erre pedig azért van szükség Polgármester Úr, mert így tudunk miskolci munkahelyeket teremteni vagy legalább megőrizni és így fog befolyni több helyi adó. Ez ilyen egyszerű, bárki megérti – ha akarja…Egyébként pedig lekötelezne minket Polgármester Úr, ha konkrétan megmondaná, hogy az „Európai Unió nemzetközi közbeszerzési szabályai és a magyar törvények”, mely pontokon tiltják azt, hogy Ön egy pályázati kiírást bármely szakértővel véleményeztessen? Amennyiben azonban még sincs ilyen tiltó rendelkezés, a legjobb az lenne, ha a város érdekében belátná tévedését és soron kívül elrendelné a szakértői egyeztetések megkezdését.

Szeretnénk felhívni még a figyelmét arra a nem elhanyagolható körülményre, hogy pillanatnyilag Ön Miskolc elsőszámú felelős vezetője. Ezt azért tartjuk szükségesnek, mert bár kétségtelenül eredeti, sőt műfajteremtőnek mondható elem a politikában, amikor az ellenzéket szólítják fel lemondásra, de azért mégiscsak megmosolyogtató válasz egy ellenzéki kritikára. Etikai kérdések tekintetében pedig azt javasoljuk, hogy a hazudós párttársaival diskuráljon, mert Önökre fér.


Végezetül szeretnénk emlékeztetni Polgármester urat, hogy a Projekt Irányító Bizottságba az ellenzéki delegáltat Ön kérte fel (már bizonyára megbánta, jobb lett volna még egy „bólogatójános” a holdudvarból), úgyhogy nem kell a lemondását kérnie, hiszen visszahívhatja onnan bármikor. Azonban bizonyára elkerülte Polgármester úr figyelmét, hogy jelenlegi kritikai észrevételeinket annak a Gazdasági Bizottságnak a tagjaiként tettük, amely dönt a közbeszerzési kiírásokról. (Így értelemszerűen mindketten kellő tájékozottsággal rendelkezünk a villamosprojekt ügyében.) Ebbe a pozícióba viszont – bármily fájó is – de nem Ön, hanem a miskolci választók delegáltak minket. Vasárnap óta pedig tudjuk, hogy a támogatóink még csak nem is lettek kevesebben – úgyhogy érdemes lenne már végre komolyan venni őket!
Miskolc, 2009. június 12.

Tisztelettel:

Juga Györgyönkormányzati képviselő (Fidesz)a Gazdasági Bizottság tagja

Gramvölgyi Attila
önkormányzati képviselő (KDNP)a Gazdasági Bizottság tagja



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!