Környezet

Virágba borul a város

2009-05-21 12:24

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE _mg_5161.jpg

Folyamatosan dolgoznak Miskolc közterületein a tavaszi-nyári virágosításon, a munka előreláthatólag két hetet vesz majd igénybe. A miskolci közgyűlés hat parkfenntartási körzetre osztotta fel a város területét. - A közbeszerzési pályázat eredménye értelmében társaságunk a Győri kapu- Bulgárföld, Kilián lakótelep- Pereces- Komlóstető- Vasgyár- Diósgyőr- Lillafüred közterein végzi a kivitelezési munkákat. A többi négy körzetben pedig műszaki ellenőrzést folytat - mondta el Veres István, a Miskolci Városgazda Kft. ügyvezető igazgatója.

 Hozzátette: az egységes megjelenés érdekében a parkfenntartók közös viráganyag-beszerzési elv alapján kezdték el a munkákat. A mintegy 3 700 négyzetméternyi virágágy-felületet összesen csaknem 160 ezer színes, változatos egynyári palántával - büdöske, szalvia, begónia, jegecske, verbéna, kanna - figyelemfelkeltő, látványos elrendezéssel ültetik be a parkgondozók. A már megszokott virágfák, virággúlák, illetve a villanyoszlopokra szerelt kaspók is megjelennek a város különböző területein, hogy szebbé, változatosabbá tegyék, a miskolciak lakókörnyezetét. A kiültetett palántákat rendszeres locsolással, gyomtalanítással ápoljuk, így - reményeik szerint sokak örömére - késő őszig megőrzik szépségüket. - Kulturált, vendégváró, rendezett és virágos városkép kialakításán fáradozunk, társaságunk igyekszik mindent megtenni azért, hogy a nyári szezonban hozzánk látogató turisták is kellemesen érezzék magukat városunkban - tette hozzá Veres István. A szép, tiszta környezet, vonzó városkép kialakításához, fenntartásához kérjük a lakosság együttműködését is: ha rongálást, virág- vagy cserje eltulajdonítást észlelnek, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget. Az ügyvezető igazgató ennek kapcsán elmondta: sajnos, már most sok növény hiányzik abból a csaknem 200, cserjékkel és virágokkal beültetett faládából, amelyeket a város napja alkalmából helyeztek ki a Széchenyi utcára. - Ezek a lopások, rongálások egyrészt komoly anyagi kárt okoznak a városnak, másrészt pedig nagy mértékben rontják a megtervezett összképet is - emelte ki Veres István.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!