Külföld

Nacionalisták meneteltek szombaton Kassán

2009-05-17 08:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Incidens nélkül ért véget a nacionalisták szombati kassai menete és nagygyűlése -írja a szomszéd országban megjelent Új SZó. Körülbelül kétszázan gyűltek össze a vasúti pályaudvar előtt, majd rendezett sorokban vonultak keresztül a városközpont egy részén.

Útjukat néhány száz állami és városi rendőr kísérte figyelemmel. A városban a szélsőbaloldali, antifaként ismert Antifasiszta Akció nevű szervezet híveinek egy csoportja is megjelent, de a hatóságok nem engedték, hogy a két csoport egymás közelébe kerülhessen.

A kérvény szerint a globalizáció és a kapitalizmus elleni tüntetés szónokai szerint az emberiség a fogyasztói társadalom áldozata. Az emberek a pénzügyi-gazdasági válság következtében elveszítik állásukat, az állam pedig nem képes munkát biztosítani polgárainak, mert mindent külföldi vállalatoknak adtak el. A beszédek után a tömeg feloszlott, esetleges konfliktusokról nem érkezett jelentés.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!