Kultúra

  • 2014-08-18 11:28 Musical és Miskolc gála újra szeptemberben a Művészetek Házában

    A tavalyi nagy sikerre való tekintettel szeptember 26-án újra megrendezik a Musical és Miskolc 2014 – Miskolc és környéke tehetségeiért gálaestet a Művészetek Háza színháztermében.

  • 2014-08-17 18:16 Tíz alkotó vehette át a Népművészet Mestere-díjat

    Tíz alkotónak adományozott Népművészet Mestere-díjat a magyar kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Budapesten.

  • 2014-08-16 15:58 Középkori forgatag – utazás Nagy Lajos király korába

    Az idei már a XV. Középkori forgatag, mely a hagyományokhoz híven a Diósgyőri vár fénykorát, Nagy Lajos király idejét, a XIV. századot idézi fel. Így aztán idén sem maradhatnak el a kétnapos rendezvény során a lovagi tornák, valamint a gasztronómiai és kulturális programok, melyek egyaránt várják a várba látogatókat – akik nemcsak a városból és környékéről, hanem jóval távolabbról is érkeztek szép számban Miskolcra.

  • 2014-08-16 14:38 Gyalogos zarándoklat a magyar családokért

    Szombat reggel Görömböly görög katolikus templomából indultak zarándokok Sajópálfala Kegytemplomába, illetve Kácsra, csatlakozván a Nemzetközi Zarándoknaphoz. Az 1Úton című programot a Mária-út teljes szakaszán egy közös célért, a családokért szervezte meg a Mária Út Egyesület és a Mária Rádió augusztus 16-án, Nagyboldogasszony ünnepe után. A zarándoknap több száz települést érint Ausztriában, Erdélyben és Magyarországon egyaránt.

  • 2014-08-16 13:17 Helyrehozták a Miskolc nemzetség temetkezési helyét

    Helyrehozták a Miskolc nemzetség temetkezési helyét és nemzetségi templomát Tapolcán. A Barlangfürdő mellett megtalált monostor falait – az eredetihez hasonlóan – faragott bogácsi kövekkel pótolták.

  • 2014-08-16 11:23 Megkezdődött a szüret a soproni borvidéken

    Megkezdődött a szüret a soproni borvidéken, a minőség kifogástalan, de a mennyiség az utóbbi évek alacsony értékeitől is elmarad – mondta el Taschner István hegyközségi elnök szombaton az MTI-nek.

  • 2014-08-16 09:57 Mozinet Filmnapok augusztusban

    A legnagyobb nemzetközi fesztiválok kedvenceiből szervez filmnapokat a Mozinet augusztus 21. és 25. között.

  • 2014-08-15 17:06 CineFest: visszahívták a DunaDOCKot, mégsem jönnek

    Az elmúlt hetek egyik nagy port kavaró híre volt, hogy a DunaDOCK csapata, habár jó szakmai kapcsolatot ápolt a CineFestettel, mégsem tartja meg szakmai programját a miskolci filmfesztiválon. A fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy saját roma-tamatikájú programjuk lesz, amely tavaly is sikert aratott, így nincs szükség kettőre, ezért a DuanDock azonos programját nem tervezik a fesztivál programjában. A DunaDOCK csapata a hír hallatán különböző okokat sejtett a háttérben, amelyet a fesztiváligazgató cáfolt. A sajtóhírek, konspirációk azonban nem szűntek, ezért visszahívták a DunaDOCK programját. Ők azonban már nem tudnak résztvenni a fesztiválon.

  • 2014-08-15 12:29 Kiállítás nyílt a Népművészet Ifjú Mestere pályázat alkotásaiból

    A Népművészet Ifjú Mestere pályázat díjazott alkotásaiból Ifjú Mesterek remekei címmel pénteken nyílt kiállítás Budapesten a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum időszaki kiállítótermében.

  • 2014-08-15 11:02 Szőcs Géza: az írók a rendszerváltás hajtómotorjaként működtek

    A szabad Magyarország felépítése kevésbé inspirálta az írókat, mint a szabadság kiharcolása - mondta Szőcs Géza költő, író, a miniszterelnök főtanácsadója a 42. Tokaji Írótábor pénteki plenáris ülésén, kiemelve: az írók a rendszerváltás egyik tényleges hajtómotorjaként működtek.

  • 2014-08-14 17:42 Október végén kezdik forgatni a Kincsemről szóló filmet

    A végéhez közelednek a Kincsemről, a magyar csodalóról szóló, nagy költségvetésű, nemzetközi koprodukcióban születő film előkészületei: a forgatás október végén indulhat.

  • 2014-08-14 16:30 Tokaji Írótábor: Kukorellyt megütötték, ott hagyta a tábort

    Félbeszakította a Tokaji Írótáborban való részvételét Kukorelly Endre költő, író, s hazautazott Budapestre, mert csütörtökre virradó éjjel olyan súlyosan megütötte őt Csender Levente író kórházban kellett ellátni.

Miskolc TV mai műsora

2019-03-21 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!