Kultúra

  • 2014-07-20 14:00 „Nekem Miskolc kicsit otthon”

    EFOTT, utolsó nap. Dübörög a Bëlgától az egyik klasszikus, és mi DJ Tituszhoz sietünk. Aki (most) nem a hármassal lemezlovászkodik a színpadon, hanem a The Carbonfoolsszal alkot. Többek közt a szomorú „szakításról” is beszéltünk Titusszal a szombati koncert előtt. De mint tudjuk, „soha ne mondd, hogy soha”…

  • 2014-07-20 08:44 Az utolsó nagy bulit a Brains nyomta

    A Nagyszínpad szombati, s egyben az EFOTT záró napjának utolsó fellépője a Brains zenekar volt. A srácok minden alkalommal hatalmas bulit csinálnak. Ezúttal sem volt másként. Előttük a Punnany Massif lépett színpadra. Egyik percben még a Nem csak te vagy című dalt hallgattuk, a másikban pedig már a Brains tagjaival beszélgetünk filmekről, feltöltődésről, Miskolcról.

  • 2014-07-19 13:32 Olimpikonok, világsztárok és hazai kedvencek

    Elérkezett az utolsó nap EFOTT-világban. Ezer és ezer emlék, élmény sűrűsödött össze már a hátizsákokban, de még egy utolsó nagy buli hátra van. A péntek emlékeit is összefogjuk, már csak azért is, hogy újra felidézhessük őket.

  • 2014-07-19 08:40 Szabó Balázsék nem bujkáltak sokat, de elbájoló koncertet hoztak

    Lassan véget ér a történet, de az emlékezetes pillanatok, a találkozások, a beszélgetések, az érzés ott marad a szívek sarkán, az emlékekben. Pénteken este Szabó Balázs is megérkezett az EFOTT-ra bandájával együtt, hogy a Rauch Arénában muzsikáljanak egyet a teltházas közönségnek. A koncert előtt Balázzsal beszélgettünk – többek között az „első” és az új albumról is.

  • 2014-07-18 19:30 Vengaboyson hergelte magát Buda Marci

    Fesztiválturnézik az MR2 Petőfi Rádió is. Buda Márton és délutáni műsora Orfű és Sopron után Miskolcra is megérkezett, hogy minden nap a miskolci EFOTT-hangulatot ismertesse az éterben. Megvártuk, hogy jól „befesztiválozzon” az Egyetemvárosban is, és csütörtökön lecsaptunk rá, hogy élményeiről kérdezzük.

  • 2014-07-18 19:01 Dózsa György halálának az 500. évfordulójára emlékeznek Erdélyben

    Dózsa György halálának 500. évfordulójára emlékeznek a hétvégén a székelyföldi Dálnokon, az évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is fellép.

  • 2014-07-18 17:08 Új szobrot állítanak Szabadkán az 1944/45-ös vérengzések emlékére

    Új szobrot állítanak októberig az 1944/45-ös vérengzések emlékére a Zentai úti temetőben, ahonnan októberben ellopták az áldozatoknak emléket állító Vergődő madár nevű bronzszobrot – közölte honlapján pénteken a szabadkai Pannon RTV.

  • 2014-07-18 15:21 EFOTT: Csütörtökön is „we like to party”

    Kedd óta nem tud leállni a buli az Egyetemvárosban. Napközben ugyan nem a zenei programok jellemzők, de a szabadság akkor is megmozdítja a fesztiválozókat. A második napon is a testmozgást igénylő tevékenységek voltak a legnépszerűbbek, de sokan pihentek is az esti őrület előtt.

  • 2014-07-18 13:40 A przemysli erőd magyar védőire emlékeznek Lengyelországban

    A przemysli erőd 100 évvel ezelőtti magyar védőire emlékeznek a délkelet-lengyelországi városban vasárnapig, a háromnapos eseménysorozat keretében kiállítás nyílik és konferenciát is rendeznek.

  • 2014-07-18 12:10 Nagy Lászlóra emlékeznek a költő szülőházánál szombaton

    Nagy László emlékeznek szombaton a költő iszkázi szülőházában versbarátok, irodalmárok, a rendezvény díszvendége Szöllősi Zoltán költő lesz – mondta el az MTI-nek a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány elnöke.

  • 2014-07-17 18:48 EFOTT 2.0 – nincs megállás

    Sehol egy vízcsepp. Az is csak a sátorról csordogál le. Hőség, izzadságcseppek, remek hangulat, kiváló koncertek – ilyen volt az EFOTT második (első!) napja.

  • 2014-07-17 15:38 Kiss Tibiéknek épp fesztiválmániájuk van

    Az első teljes EFOTT-napon, a Nagyszínpadon a Kiscsillag csinált nagy bulit, majd érkezett a Quimby. Tibiék elég határozottan megrezegtették a levegőt. Vállunkra ördög ült, a gépnek halleluja lett, s a forgószél is elvitte a vihart. Képzeletben voltunk keleten, megnéztük az ajtók mögött is, s végül – remélhetőleg – mindenki megtalálta az életét, bár ezt nem tudhatjuk, hiszen a tömeg nagy egyetértésben énekelte a zenészekkel, hogy sehol se…. A koncert előtt Kiss Tibivel beszélgettünk.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-16 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!