Szocio-Produkt Kft.

  • 2010-06-21 15:24 Jótékonysági koncert a Városház téren

    „Miskolc Felsőzsolcáért” címmel jótékonysági koncertet szervez Miskolc Megyei Jogú Város és a Muzsika TV június 21-én hétfőn, 18 órakor a Városház téren.

  • 2010-03-09 19:51 Összefogtak a munkahelyekért

    Új munkahelyek teremtése, a foglalkoztatási szint növelése, a képzések vállalati igényekhez való igazítása a legfőbb céljai egy alakuló kistérségi összefogásnak. Állásbörzéket szerveznek, felveszik a kapcsolatot a cégekkel, felmérik a munkaerőpiac helyi sajátosságait, sőt példát akarnak mutatni a regionális és a nemzeti szintű foglalkoztatáspolitikának is.

  • 2009-10-29 08:14 Ülésezett a miskolci képviselő-testület

    Miskolci sportsikerek elismerésével vette kezdetét a miskolci közgyűlés októberi ülése. Káli Sándor polgármester az önkormányzat nevében gratulált Karakas Hedvignek, az MVSC versenyzőjének, aki a párizsi junior judo-világbajnokságon aranyérmes lett. Ugyancsak gratulált és ajándékokat adott át Káli Sándor a Speedway Miskolc salakmotor-versenyzőinek – Szatmári Lászlónak, Magosi Norbertnek és Tabaka Józsefnek – akik Lengyelországban liga-bajnoki címet szereztek, edzőjüknek, Slacka Janusnak és a Speedway elnökének, Jacsó Tibornak.

  • 2009-06-02 18:14 Ügyvezető-váltás a Városgazda Kft.-nél

    Osváth Zoltán irányítja június elsejétől a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-t. A Miskolc Holding Zrt. televíziónkhoz eljuttatott közleményéből kiderült: a cég korábbi vezetője, Veres István, közös megegyezéssel távozik a vállalat éléről. A leköszönő igazgató munkájának köszönhetően a korábbiaknál hatékonyabb együttműködést sikerült kialakítani a város lakóival, és a cég gazdálkodása is átláthatóbbá vált. A szakmailag felkészült Osváth Zoltán az elmúlt években a Szocio Produkt Kft. ügyvezetői feladatait látta el.

  • 2008-05-20 15:32 Programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért

    A Társadalmi Megújulás Operatív Programról (TÁMOP) tájékoztattak a „Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért” című nyitókonferencián Miskolcon a Vigadóban.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!