Városinfó

  • 2014-04-01 21:26 Áramlopást is kerestek – és találtak az ellenőrzésen

    Főként víz- és áramlopás gyanúja miatt tartottak ellenőrzést az önkormányzati rendészet munkatársai más társhatóságokkal együttműködve a Csermőkén, több mint 70 ingatlant kerestek fel kedden. Az átfogó akció során több problémát is találtak, egy áramlopás miatt például azonnal intézkedtek is.

  • 2014-04-01 12:54 Multikultúra a Nyitnikékben

    Minden népnek ismernie kell a saját múltját, kultúráját, de nem csak azt: mások, különösen a közelünkben, velünk együtt élők világának megismerése segíti az elfogadást. Ennek jegyében szervezett multikulturlis napot április 1-jén a miskolci Nyitnikék Óvoda.

  • 2014-04-01 12:25 Virágba borult a Széchenyi utca

    A miskolci sétáló utca egy ideje már hirdeti a tavaszt. Számos új, tavaly ősszel elültetett fa is rügyet bontott, majd a napsütés segedelmével virágzásnak is indult. Azért is esett – többek között – ezekre a fajtákra a választás, mert többségükre jellemző, hogy jól tűrik a városi klímát, nem kényesek a talaj minőségére, s a szárasságot is viselik – emellett kivételesen szép látképet kölcsönöznek a városnak.

  • 2014-04-01 10:43 Két új gyűjtőjármű, bővülő szelektív hulladékgyűjtés

    Két gyűjtőjármű beszerzésével kibővül a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés Miskolcon és a térség további 36 településén. A száz százalékos támogatású, 74 és fél millió forintos fejlesztés április 30-áig meg is valósul.

  • 2014-04-01 09:58 Holnap nyit a legnagyobb vidéki állásbörze

    Jubilál a Miskolci Egyetem nagyszabású, állás- és szakmai gyakorlati helyeket kínáló tavaszi kiállítása: április 2-án, szerdán 10–16 óráig a Miskolci Egyetem előcsarnokában, díszaulájában huszadik alkalommal rendezik meg a Miskolci Egyetemi Állásbörzét és Szakmai Gyakorlati Börzét. Idén 62 standon 67 kiállító lesz jelen, ebből 65 állásajánlatokat kínáló, közvetítő cég, szervezet, és 2 további partner – a Miskolci Egyetemi Állásbörze ezzel a legnagyobb vidéki állásbörzének számít.

  • 2014-03-31 21:40 Egy „kis fürdőváros” Miskolctapolcán – strand, ami élmény mindenkinek

    Fontos volt, hogy tudjuk, maga a fürdőfejlesztés két nagy ütemben valósul meg – de eljutottunk odáig, hogy lassan érdemes elfelejteni ezt a kettéválasztó kifejezést. Hiszen, ha megvalósul az élményfürdő – valószínűleg jövő nyárra –, akkor egységes, átjárható komplexumot, egy kis fürdővárost kap Miskolc. Méghozzá olyat, ami nemcsak itthon, de egész Európában kuriózumnak számító attrakciókat nyújt. Többek között ez is elhangzott a hétfő délután rendezett lakossági fórumon.

  • 2014-03-31 18:19 Információs irodát nyitottak Diósgyőrben

    Ünnepélyes keretek között hétfőn átadták Diósgyőrben a Lakossági Információs és Szolgáltató Irodát. A Kuruc utca 75. szám alatt található iroda a remények szerint hozzájárul ahhoz, hogy a diósgyőriek mindennapjai színesebben, közösségibb módon teljenek. A kulturális és szabadidős programok mellett ugyanakkor információkkal és tanácsadással is ellátják a városrész lakóit az iroda munkatársai és a meghívott előadók.

  • 2014-03-31 18:02 Tavaszi nagytakarítás a villamospályán

    Itt a tavasz és a jó idő, elindult a tavaszi nagytakarítás Miskolcon a villamospályán is. A gallyazás után jön a porseprés, melyet éjjel végeznek, hogy ne zavarja a közlekedést.

  • 2014-03-31 15:37 Már víz van a tapolcai fürdő medencéjében

    Szombaton megkezdődött a tapolcai strandfürdő 50 méteres medencéjének vízpróbája, és eddig minden rendben van. A többi munka is jól halad, így például 80 százalékban elkészült az öltözőépület lelátójának vasbeton kerete, leemelték a főépületről a fölös kupolákat, készül a wellnessmedence, és alapozzák a szaunatornyokat. Ma délután pedig lakossági fórumot tartanak a második ütem terveiről.

  • 2014-03-29 20:03 Koncerttel segítették a testvérpárt

    Jótékonysági koncertet rendeztek szombaton délután a Lévay Gimnázium tornatermében. A miskolci In His Steps zenekar közreműködésével szervezett rendezvény teljes bevételét az árván maradt miskolci testvérpár, Fazekas Noémi és Fazekas Arnold lakáshitelének törlesztésére ajánlják fel.

  • 2014-03-29 12:28 Így közlekednek az autóbuszok az óraátállítás éjszakáján

    Március 30-án, vasárnap hajnalban 2 órakor 3 órára kell állítani az órákat, ezzel elkezdődik a nyári időszámítás.

  • 2014-03-29 11:01 Miskolci HR-esek toboroznak a miskolci Takata-gyárba

    Folyamatosan toborozza munkavállalóit a Takata miskolci gyára, jelenleg 34 nyitott pozíciót hirdet az állásportálokon a cég. A Macropolisban egy hónapja már működik a HR részleg, és munkába álltak az első alkalmazottak.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-18 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!