Szociális

  • 2010-10-07 18:48 Iskolások tapasztalják a fogyatékkal élők nehézségeit

    A B.-A.-Z. Megyei Esélyegyenlőségi Iroda, Miskolc Önkormányzatával együttműködve, a fogyatékkal élők mindennapi nehézségeit bemutató sorozatot szervezett a város általános iskoláiban.

  • 2010-09-29 09:43 Szűrőnap Miskolcon a vakoknak és gyengén látóknak

    Második alkalommal szerveznek karitatív orvosi szűrőnapot Miskolcon a vakok és gyengén látók számára az I. Lions klub jóvoltából. Az egészségügyi vizsgálatokban a Semmelweis kórház működik majd közre kitelepített műszereivel, és szakképzett dolgozóival.

  • 2010-09-27 12:37 Miskolcon segítettek az amerikai önkéntesek

    A miskolci Szimbiózis Alapítvány autista otthonának felújításában vettek részt szeptember 25-én, szombaton a budapesti Amerikai Nagykövetség és a Habitat for Humanity önkéntesei. A felújítás azért vált szükségessé, mert a júniusi esőzések okozta áradás súlyosan megrongálta az épületet.

  • 2010-09-20 16:01 Összefogás a Gyermekek Nemzetközi Világnapján

    Az UNICEF kezdeményezésére szeptember 20-át a Gyermekek Nemzetközi Világnapjává nyilvánították. Ebből az alkalomból a Miskolc Kártya egy rajzversennyel egybekötött adománygyűjtő akciót hirdetett meg, amelyhez számos miskolci oktatási intézmény is csatlakozott.

  • 2010-09-20 13:02 Akció az éhező gyermekekért

    A Gyermekétkeztetési Alapítvány idén harmadik alkalommal szervezi meg a Jótevő Hetet. Az országos akció keretében, az Élelmezési Világnap alkalmából, október 16-án, szombaton az akcióhoz csatlakozó éttermek bevételükből az éhező gyermekeket támogatják.

  • 2010-09-19 11:57 Egyre több gyereket ér erőszak

    Felmérésrek szerint Magyarországon egyre több gyermeket ér erőszak vagy agresszivitás saját családjában. A legveszélyeztetettebbek a 3 hónapos és a 3 éves korúak, valamint a fogyatékkal élők. A szakemberek úgy vélik, csak összefogással lehet fellépni az agresszió ellen.

  • 2010-09-17 21:52 A felsőzsolcai kerékpárosok biztonságáért

    A Miskolci Rendőrkapitányság szervezésében a Decathlon Sportáruház Miskolc 50 darab kerékpáros lámpaszettet adományoz szeptember 18-án a felsőzsolcai kerékpárosoknak, közúti ellenőrzés keretében.

  • 2010-09-11 13:41 Jótékonysági kezdeményezés a Spider Mentőcsoport támogatására

    Jótékonysági célú, egyéni kezdeményezést jelent be holnap Miskolcon Hircsu Ákos önkormányzati képviselő a Spider Speciális Mentőcsoport támogatására.

  • 2010-09-06 14:18 Őszi ruhagyűjtés Miskolcon

    Az MSZP Nőtagozata ruhagyűjtést szervez 2010. szeptember 13-án (hétfőn) 14-18 óra között és2010. szeptember 14-én (kedden) 9-12 óra között.

  • 2010-09-03 14:52 Árvízkárosultakért fociznak

    Az árvízkárosultak megsegítésére jótékony célú labdarúgó-mérkőzést rendeznek ma 17 órától Sárospatakon – írja az országos sportnapilap.

  • 2010-09-03 12:44 Valóra váltott ígéret

    Megérkezett az a tetőcserép-szállítmány, melyet a Mediterrán Magyarország Kft. jótékonysági akciója keretén belül ajánlott fel az észak-borsodi jégkárok pusztítása után.

  • 2010-09-02 15:10 Segítsük együtt a rászoruló családok iskolakezdését!

    A Magyar Vöröskereszt és a Tesco-Global Áruházak Zrt. közös tanszergyűjtést szervez szeptember 3-5. között az ország valamennyi Tesco áruházban. A vásárlók által felajánlott füzetek, tollak a Magyar Vöröskereszt segítségével jutnak el a rászoruló családokhoz.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!