Szociális

  • 2013-11-28 15:03 A koraszülötteknek segített a Lions Klub

    Egy október elején megrendezett jótékonysági koncertnek köszönhetően 250 ezer forintot adományozott az első Miskolci Lions Klub a Segíts Élni Alapítványnak, amelynek köszönhetően a koraszülött-mentést segítik.

  • 2013-11-26 16:29 Útnak indultak az ajándékok Diósgyőrből!

    Több mint húszzsáknyi játékot gyűjtöttek össze a szurkolók a DVTK – Videoton FC mérkőzésre a klub és a Katolikus Karitász által meghirdetett akció során. Az ajándékok kedden délután indultak útnak a DVTK Stadiontól, arról pedig, hogy a megfelelő helyre kerüljenek, a segélyszervezet gondoskodik a következő hetekben.

  • 2013-11-26 16:14 December 1-jétől indul a kulturális közfoglalkoztatási program

    December 1. és április 30. között megyénkben 322, érettségivel, illetve diplomával rendelkező munkavállaló vesz részt a kulturális közmunka-programban. Kedden a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban tájékoztató jellegű előadásokat hallgathattak meg a munkahelyeket biztosító partnerszervezetek képviselői, választ kapva így a programmal kapcsolatban felmerülő kérdésekre.

  • 2013-11-26 14:30 Czomba: kétszázezren a téli közfoglalkoztatásban

    Kétszázezer ember vesz részt a november elején indult téli közfoglalkoztatási programban, közülük százezren képzésben részesülnek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Ozorán.

  • 2013-11-26 13:51 Közeledtek az álláspontok a minimálbér-tárgyalásokon

    A munkaadói és a munkavállalói oldal értékelése szerint is közeledett a partnerek álláspontja a jövő évi minimálbérekről és bérajánlásról szóló keddi tárgyalásokon: a munkáltatók 3 és 4 százalék közötti emelést tartanak elképzelhetőnek, míg a szakszervezeti oldal 5,4 százalékos minimálbér-emelést és 4,4 százalékos bérajánlást szeretne elérni.

  • 2013-11-26 12:19 A Sályi utcát ellenőrizték az Avason

    Az átfogó ellenőrzések sora kedden az Avas 2. ütemben található Sályi utca 2-10. számú házakhoz ért. A különböző hatóságok képviselői a közösségi együttélés szabályainak betartását ellenőrizték.

  • 2013-11-26 08:56 Munkaerő-piaci tanácsadással segítették a diósgyőrieket

    Négy alapítvány képviselői tartottak kihelyezett, ingyenes munkaerő-piaci tanácsadást hétfőn a Petőfi Sándor Könyvtárban, hogy azok is segítséget kaphassanak az elhelyezkedésben, akik számára probléma beutazni a belvárosba hasonló szolgáltatásokért. A Zöld Kapcsolat Egyesület „Közösségi összefogással Diósgyőrért” elnevezésű projektje faültetés, „kutyajónap”, és közbiztonsági fórum után folytatódott.

  • 2013-11-25 20:17 Foglalkoztatásnak minősül a nevelőszülői viszony

    Foglalkoztatási jogviszonnyá válik a nevelőszülői, hivatásos nevelőszülői tevékenység, miután az Országgyűlés hétfőn 246 igen szavazattal, 7 nem ellenében és 75 tartózkodás mellett elfogadta a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény módosítását.

  • 2013-11-23 16:25 Karácsonyi adománygyűjtés

    A korábbi évekhez hasonlóan idén is megszervezte karácsonyi élelmiszergyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület. November 22-én és 23-án országszerte 137 településen, 256 nagyáruházban fogadták a lakosság élelmiszeradományait. A gyűjtés célja, hogy a rászorulók közül minél többen jussanak élelmiszerhez az év végi ünnepeken.

  • 2013-11-23 16:09 Diabétesz Nap a Cifra Palotában

    A Nemzetközi Diabétesz Nap alkalmából a Megyei Kórház és az egyik gyógyszergyártó cég a miskolci cukorbeteg gyermekeknek és szüleiknek szervezett programot a Cifra Palota játszóházban. A rendezvény célja, hogy megkönnyítsék a cukorbetegséggel élő kisgyermekek és családjuk mindennapjait egy szórakoztató vidám gyermekprogrammal.

  • 2013-11-23 15:57 17 milliárddal több jut gyógyszertámogatásra

    Több mint 20 milliárd forinttal megemelte a kormány a gyógyszertámogatási és a gyógyászati segédeszköz támogatási keretet az idei költségvetésben.

  • 2013-11-22 16:22 A miniszter adta át az első laptopokat

    Magyarország eddigi legnagyobb lakossági számítógépes fejlesztése indult el pénteken Miskolcon. Az eseményen jelen volt Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter is, aki elmondta: az Európai Unióban is egyedülálló projekt veszi most kezdetét, majd személyesen adta át három diáknak a program első laptopjait.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!