Gazdaság

  • 2009-10-31 10:15 Jövőre leállhat a MÁV Nyugat-Magyarországon

    A jövőre a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) válthatja a MÁV-ot Nyugat-Magyarországi egyes részein. A magyar-osztrák kézben lévő GYSEV 12, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében lévő vasútvonallal egyszerre venné át a vonatok üzemeltetését és az itt dolgozó 1200 vasutasokat is - tudta meg a Népszabadság.

  • 2009-10-31 07:54 Egyeztetés helyett indulatok az OÉT ülésén

    Indulatok feszültek egymásnak a minimálbérről való egyeztetés helyett az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. A vita oka egy múlt héten írt nyílt levél volt, amelyben az egyik szakszervezeti vezető élesen bírálta a kormányt és a munkáltatókat.

  • 2009-10-31 06:05 Nincs mit vágni a kiadásokból

    A költségvetésnek ma egyetlen lehetősége a bevételek növelése, kiadási oldalon ugyanis, ellentétben az európai országokkal, a jelenlegi struktúrában már nincs hová hátrálni - mondta Kovács Árpád. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke rámutatott: jelenleg nagyjából ugyanannyit fordítunk évente az ország adósságállománya után a kamatok kifizetésére, mint amekkora adótartozást nem tud behajtani az APEH.

  • 2009-10-30 15:16 2016-ig meghosszabbították a Borsod Volán közszolgálati szerződését

    Az állam újabb négy évre monopóliumot adott cégeinek, pedig közben Európa a piacnyitásra készül. A Volán-társaságok, így a Borsod Volán is megállapodtak a nemzeti vagyonkezelővel, hogy 2012 helyett 2016-ig legyen közszolgálati szerződésük.

  • 2009-10-30 14:41 A szén-dioxid elnyeletéséért

    Hogyan lehet befogni és tárolni a klímaváltozásért is felelős szén-dioxidot? – ez a fő témája annak a háromalkalmas előadássorozatnak, melyet közösen szervezett a Magyarhoni Földtani Intézet, az MTA és a Mérnöki Kamara helyi szervezete. Az első előadást hétfőn tartották, akkor egy ausztrál szakember tájékoztatta a témában a miskolciakat. 

  • 2009-10-30 10:33 Bezárásra ítélt vasúti vonalak - döntés jövőhéten

    A vasúti mellékvonalak bezárása a jövőben a kormány hatásköre lenne - ez is szerepel abban a törvénymódosító csomagban, amelyet a kormány nyújtott be az Országgyűlésnek.

  • 2009-10-30 10:27 Két nappal korábban kell feladni a sárga csekkeket!

    November 1-jétől nemcsak a hitelintézetek nyújthatnak teljes körű pénzforgalmi szolgáltatást, hanem az új, 15 millió forint alaptőkével létrehozható pénzforgalmi intézmények is.

  • 2009-10-30 08:47 Rangos díj a miskolci dékánnak

    A legrangosabb orvosi kitüntetést, a Batthyány-Strattmann Lászlóról elnevezett díjat vehette át prof. Dr. Barkai László, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja Székely Tamás egészségügyi minisztertől október 29-én, Budapesten.

  • 2009-10-30 08:40 Bosch cégekkel bővült a Miskolci Ipari Park

    A miskolci Bosch cégek csatlakoztak a Miskolci Ipari Parkhoz. Ez év második félévében az ipari park szomszédságában működő Robert Bosch Power Tool Kft. és a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. jelezte csatlakozási szándékát. A csatlakozáshoz szükséges eljárás lefolytatását követően a MIP 26 hektárral bővült, és immár az ipari parkhoz tartoznak a miskolci Bosch cégek, amelyek jelenleg együttesen több mint 2200 embert foglalkoztatnak. 

  • 2009-10-30 05:36 Minimum 10 százalékkal csökken a kötelező átlagára

    Annak ellenére, hogy több biztosító társaság vezetője is túlzottan alacsonynak tartotta a jelenlegi díjakat, egy cég sem drágított. Sőt, a társaságok által közzétett adatok alapján idén sem állt meg a díjak csökkenése, nincs olyan biztosító, aki emelte volna díjait, derül ki a Biztosítás.hu elemzéséből.

  • 2009-10-30 05:16 Elismerés a pólusprogramnak

    „Best practice”-ként emlegetik brüsszeli szakértők a magyarországi pólusprogramot. A 2007-ben indított program célja Budapest, Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs, Szeged, Székesfehérvár és Veszprém, illetve a környező régiók nemzetközileg is versenyképes központokká fejlesztése.

  • 2009-10-30 05:02 Módosítani kell a regisztrációs adó szabályozását

    Az Európai Bizottság arra szólította fel Magyarországot, hogy módosítsa a regisztrációs adóra vonatkozó, más tagállamból származó használt személyszállító gépjárművek esetében az adóalap megállapításakor alkalmazandó értékcsökkenéssel kapcsolatos rendelkezéseket.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!