Programajánló

  • 2014-03-20 10:57 A Miskolc Rallyval indul az év

    Jövő héten rendezik a 20. Miskolc Rallyt. A péntektől vasárnapig tartó sporteseményen nyitják az évet a szlovák bajnokság indulói is.

  • 2014-03-20 09:39 A kulisszák mögött az utolsó premieren

    Lassan véget ér a Színek évada. A Miskolci Nemzeti Színház repertoárjában már csupán egy darab vár a premierre, de a különleges pillanat pénteken el is érkezik – a közönség bepillanthat a színházi világ rejtelmeibe, köszönhetően a Veszett fejsze című vígjátékának.

  • 2014-03-19 21:30 Borsodi Magyar Kupa: minden, amit tudni lehet

    A Borsodi Magyar Kupa mérkőzéssorozata jövő héten, péntektől vasárnapig tart majd a miskolci jégcsarnokban. Ehhez kapcsolódóan számos egyéb rendezvény és játék is várja majd a szurkolókat.

  • 2014-03-19 18:10 A Magas-Tátra és Abádszalók is Miskolc vendége lesz

    Ismét elérkezett a „világgá menés” időszaka. Huszonegyedik alkalommal ad otthont Miskolc a „Menjünk világgá…!” Utazási Kiállításnak március 27-29. között. A háromnapos rendezvényre ezúttal is közel száz kiállító hozza el kínálatát. A belföldi városok mellett bemutatja értékeit többek között Kassa, Lengyelország és Málta is – a részletekről a szervezők szerdán tájékoztatták a helyi sajtó képviselőit.

  • 2014-03-19 11:25 Színházi turnén a Quimby

    Az ország egyik legnépszerűbb zenekara, a Quimby örökké kísérletezik, s gyakran éppen így teremt hagyományt. 2014-ben az együttes újabb turnén folytatja formabontó, színházi szárnyalását.

  • 2014-03-19 09:41 Időutazók a kilátóban

    A kamázók veszik birtokba hétvégén ismét az Avas-tetőt: a helytörténeti-ökológiai játék szervezői szemétszedésre, vitanapra, retro-filmvetítésre, színházra és DJ-koncertre invitálnak szombat délután-este.

  • 2014-03-18 19:59 Egy hónapon át, sok programmal ünneplik a francia nyelvet, kultúrát

    Immár 15. alkalommal nyitották meg a Frankofónia ünnepét Miskolcon. A keddi ünnepségen átadták a Kiss Ernő Emlékérmet is, melyet minden évben azok vehetnek át, akik Miskolcon és a megyében példamutató módon népszerűsítik a francia nyelvet s kultúrát. Az ünnep egészen április közepéig tart koncertekkel, előadásokkal, filmekkel – középpontban a frankofóniával.

  • 2014-03-18 16:32 Uniós fejlesztések napja – egy turnus már betelt a várban!

    Alig hogy meghirdették az uniós fejlesztések nyílt napja alkalmából szervezett két látogatói turnust a diósgyőri várba, az egyik máris betelt. A másikra természetesen még lehet jelentkezni. De ha valaki oda se férne be, találhat magának más „fejlesztési” programot. A várépítést pedig megnézheti egy hagyományos várbejárás alkalmával.

  • 2014-03-14 12:55 Több mint kétezren indulnak útnak szombaton a Majális-parkból

    Március 15-én ismételten együtt ünnepelik a túrázni vágyók Nemzeti Ünnepünket, hiszen több mint 2000 fő gyűlik össze a Majális-parki Királyasztalnál, ahonnan a különböző távú gyalogtúrákra indulnak el a márciusi ifjakra emlékezve.

  • 2014-03-14 12:28 A Hermanban döntőznek

    Eldől a megyei bajnoki cím sorsa, és kiderül, hogy melyik csapat jut tovább az országos versenyekre. Ez a tétje a kézilabda diákolimpia fiú, V korcsoportba tartozó együttesek számára a megyei döntőn, amelyet március 17-én, hétfőn rendeznek meg Miskolcon.

  • 2014-03-13 20:20 Több mint kétezren indulnak útnak szombaton a Majális-parkból

    Március 15-én ismételten együtt ünnepelik a túrázni vágyók nemzeti ünnepünket, hiszen több mint 2000 fő gyűlik össze a majális-parki Királyasztalnál, ahonnan a különböző távú gyalogtúrákra indulnak el a márciusi ifjakra emlékezve.

  • 2014-03-12 09:20 Ünnepeljünk együtt, emlékezzünk együtt! (Részletes program)

    Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett, városi megemlékezések március 14-én, pénteken, délelőtt tíz órától kezdődnek, Görgey Artúr szobránál, majd a Diósgyőri Országzászlónál folytatódnak. Március 15-én, tíz órától a Petőfi téren Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Kriza Ákos, Miskolc polgármestere mond ünnepi beszédet. A város kulturális intézményeiben keddtől szombatig az ünnephez kapcsolódó, kiegészítő rendezvényekkel várják az érdeklődőket.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!