Oktatás

  • 2009-06-13 07:06 Bölcsészettudomány és sörkultúra

    Első hallásra szokatlannak tűnhet a bölcsészet tudományának összehozása a sörfogyasztással... Igaz, a jó sör előállítása is egyfajta tudomány! De nem erről van szó. Tegnap a Miskolci Egyetemen tartották meg az "Iszom a sört, szívem mámorban fürdik" Epizódok a sörgyártás és sörfogyasztás történetéből című tudományos konferenciát. 

  • 2009-06-05 07:08 A rektorok nem fizettetnének az évismétlőkkel

    Az egyetemi vezetők elutasították, hogy költségtérítést fizessenek az állami képzésben évismétlésre kényszerülő hallgatók. A Magyar Rektori Konferencia nem támogatja a szocialista-szabad demokrata módosító javaslatot. Mint a testület elnöke, Rudas Imre mondja, az egyetemeknek ez nem jelentene többletbevételt, a kevésbé jómódú diákok azonban abbahagynák tanulmányaikat egy sikertelen szemeszter után.

  • 2009-06-03 05:26 Közgazdász Napok Miskolcon

    A Magyar Közgazdasági Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete idén hetedik alaklommal rendezi meg a már hagyománynak számító, Közgazdász Napokat. Június 4-én, csütörtökön a gazdasági válság helyi hatásairól tanácskoznak a szakemberek, majd június 5-én, pénteken a BOKIK Székházban a Zöld Nyíl villamos projekt műszaki- gazdasági tartalmának ismertetésével folytatódik a program.

  • 2009-05-27 07:24 A Miskolci Egyetemnek is a ˝kereslethez˝ kell igazodni

    Az agrár, bölcsész, pedagógus, társadalom- és jogtudományi karokon csökkentené, míg a műszaki, gazdasági, orvosi és egészségtudományi szakokon növelné a hallgatók létszámát a Felsőoktatási Kerekasztal. A változtatásra a megváltozott munkaerő-piaci igények miatt volna szerinte szükség. Csak az arányok módosulnának, a hallgatói keretszám nem: a következő tanévre is 56 ezer diákot vennének fel az egyetemek és a főiskolák államilag finanszírozott helyeire. 

  • 2009-05-21 15:32 Gazdaságtudományi konferencia Lillafüreden

    Hetedik alkalommal rendezett nemzetközi konferenciát a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara. A lillafüredi tanácskozáson többek között szó volt a gazdasági válságról, a munkahelyek megtartásától és a magyar gazdaság versenyképességéről is. A konferencián a Vezetéstudományi Intézet fennállásának 50. évfordulójáról is megemlékeztek.

  • 2009-05-20 11:46 Örvendetesen megnőtt a Miskolci Egyetemre jelentkezők aránya

    Nem kell ahhoz az ország más pontján található felsőoktatási intézménybe jelentkezni, hogy megtalálja a végzett középiskolás a megfelelő szintű- és szakirányú továbbtanulási lehetőséget. Talán ezt lehet összegzésként mondani arra a tényre, hogy az országban az előző évihez képest a legnagyobb növekedési arányt mutatja a felvételizők között az első helyen megjelölt intézmények sorában a Miskolci Egyetem.

  • 2009-05-20 06:16 Nem kapnának támogatást a féléveket ismétlők: a HÖOK felháborodott

    A jelenlegi szabályok szerint a hallgatóknak tizenkét félév áll a rendelkezésükre, hogy államilag támogatott képzésben elvégezzék felsőfokú tanulmányaikat. Készült nemrég egy törvényjavaslat, amely ezt az időt az előírt képzési idő tartamára, tíz félévre csökkentené. Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja a felsőoktatási törvény tervezett módosítását és a benyújtás módját a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).  

  • 2009-05-16 13:14 Medieval Nomads 3. a Miskolci Egyetemen

    A Szegedi Tudományegyetem és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének együttműködésével rendezik meg május 20. és 24. között a Medieval Nomads 3. című nemzetközi konferenciát a Miskolci Egyetemen - a középkori sztyeppe történetével és régészetével foglalkozó egyetlen európai konferenciasorozat harmadik epizódját.

  • 2009-05-03 09:42 A gazdasági szakok vezetik a felsőoktatási népszerűségi listát

    27 ezerrel többen jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, mint egy évvel korábban. A gazdasági szakok vezetik a felsőoktatási népszerűségi listát az idei jelentkezéseknél is, ezeket a mérnök informatikus és a kommunikáció szakok követik - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ legújabb elemzéséből. Az idén 127 500 diák jelentkezett egyetemekre és főiskolákra, mintegy 27 ezerrel több, mint tavaly. 

  • 2009-04-29 13:21 Kémiaverseny a Miskolci Egyetemen

    Első alkalommal ad otthont a Miskolci Egyetem Kémiai Intézete az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny döntőjének május 1-3. között. Az elismert, hagyományokkal bíró megmérettetés döntőjére több mint 200 ifjú kémikus érkezik pénteken az ország különböző pontjairól és határainkon túlról is Miskolcra, hogy számot adjon tudásáról. Az írásbeli dolgozatok és a laborgyakorlati eredmények szombaton estére készülnek el, az ünnepélyes díjátadót pedig – a szóbeliket követően – vasárnap, várhatóan 12 órától tartják a Miskolci Egyetem rektori tanácstermében.

  • 2009-04-21 17:50 Üléseztek az egyetemek gazdasági tanácsai

    A Miskolci Egyetem adott otthont a hazai felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsai számára első alkalommal megrendezett találkozónak. A fórum megalakításával a szervezők azt tűzték ki célul, hogy a Gazdasági Tanácsok még hatékonyabban működhessenek közre az egyetemek és a főiskolák fontosabb gazdasági döntéseiben, stratégiájuk kialakításában.

  • 2009-04-18 16:19 Vitanap a közoktatásról: Jó tanárok kellenek!

    Habár válság van, az oktatásra akkor is kell, hogy legyen forrás, hiszen a közoktatásnál jobb beruházás nincs. Ez sokkal többet hoz, mint bármelyik vállalkozásfejlesztési program. A magyar közoktatás megújításáról tartott vitanapot a Professzorok Batthyány Köre. Szó esett a közoktatás minőségéről, a hosszú távú fejlesztésről is.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!