Miskolci Agrokultúra Kft.

  • 2014-05-05 16:50 A héten már miskolci uborkát adnak a tízóraihoz

    A napokban már a Miskolci Agrokultúra Kft. fóliasátraiban termett uborkát ehetik majd a miskolci óvodások a tízóraihoz, elkezdődött ugyanis a szüretelés a Déli Ipari Park mellett. Május közepén a salátát is szedhetik, a hónap vége felé beindul majd a paradicsom, június elejével pedig a paprika is.

  • 2014-01-11 09:44 Több száz közfoglalkoztatott a Városgazdánál

    A Városgazda Kft. által ellátott feladatok mindegyikén foglalkozatnak közmunkásokat, így tehát több száz fő végez közterület- és zöldterület-gondozást, karbantartást, valamint vannak a temetőgondnokságnál, az Állatkert- és Kultúrparknál és az Állategészségügyi telepen is közmunkások. A Miskolci Agrokultúra Kft. 44 főt foglalkoztat közmunkában.

  • 2013-12-27 19:57 Mangalicákat loptak - baj lehet belőle!

    December 26-án a hajnali órákban elloptak kilenc mangalicasüldőt a Miskolci Agrokultúra Kft begedvölgyi állattartó telepéről - tudta meg a minap.hu. A nyomozás az ügyben megindult és jelenleg is folyamatban van, a telep állatorvosa szerint viszont az állatok olyan kezelésben részesültek, melynek következtében húsuk jelenleg emberi fogyasztásra nem alkalmas.

  • 2013-11-06 12:04 Miskolcon is elindult a téli közmunkaprogram

    Közel 1600 főt von be Miskolc önkormányzata a téli közmunkaprogramba, melyben a kormányzati szándék szerint országosan mintegy 200 ezer főt kívánnak foglalkoztatni november 1. és 2014. április 30. között. Mint Kriza Ákos polgármester a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, Miskolcon több mint 700 ember számára napi 8 órás munkát biztosít a program, Kiss Gábor alpolgármester pedig elmondta, közel 900-an különböző képzéseken is részt vehetnek majd, amellyel megnőhet elhelyezkedési esélyük a nyílt munkaerőpiacon is.

  • 2013-10-10 10:44 Magas tápérték, ellenőrzött minőség a miskolci közétkeztetésben

    Heteken belül kiültetik a Miskolci Agrokultúra Kft. nádasréti telephelyén található, hamarosan elkészülő fóliasátrakba az egyelőre még a Debreceni Márton Szakképző Iskola Csorba-telepi tanműhelyében „nevelkedő” paprika- és paradicsompalántákat. A bedegvölgyi állattartó telepen közben zajlik a téli felkészülés, de a cég vezetője más eredményekről is be tudott számolni.

  • 2013-09-06 13:19 Napi 200 kiló friss zöldség a miskolci konyhákra

    Utolsó fázisához érkezett a Miskolci Agrokultúra Kft. fóliaház-beruházása: rövidesen rákerül a fólia a már készen álló vázszerkezetre a nádasréti telephelyen, ahol hamarosan ötezer paradicsom- és hétezer paprikapalánta, valamint 2500 tő uborka növekedhet. Naponta kétszáz kilogramm friss zöldséget szedhetnek majd le novembertől, a helyi termék az önkormányzati intézményekbe kerül.

  • 2013-07-27 16:10 Készül a hőcserélő berendezés

    Készül a hőcserélő berendezés a MIHŐ Gagarin utcai telephelyén, amely a Miskolci Agrokultúra Kft. fóliasátrainak hőellátását biztosítja majd. A tervek szerint szeptemberben kezdődik el a próbaüzem.

  • 2013-07-18 13:16 Hetven hektárnyi területet hasznosít az Agrokultúra

    Az állattartás és a kertészeti tevékenység mellett már szántóföldi növénytermesztéssel is foglalkozik a Miskolci Agrokultúra Kft. A tevékenységnek köszönhetően 21 millió forintos bevételre lehet számítani. A legújabb tevékenységet, a napraforgótáblát csütörtökön szemügyre vette Miskolc polgármestere is.

  • 2013-05-27 17:16 Miskolci zöldség a miskolci iskolások tányérján

    Kedden és szerdán útjukra indulnak a Miskolci Agrokultúra Kft. első zöldségszállítmányai a Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium, a Fazekas és Szabó Lőrinc iskola és a Családsegítő szolgálat konyháira.

  • 2013-05-14 16:25 Indulnak az első zöldségszállítmányok

    Hamarosan elkezdik kiszállítani a városi közintézmények konyháira a Miskolci Agrokultúra Kft. első zöldségszállítmányait.

  • 2013-01-08 11:35 Hamarosan befejezik a fóliasátor alapozását

    A téli időben is dolgoznak a Miskolci Agrokultúra Kft. több mint 7000 négyzetméteres fóliasátorának az alapozási munkáin a Nádasréten. A tervek szerint nagyjából egy hét múlva, január közepén teszik le a létesítmény alapkövét, a zöldségtermesztés beindítása május végén várható.

  • 2012-12-18 17:09 Felügyelőbizottsági látogatások a holding tagvállalatainál

    A Miskolc Holding felügyelőbizottsága rendszeresen tart úgynevezett telephely-bejárásokat a társaságnál és a tagvállalatoknál annak érdekében, hogy a holding működésének ellenőrzését, felügyeletét minél sokoldalúbban, egyebek között személyes tapasztalatok alapján is biztosítani tudja. A szeptemberi és a novemberi bejárás után december 20-án kerül sor az év utolsó „helyszíni szemléjére”.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!