Miskolc anno

  • 2012-03-12 09:07 Ünnepi városjáró – 1848 emlékei Miskolcon

    A március 15-i ünnepségeknek fontos részei a forradalmi eseményekhez kötődő szobrok, emlékhelyek megkoszorúzása. Dobrossy István ny. levéltári igazgatóval rendhagyó városjáró sétára indultunk, felelevenítve néhány ismert szobor történetét, a hozzájuk kapcsolódó eseményeket.

  • 2012-03-11 10:06 Névadó – Reményi Ede

    A Petőfi (egykor Urak utcája) és az Avasalja (egykor Gyöngyvirág) utcák között egy évszázaddal ezelőtt jelenik meg az észak-déli irányú Reményi Ede utca (korábban Tomka köz). A környezetében azóta ez az utcanév – a Zenepalota közelében – a változatlanság jelképe.

  • 2012-03-10 15:58 A MAB-székház – akkor és most…

    Az Erzsébet tér impozáns épülete 1896-ban a Kereskedelmi és Iparkamara székházaként, budapesti tervezők elképzelései szerint épült. A Kamara megszűnése után itt alakították ki a megyei könyvtárat, majd 1973-tól a múzeumigazgatóság működött falai között.

  • 2012-03-04 14:23 Névadó – Laborfalvy Róza

    A tetemvári temetőt délről szegélyező utcát 1923-ban nevezték el a Miskolcon született színésznőről. Keletről a Petőfi tér határolja, nyugat felé a Pallós utca a folytatása. Párhuzamos vele az északi tehermentesítő út, amely a Petőfi tértől férje, Jókai Mór nevét viseli.

  • 2012-03-03 15:49 A Palóczy utca – akkor és most…

    A képeslap pontosan egy évszázaddal ezelőtt készült. Középen meghatározó a református templom, amely 1808 végére épült fel, de tornya, és annak ékessége, a kakas, csak 1865-ben került a helyére. Ebben található az Eszter-harang.

  • 2012-02-25 15:24 A Tiszai pályaudvar – akkor és most…

    Az 1905-ben átadott, s a Pfaff Ferenc (1851–1913) államvasúti mérnök által tervezett pályaudvari főépület négy év alatt készült el. (Elődje, az ún. indóház 1859-től, a vasút Miskolcra érkezésétől szolgált, 1901-ben bontották le.)

  • 2012-02-18 14:56 A Zsolcai kapu – akkor és most…

    Az egykori Rudolf gyalogsági laktanya impozáns főbejáratával szemben a Széchenyi utcához hasonló észak-déli közlekedési utat terveztek a városrendezők 1923-ban. A Soltész Nagy Kálmán polgármesterről elnevezett utca két városi bérháza volt hivatott meghatározni az utcaképet.

  • 2012-02-11 14:15 A Király utca – akkor és most…

    A Király (1912-től Lichtenstein, 1948-tól Ady E.) utcán egykor 14 földszintes, emeletes lakó- és üzletház követte egymást. A Bajcsy-Zsilinszky E. utca megnyitásakor 8 épületet bontottak le, s helyükön az utca déli oldalán 1954–1955 között felépült az első bérház, az utca északi oldalán pedig 1959–1961 között a 33 lakásos, tízemeletes bérháztömb.

  • 2012-02-04 14:06 Az Ady-híd – akkor és most…

    A kép bal felső sarkában a téves felirat: „Forgóhíd” is hozzájárult ahhoz, hogy a „Királyhíd”, majd Ady-híd is „Forgóhíd” lett a valóságos villanyrendőri Forgó-híd mellett. A kép közepén a korlát utal arra, hogy az úttest alatt folyik a Pece-patak, amely a Széchenyi utca túlsó oldalán, a Király utcai zsidó fürdőnél nyílt mederben csordogált a Szinvába.

  • 2012-01-29 13:20 Névadó – Kölcsey Ferenc

    Az Avason, a Klapka György utcából észak-keleti irányban ívesen nyíló utca, amely egy rövid szakaszon párhuzamos az Ifjúság utcával. Nevét a lakótelep építésekor, 1990 előtt kapta. Korábban a Vörösmarty lakótelep helyén álló Arany János és Zöldfa utcákat összekötő utca, amely a terület szanálásakor az 1970-es évek első felében szűnt meg.

  • 2012-01-28 13:55 A Széchenyi – Szentpáli utca kereszteződése – akkor és most…

    A XX. század elején készült képen a Széchenyi-Újváros (később Szentpáli, majd Beloiannisz, most ismét Szentpáli István utca) egyemeletes sarokháza íves erkéllyel díszített lakó- és üzletház volt. 1979-ben bontották le, s helyére, valamint a Szentpáli utca még további két háztelkére Krisztik Pál tervei alapján felépítették a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat székházát.

  • 2012-01-22 08:47 Névadó – Jászai Mari

    Újdiósgyőrben a Gózon Lajos és a Kerpely Antal utcák között északnyugat-délkelet irányú utca. (A név Miskolc térképén Miskolc-Diósgyőr 1945-ben történt egyesítésétől követhető nyomon, környezetében néhány utcanév megváltozott.)

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!