Helyi hírek

  • 2007-07-05 18:58 Hiába tiltakoznak Szirmán

    Tiltakoznak a szirmaiak, mert bázistornyot épített az egyik mobilszolgáltó otthonaik szomszédságába, írtuk pár hete. Akkor úgy nézett ki, megoldódhat a probléma, mára azonban kiderült: a torony marad a helyén.Lakossági fórumot szervezett a Szirmai Baráti Egyesület pár hete, ahol a Pannon GSM hálózatépítésért felelős igazgatója, Kiss Attila is megjelent. Az igazgató a tanácskozás végén ígéretet tett arra, mérlegelik a torony áthelyezésének lehetőségeit és tíz napon belül közlik a szirmaiakkal, hogyan döntöttek. A városrész lakói attól félnek, hogy a létesítmény által kibocsátott rádióhullámok károsak lehetnek az egészségre, és azt szeretnék elérni, hogy a tornyot ne helyezzék üzembe. Sérelmezték azt is, hogy az építményre az engedélyt úgy adta ki a szakhatóság, hogy őket meg sem kérdezte, ugyanakkor a családi házas övezettől előírt 1200 méteres távolság sincsen meg. Éppen ezért fellebbezést adtak be a törvényességi határidőn belül – még a szolgáltató válasza előtt – a bázistorony engedélye ellen, mivel vélelmezik, hogy több hiba is történt annak kiadásakor, mondja Tirpák Tibor, az egyesület titkára. Nos a szolgáltató válasza sem volt pozitív, az egyesületet levélben értesítették, a torony marad a helyén. Az áthelyezés ellen szól – a levél szerint –, hogy gyengülne a teljesítmény, és így a vétel minősége, illetve anyagilag nagy hátrányt jelentene a cégnek. Megküldték a mérési adataikat is, amelyek szerint a megengedettnél alacsonyabbak a torony értékei, így nem jelent veszélyt. A szirmaiak ezeket nem találják valós indoknak, és bírósági pert fontolgatnak. Tirpák Tibor hozzátette, nem áll azonban még minden adat a rendelkezésükre, hogy elég tisztán lássanak, és az egyesület anyagi lehetőségei is kizárnak egy hosszú, vagy eleve vesztes pert, így erről még később döntenek.H. I.

  • 2007-07-05 18:57 Átképzés munka nélkül maradt pedagógusoknak

    Meghosszabbították a határidőt, amíg átképzésre jelentkezhetnek a munkájukat vesztett, elvesztő pedagógusok. Bár sokan jelentkeztek az eredetileg június 30-ig kiírt határidőre, de kevesen feleltek meg a szigorúan vett feltételeknek.A Budapesti Kommunikációs Főiskolával kötött képzési szerződést a Pedagógusok Szakszervezete, az érdekvédők ugyanis átképzéssel szeretnék segíteni az elbocsátott tanárokat. A felhívásra sokan jelentkeztek a szakszervezet miskolci irodájában, bőven elég lenne a számuk a képzések beindításához. A kitöltött adatlapok közül azonban a minisztérium csak azokét fogadja be, akik 2007-ben vesztettek, vesztik el az állásukat, felmentési idejüket töltik. Makár Barnabásné, a Pedagógusok Szakszervezetének titkára azt mondja, bár minden intézményi titkárnak és az önkormányzatnak is eljuttatták az értesítést, így is kérdéses, hogy mindenki tud-e a lehetőségről. Ugyanakkor sokan vannak, akik a napokban tudták meg, hogy felmentik őket, és július 1-jétől vesztették el az állásukat. Éppen ezért a Pedagógus Szakszervezet kérésére a Szociális és Munkaügyi Minisztérium meghosszabította a képzési program támogatására szolgáló pályázat határidejét 2008. december 31-ig. Eddig lehet jelentkezni a Regionális Munkaügyi Központban. Két képzési csomag van, az első pályázatírás és projektmenedzsment, karriertervezés, álláskeresés és változáskezelési program. A második gazdasági és vállalkozási ismeretek, idegen nyelv oktatás, karriertervezés, álláskeresés, változáskezelés, álláskereséshez kapcsolódó kommunikációs tréning.H. I.

  • 2007-07-05 18:55 Dolgoznak a Kazinczy utcán

    Akik a Kazinczy utca – Hősök tere és Petőfi tér közötti szakaszán járnak mostanság, azok észrevehették, hogy komoly munkák folynak arra. A héten a szennyvízcsatorna-fedők és a csapadékvíz-elvezető rácsok cseréje, illetve megemelése zajlott, ami nem véletlen, az utca ugyanis új aszfaltszőnyeget kap.Mint Soltész Pétertől, az önkormányzat főtanácsosától megtudtuk, az utcarész aszfaltozása több mint harmincmillió forintba kerül, ennek hetven százalékát az önkormányzat állja, míg harminc százaléknyi támogatást nyertek el pályázati úton, a Regionális Fejlesztési Ügynökségtől. Az aszfaltozást sávonként fogják végezni, így a Kazinczy utcát nem zárják le, viszont a bekötő utakat igen, így a 34-es és 11-es buszokat elterelik majd. A munkálatokat hétvégére időzítik, amikor kisebb a forgalom, a pontos időpontról később tájékoztatnak. Mivel a befejezést július 21–22-re tervezik, így ez, illetve az ezt megelőző hétvége jöhet számításba. Az utca jelenlegi aszfaltját felmaratják, és egy új „kopóréteget” kap az úttest, ami így kapcsolódik a Hősök tere körül idén, és az északi-tehermentesítőn tavaly elkészített új aszfalthoz.H. I.

  • 2007-07-05 18:54 Milliárdok panelprogramra

    Újabb negyven társasház pályázatát fogadta be a minisztérium Miskolcról a panelprogram keretében. Ezzel együtt eddig hatvannégy pályázatról döntöttek idén a százhétből.A múlt héten döntött dr. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter a 2006-ban beadott panelprogramra pályázók negyedik csomagjáról. Miskolcon a negyven társasház programja összesen több mint ezerhatszáz lakást érint. Tompa Sándor panelbiztos szerint nem kérdéses a maradék pályázatok pozitív elbírálása sem, előzetesen már befogadták őket, várhatóan szeptemberben, az újabb csomag elbírálásakor kaphatnak zöld utat. Amiről pedig idén döntés születik, azok nagy része elkészül még ebben az évben. Tompa Sándor szerint az már más kérdés, hogy hogy a finanszírozás hogyan történik, hiszen a kivitelező ezt a munkák befejezte után tudja érvényesíteni. Így a kifizetések egy része átcsúszhat 2008-ra. Az eddig befogadott 64 miskolci pályázat önkormányzati önrésze 1,1 milliárd forint, a továbbiaké nagyjából 700 millió. A 107 társasház programjának összköltsége közel öt és fél milliárd forint. Miskolc képviselő-testülete júniusi ülésén döntött arról, hogy nyilatkozik mind a 107 pályázat önrészének biztosításáról. Mivel ebben az évben erre 375 millió forintot irányoztak elő a költségvetésben, így a különbözetet a 2008-as költségvetés terhére vállalja az önkormányzat a grémium döntése alapján. Ahogy Tompa Sándor hangsúlyozza: nem fordulhat elő, hogy ne legyen meg az önkormányzati önrész a panelprogramhoz. A képviselő-testület döntött arról is, hogy a közbeszerzéseket a MIK Zrt. bonyolítja le a jövőben az esetleg előforduló anomáliák megelőzésére. Így egységes szempontrendszer lesz érvényben. A műszaki ellenőrzéseket is a MIK végzi majd, a panelbiztos szerint erre szükség van olyan esetben, amikor 1,8 milliárdos önkormányzati támogatásról, tehát közpénzről van szó.A győztes társasházak listája: www.otm.gov.huH. I.

  • 2007-07-05 18:52 Szeptemberre lesz Bosch út

    Szeptember 30-ra ígérik a kivitelezők az északi elkerülő, vagy ahogy nevezik a Bosch út első ütemének átadását. A munkálatok csúsztak, ugyanis olyan vízbetöréssel találkoztak a talajmunkák során, amit nem volt egyszerű megoldani.A munkák megkezdése előtt elvégezték a szokásos talajvizsgálatot, és kétszáz méterenként próbafúrásokat csináltak. Ezek semmit nem mutattak, ám amikor elkezdődtek a földmunkák egy „kavics teraszba” futottak, ahol feltört a víz. Ahogy a szakemberek mondják, mint, ha egy kis patakot találtak volna, óránként nyolcvan köbméter víz áramlott a kiásott árokba. Többféle technológia is szóba jöhetett a probléma megoldására, de olyat kellett találni, ami a kivitelezés taralék összegébe belefér. Végül egy körbehatárolásos technológiát választottak, amit Magyarországon eddig még nem alkalmaztak, az eljárást Ausztriából vették át, a szükséges gépek is onnan érkeztek. Mindezt a Magyar Közút Kht. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Területi Szervezetének elnöke Stoll Gábor, és az Adeptus Rt. munkatársai mondták el a miskolci közgyűlés Városfejlesztési, Üzemeltetési és Turisztikai Bizottságának helyszíni bejárásán csütörtökön. A hatalmas fúrógépek akkor is éppen gőzerővel dolgoztak a Repülőtéri út vasúti felüljáró utáni része mellett. Itt van az a 360 méter hosszú, úgynevezett mélyvágásos része az útnak, ahol megállt a víz, ezt határolják most körbe, majd a vizet kiszivattyúzzák, és folytatódhat az út építése. Ezen a részen a Bessenyői úti csomópontnál a közművek kiváltása is problémát okoz, ugyanis az út szintje alacsonyabb az eddiginél, és így gyakorlatilag felszínre kerültek volna a közműhálózatok. A 2,3 kilométeres útszakasz többi része befejezés közeli állapotban van a, 26-os úti csomópontnál megépült felüljáróval együtt. Gyakorlatilag pár hét alatt át lehetne adni a forgalomnak. Az összességében három és fél milliárd forintot meghaladó beruházás műszaki átadására a szakemberek a szeptember 30-i időpontot mondják biztosan tarthatónak. A második, 5.8 kilométeres szakasz, – amely az első ütem Zsigmondi úti végét kötné össze az M30-as autópályával – Tompa Sándor bizottsági elnök szerint egyszerűbbnek tűnik, a kisajátítás és a domborzati, földtani viszonyok tekintetében is, egy Sajó hidat kell majd megépíteni hozzá. Az engedélyek beszerzése után várhatóan egy év alatt elkészülhet.H. I.

  • 2007-07-05 17:17 Miniszteri nagyvizit Miskolcon

    „Nagyvizitet” indított el az országban az egészségügyi tárca. Horváth Ágnes miniszter és a tárca államtitkára igyekszik minél több kórházat felkeresni, megismerkedni azok problémáival - elsősorban arra kíváncsiak, hogyan reagálnak az intézmények és a betegek a strukturális átalakításokra. Minderről Horváth Ágnes, a szaktárca vezetője beszélt mai, miskolci sajtótájékoztatóján. A miniszter elmondta: a „nagyvizit” során arról is képet akarnak nyerni, megtették-e a szükséges lépéseket az egészségügyi intézmények vezetői a reformért. Hogyan működhetnek tovább az intézmények kevesebb ágyszámmal, kisebb területen, s miképp igazítsák működésüket az újonnan kialakult struktúrához.

  • 2007-07-05 16:55 Húszéves az APEH

    Húszéves évfordulót ünnepel az APEH. Az Észak-magyarországi Igazgatóság ünnepi rendezvénnyel, szakmai kiállítással emlékezett meg a jubileumról. A szokottnál kicsit kötetlenebb tájékoztatóra a média képviselői mellett a társszervek - rendőrség, VPOP - s a közigazgatási intézmények vezetői kaptak meghívást. Dr. Nagy László, az igazgatóság vezetője köszöntőjében röviden áttekintette az utóbbi időszak szervezeti változásait. A regionális igazgatóságok létrehozásával kapcsolatban kiemelte: itt kizárólag szakmai szempontok alapján születtek a döntések.

  • 2007-07-05 16:48 Fotók Kambodzsáról

    Tanulságos és érdekes kiállításon mutatja be Kambodzsa mai hétköznapjait Pusztai László, ismert miskolci fotós-újságíró az Ifjúsági Házban. A látogatók bepillantást nyerhetnek az ázsiai ország egyetemes világörökséghez tartozó, évezredes kultúrtörténetébe - ugyanakkor hátborzongató közelmúltjába is.  Ez a kettősség és ellentmondás izgatta Pusztai Lászlót is, amikor nekivágott a kambodzsai útnak. Egy ország, amelynek több ezer éves kultúrája van, amelynek építészeti örökségét a világ csodái között tartják számon. Ugyanakkor ez az ország volt a színtere a történelem egyik legnagyobb népirtásának is, amelynek emléke, következményei máig kísértenek.

  • 2007-07-05 16:39 Baszk és toszkán modellek

    Nemzetközi szakmai tapasztalatcserét - divatos szóval „workshop”-ot - tartottak július 5-én az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség (NORDA) miskolci székházában. A téma az úgynevezett DEPURE projekt volt, mellyel kapcsolatban az együttműködő felek - észak-magyarországi, baszk és toszkán szakemberek - mondták el véleményüket, tapasztalataikat. A találkozón bemutatták a baszk és toszkán regionális politika legjobb modelljeit, gyakorlatait. A régiók képviselői előadást tartottak a regionális és turisztikai fejlesztésekről, a rendezvény végén pedig kerekasztal-beszélgetésen tehettek fel kérdéseket a résztvevők a külföldi partnereknek.

  • 2007-07-04 19:41 Történelmi esemény az egyetemen

    Több szempontból egyedülálló szakmai világkongresszust tartottak a héten a Miskolci Egyetemen. Most először ültek egy asztalhoz a mérnökképzés csúcs világszervezetei – a Nemzetközi Mérnökképzési Társaság (IGIP) és az Európai Mérnökképzési Szövetség (SEFI) – a találkozóra több mint harminc országból érkeztek tekintélyes, magas rangú küldöttek.

  • 2007-07-03 18:26 Sport- és alkotótábor

    A Hejőcsabai Fiatalok Közhasznú Egyesülete, a Holcim Zrt. és a Sportklub közös szervezésében – elsősorban a hejőcsabai és görömbölyi városrészek iskolásai részére – sport- és alkotótábort szerveznek immár ötödik esztendeje. Ebben az évben sem volt ez másként, így 120 gyermek vezetheti le energiáit a táborban, amely most is ingyenes.

  • 2007-07-03 18:23 Munkalátogatás Tapolcán

    Helyszíni munkalátogatásokat szervez a Városfejlesztési, Üzemeltetési és Turisztikai Bizottság, néhány, a bizottság ügykörébe tartozó városi projekt, illetve cég tevékenységének megismerése érdekében. Az első alkalommal a Miskolci Városgazda Kht. munkájával ismerkedtek kedden, ezen belül a parkgondozás helyzetéről, valamint az Idegenforgalmi Alapból támogatott projektek elvégzéséről.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!