Helyi hírek

  • 2014-08-21 14:40 Kerekesszékes Tenisz OB-t rendeznek Miskolcon

    A Kerék Világ SE szervezésében Miskolcon, az Egyetemváros Tenisz Klubban rendezik meg szombaton és vasárnap a Kerekesszékes Tenisz OB-t, amelyen 9 hazai teniszező méri össze tudását.

  • 2014-08-21 12:38 Megható pillanatok, ünneplő családok – jól sikerült az augusztus 20-i program

    Kígyózó sorok az avasi református templomban, közösen ünneplő családok a Szent István téren, megható állampolgári eskütétel és látványos tűzijáték a nap zárásaként augusztus 20-án, államalapító Szent István és az Új kenyér ünnepén, Miskolcon. Rengetegen látogatták meg a miskolci ünnepi programokat, a szervezők véleménye szerint is jól sikerült ünnepségen vehettünk részt szerdán.

  • 2014-08-21 11:02 Rózsa Edit: „Az MSZP-vezetés a férjemen torolná meg a döntésemet”

    Számomra lelkiismereti kérdés, hogy Miskolcon, ahol valamennyi polgármesterjelölt a kirekesztés és a háborúskodás mellett foglalt állást, a választópolgárok választhassanak olyan polgármestert, aki ezzel szemben az integráció és a béke programját képviseli. Ezért döntöttem úgy, hogy Miskolc polgármesterének indulok – írja csütörtöki közleményében Rózsa Edit.

  • 2014-08-21 10:16 Az MSZP nem szeretné a „Békét”

    Egy szerkesztőségünk birtokába került levél szerint Simon Gábor, az MSZP városi elnöke (párt)fegyelmi eljárást kezdeményez Fedor Vilmos (képünkön) ellen, mivel annak felesége, Rózsa Edit elindul miskolci polgármester-jelöltként az önkormányzati választásokon.

  • 2014-08-21 09:29 Záporok, hűvös idő – vége a nyárnak?

    Változóan felhős, hűvös időre számíthatunk ma, záporokkal. Hullámzó frontálzóna vonul át lassan az ország felett, amely mögött délután már szárazabb, de hűvösebb levegő áramlik fölénk. Pénteken már több lesz a napsütés, de a hétvégén az átlagosnál hűvösebb időre számíthatunk – itt van az ősz?

  • 2014-08-21 09:28 Belgrádban versenyeznek, Baskón táboroztak

    Hagyomány már, hogy folyamatosan megrendezik a veteránbirkózók világbajnokságát. Ezen rendszeresen szőnyegre léptek az egykori miskolci kiválóságok is, akik a szeniorok között sem okoztak csalódást. Az idén, augusztus 26. és 31. között Belgrád ad otthont a vetélkedésnek, félő azonban, hogy csak nagyon kevesen tudnak rajta részt venni.

  • 2014-08-21 09:18 Időjárástól függően ma is kátyúznak

    A Miskolci Városgazda Kft. tájékoztatása szerint a mai napon – időjárás függvényében – az alábbi helyszínen kátyúznak, illetve javítják a zúzalékos utakat:

  • 2014-08-20 20:16 „Isten éltesse a magyar hazát, és óvja a magyarokat!”

    A Szent István téren Csöbör Katalin országgyűlési képviselő és Kriza Ákos polgármester mondott ünnepi beszédet. Csöbör Katalin a független és keresztény magyar állam egységének fontosságát hangsúlyozta. Kriza Ákos pedig úgy fogalmazott: a Szent Korona örök üzenet a magyarság számára: jelképezi a közösség építését, a rend megtartását, és az összefogás erejét.

  • 2014-08-20 19:14 „Ahogy évről évre szaporodnak a búzaszemek, úgy lesz egyre több magyar polgár is”

    Pontban ötöt ütött az avasi református templom órája, amikor az augusztus 20-ai hagyományoknak megfelelően, elindult az ünnepi menet a Városháza bejáratától. Öröm és büszkeség tölthetett el minden miskolcit, látva, hogy a koronaőrök kíséretében, idén a Szent Korona másolata vezeti a menetet, a Szent István térig, ahol megáldották, megszelték az új kenyeret, állampolgársági eskütételre került sor, és Kriza Ákos polgármester, valamint Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Este koncertekkel és látványos tűzijátékkal zárult az ünnepi programsorozat Miskolcon. Fotógalériák!

  • 2014-08-20 16:04 Koncertek, táncosok, családi programok (Képgalériákkal!)

    A Szinvavölgyi Néptáncműhely előadásával kezdődtek meg a belvárosi, ünnepi családi programok augusztus 20-a délutánján a Szent István téren. Fiatal és idősebb egyaránt találhat érdeklődésének leginkább tetsző programot, hiszen táncosok bemutatói mellett ismert együttesek ismert dallamai is felcsendülnek a Virágóra mellett felállított színpadon.

  • 2014-08-20 13:10 Miskolciak a nemzeti ünnepről

    Délutánra az olykor szemerkélő eső ellenére is megtelt a Szent István tér augusztus 20-án. A családi programok sokakat vonzottak, Miskolc mellett más nagyvárosokból is. Volt, akiket a népművészeti kirakodóvásár, vagy éppen a csacsifogatolás érdekelt, sokan pedig a közös ünneplés miatt látogattak el a Virágórához. Az ünneplőket arról kérdeztük, számukra mit jelent augusztus 20-a, az Államalapítás és az Új kenyér ünnepe.

  • 2014-08-20 11:08 Megemlékezés és koszorúzás Felsőhámorban

    Megemlékezést és koszorúzást tartottak szerdán délelőtt a felsőhámori Szent István szobornál is. Az ünnepi beszédeket követően Palotai Ádám káplán megszentelte és megáldotta az újkenyeret, majd ünnepi szentmisére várták a híveket a római katolikus templomba.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!