Egyház

  • 2013-09-23 20:03 Történelemverseny Mindszenty József munkásságáról

    Mindszenty József bíboros, hercegprímás életéről, munkásságáról szóló történelemversenyt hirdet középiskolás diákoknak a Mária Rádió és a Mindszenty Alapítvány.

  • 2013-09-20 15:09 Ferenc pápa elfogadta Áder János meghívását Magyarországra

    Ferenc pápa elfogadta Áder János köztársasági elnök meghívását, hogy 2016-ban Magyarországra látogasson. A pénteki magánaudiencia egyik témája a 21. század egyik legnagyobb problémájának számító ivóvíz védelme volt.

  • 2013-09-19 18:47 Ferenc pápa: olyan egyház legyünk, amely új utakat talál

    Törekedni kell arra, hogy olyan egyház legyünk, amely új utakat talál, amely képes elindulni azok felé, akik nem járnak templomba, elhagyták az egyházat vagy közömbösek iránta - mondta Ferenc pápa abban az interjúban, amelyet Antonio Spadarónak, a La Civilta Cattolica olasz jezsuita folyóirat főszerkesztőjének adott.

  • 2013-09-14 20:54 Vasgyári jótékonysági koncert – adtak is, és kaptak is

    A neves pánsípművész, Steve Taylor-Szabó, azaz Szabó István lépett fel a Diósgyőr-Vasgyári Református Egyházközség által a templomukban rendezett jótékonysági hangversenyen szombat délután. A koncert bevételét gyülekezeti termük fűtésének felújítására szeretnék fordítani.

  • 2013-09-08 21:26 Diósgyőri Mária-búcsú

    Szeptember 8-án, vasárnap tartották a hagyományos diósgyőri Mária-búcsút, melyen idén is sok diósgyőri és a város más részéből érkező miskolci vett részt.

  • 2013-09-06 15:24 A református egyház ingyen adja a hittankönyveket a tanulóknak

    A református egyház ingyen biztosítja a hittankönyveket azoknak az 1. és 5. osztályos tanulóknak, akik az állami általános iskolákban a református hit- és erkölcstant választották - közölte a Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata pénteken az MTI-vel.

  • 2013-09-06 14:49 Megbontották tolvajok a templom tetejét

    Szinte folyamatosnak mondható, hogy lopják a vörösréz borítást a Győri kapui református templom kerítésének és épületeinek tetejéről. Péntekre virradó éjjel azonban komoly kárt okoztak, miközben a főépület és a kiszolgáló épület tetejét is megrongálták. A feltételezhető elkövetőket még pénteken elfogta a rendőrség.

  • 2013-09-01 21:26 Valahol már vasárnap elkezdődött a tanév

    A szeptember kezdete jelzi, itt az idő: becsengetnek. Az előtt azonban, mielőtt még padba ülnének a diákok, minden évben sor kerül a tanévnyitó ünnepségre. Minden iskolában megtartják, de a mondás is úgy szól „ahány ház, annyi szokás”, tehát mindenki másképp ünnepli az új tanév megérkezését.

  • 2013-09-01 13:47 Ferenc pápa imanapot hirdetett a szíriai békéért

    Szeptember 7-re nemzetközi böjt- és imanapot hirdetett meg Ferenc pápa vasárnap a szíriai béke érdekében.

  • 2013-08-27 20:37 Hoffmann Rózsa: minél több gyermek részesüljön keresztény nevelésben!

    A köznevelésért felelős államtitkár szerint nagy öröm, hogy már mintegy negyven köznevelési intézmény tartozik az egyház fenntartásába. Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült – jelentette ki Hoffmann Rózsa az egri főegyházmegyei tanévnyitón az egri bazilikában kedden.

  • 2013-08-24 17:14 Magyar misével emlékeztek István királyra Bécsben

    Magyar nyelvű misével emlékeztek meg szombaton a bécsi Stephansdomban Szent István királyról.

  • 2013-08-20 15:26 Szentmisék és búcsúk a Vasgyárban és a Selyemréten

    Ünnepi szentmisét és búcsút tartottak augusztus 20-án délelőtt a Miskolc-vasgyári Szent István templomban és a Selyemréti Szent István templomban – utóbbi felszentelésének 70. évfordulóját is ünnepelték.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!