Egyház

  • 2013-12-01 08:53 Kezdődik az advent

    Ma kezdődik az advent, a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. A templomokban országszerte advent első vasárnapjának liturgiáját tartják.

  • 2013-11-30 14:37 Közel 250 éves díszítőfestést találtak a mindszenti plébánián

    Egy vendégszobában valószínűleg szecessziós, a kialakítandó kápolna boltíves termében viszont az építés idejéből, tehát az 1700-as évek végéről származó díszítőfestést állítanak helyre a mindszenti plébánia hamarosan befejeződő felújítása során.

  • 2013-11-30 11:27 Ferenc pápa a szerzetesek évének hirdette meg 2015-öt

    Az Istennek szentelt személyek, a szerzetesek éve lesz 2015 Ferenc pápa pénteki bejelentése szerint.

  • 2013-11-29 20:50 Beléptetőrendszert építenek ki a Vatikánban

    A Vatikán beléptetőrendszert vezet be a munkahelyi "lógás" ellen. Csak a bíborosok és érsekek képeznek kivételt az új intézkedés alól - jelentette az Panorama olasz hírmagazin pénteken.

  • 2013-11-29 10:19 Ferenc pápa éjszaka pénzt oszt a szegényeknek

    Közel egymillió euróval segített a rászorulóknak Ferenc pápa megválasztása óta. A pénzt a pápai főalamizsnás viszi éjszaka a szegényeknek - derült ki a pénteki olasz sajtóból.

  • 2013-11-29 09:54 „Nagyon jó együtt megélni hitünket”

    Lezárult a Hit éve Miskolcon is az elmúlt hét végén, gálaesttel és ünnepi szentmisével megköszönve az elmúlt időszak lelki és kegyelmi ajándékait. Palánki Ferenc egri segédpüspök visszatekintve úgy fogalmazott: „a Hit évében igyekeztünk olyan rendezvényeket szervezni, amelyek az egész város hívő közösségét megmozgatják, és azt tapasztaltuk, nagyon jó együtt megélni hitünket”.

  • 2013-11-25 20:46 Nyugdíjba vonul Katona István egri segédpüspök

    Nyugdíjba vonul Katona István, az Egri Főegyházmegye segédpüspöke, Ferenc pápa hétfőn elfogadta lemondását - tájékoztatta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága az MTI-t.

  • 2013-11-24 12:44 Ferenc pápa lezárta a Hit Évét

    A Szent Péter téren pontifikált ünnepi szentmisével zárta le vasárnap Ferenc pápa a Hit Évét, a misén első alkalommal megmutatták Szent Péter ereklyéit és Ferenc pápa átadta első apostoli buzdítását.

  • 2013-11-19 21:12 Üzenet a Fülöp-szigetekről: „Jól vagyunk, már kezdünk fáradni”

    „Jól vagyunk, nagyon sok beteget látunk el és már kezdünk fáradni” – ezt Sebő Gábor miskolci diplomás ápoló, oktató üzente az itthoniaknak a tájfun sújtotta Fülöp-szigetekről. Sebő Gábor a Református Szeretetszolgálat orvoscsoportjának tagjaként segít a legnagyobb pusztulást átélt Taclaban városában, illetve Tanauan településen.

  • 2013-11-18 17:51 Év végére javíthatják ki a tetőszerkezetet

    Október végén kezdődött és december elejére fejeződhet be a Szentháromság ortodox templom tetőszerkezetének felújítása. A munka azért vált szükségessé, mert gombafertőzés támadta meg a Közép-Európa legnagyobb ikonosztázának is helyet adó építményt.

  • 2013-11-17 21:46 Vesperás istentisztelet az Avason

    Az Avasi református templomban vesperás istentiszteletet tartottak november 17-én, vasárnap délután.

  • 2013-11-15 14:53 Református zsinat: újraindítja a Mentőöv-programot a szeretetszolgálat

    A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) újraindítja a Mentőöv-programot, amellyel azokat segítik, akik önhibájukon kívül elvesztették otthonukat - jelentette be Pál Sándor, az MRSZ kuratóriumi elnöke a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának pénteki budapesti ülésén.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!