Bűnügy

  • 2010-07-28 11:06 Rablás Miskolcon

    Rövid, de annál intenzívebb nyomozás eredményeként a rendőrség elfogta azokat a rablókat, akik egy nőt támadtak meg Miskolcon.

  • 2010-07-28 10:42 Elfogták a robbantással fenyegetőt Ferihegyen

    A ferihegyi járőrök éberségének köszönhető, hogy kedd délután elfogták azt a férfit, aki korábban repülőgépek felrobbantásával fenyegetőzött. A terminál előtt ólálkodó gyanús személyt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) járőr állományának egyik tagja ismerte fel, azonnal előállították. Egy másik járőr fémtolvajokat fülelt le.

  • 2010-07-27 16:01 Magyar tolvajokat ítéltek el Splitben

    Lopás miatt felfüggesztett börtönre ítéltek Splitben két magyar állampolgárt, akiket ki is utasítottak Horvátországból - közölte kedden az index.hr internetes holnap.

  • 2010-07-27 14:14 Kettétört és kigyulladt egy német gép

    Leszállás közben lezuhant a Lufthansa német légitársaság egyik teherszállító repülőgépe kedden, a rijadi repülőtéren, közölték arab hírtelevíziók. A jelentések szerint a pilótát és a másodpilótát kórházba kellett szállítani. Az Al-Arabija szaúdi finanszírozású hírtelevízió szerint a német teherszállító már füstölt, amikor leszálláshoz készülődött a rijadi nemzetközi repülőtéren.

  • 2010-07-27 10:16 Új szereplők a Kulcsár-ügyben

    Olyanok is jól járhattak a kártalanítással, akik nem is voltak a Kulcsár-ügy anyagi károsultjai. A Magyar Nemzetnek adott interjújában a nem jogerősen nyolc év börtönbüntetésre elítélt bróker azt is mondta, a megismételt eljárásban új nevek is felmerülhetnek.

  • 2010-07-26 20:05 Letörték a gázcsapot a gyerekek

    Feltehetően ellopni akarta három gyerek a gázcsonk rézből készült csapját szombat este egy volt gyárudvaron Nyírbátorban, a Táncsics utcán. Egy arra sétáló felnőtt rájuk szólt, mire elszaladtak, de a letört csapon keresztül ömleni kezdett a vezetékben lévő három bar nyomású gáz.

  • 2010-07-26 11:43 Pancser besurranó

    Két lakásba is besurrant a bezáratlan ajtón, illetve ablakon keresztül egy férfi szombatra virradó éjszaka, míg a tulajdonosok békésen aludtak.

  • 2010-07-25 20:36 Kocsit tört fel, kabátot lopott

    Eljárást indított és őrizetbe vett a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság egy 28 éves férfit, mert július 24-én 7 óra 20 perc körüli időben Budapesten, a XIV. kerület, Ilka utcában egy parkoló személygépkocsi jobb hátsó ablaküvegét betörte és abból egy kabátot tulajdonított el.

  • 2010-07-25 19:22 Előzetesben a rendőrgázoló

    Letartóztatta a rendőrt halálra gázoló férfit a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap - olvasható a Fővárosi Bíróság honlapján.

  • 2010-07-25 17:10 Kőbányai krémlopó

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított – őrizetbe vétele mellett – egy 57 éves férfi ellen, mert 2010. június 4-én 16 óra 15 perc körüli időben Budapesten, a X. kerület, Sibrik Miklós úton lévő illatszerüzletből a kabátjában 2 darab krémet tulajdonított el.

  • 2010-07-25 14:52 Szarkákat füleltek le a reptéri zsaruk

    Több tolvajt is elfogtak a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói a héten. A rendőrség alig pár órával a bejelentéseket követően elcsípte a tetteseket és ellenük büntetőeljárást indított.  

  • 2010-07-25 12:39 Tetőgerenda zuhant a tűzoltóra

    Kigyulladt lakóház oltásánál sérült meg egy tűzoltó szombaton délelőtt Pilisborosjenőn.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!