Operafesztivál

  • 2013-02-26 11:59 Szép számmal érkeznek az operák

    A jövő kulcsa címmel hirdetettek operaíró-pályázatot a „Bartók+…” Miskolci Operafesztivál szervezői, az év elején. Az azóta eltelt idő alatt majdnem egy tucat pályamű érkezett. A beadási határidő március 1.

  • 2013-02-24 18:49 Báloznak az operakedvelők

    Idén is megrendezik az Operabált, amelynek március 16-án, a Zenepalota ad otthont. A fesztivál idén a Miskolci Operabarátok Egyesületével közösen szervezi a fesztivál, ám ezúttal is az operafesztivál előadásaiból jól ismert művészekkel találkozhatnak a bálozók.

  • 2013-01-03 06:40 A jövő kulcsa – kiírták a pályázatot

    Operaíró versenyt hirdet a „Bartók+” Miskolci Operafesztivál, A jövő kulcsa címmel. A versenyre bárki jelentkezhet, akinek befejezett, zenekarral színpadi előadásként még el nem hangzott műve készül/készült. A megmérettetés eredményeként a kiírók remélik, hogy olyan „közönségdarabok” kerülnek a figyelem középpontjába, amelyek segítségével vissza lehet hódítani a közönséget az operába.

  • 2012-06-19 16:25 Új utakon sikeres az operafesztivál

    Sikerrel tette meg az első lépést új útján a Bartók+ Miskolci Operafesztivál. A nyitott fesztivál, az ingyenes opera bebizonyította, hogy a közönségnek, Miskolcnak kell a rendezvény, Kesselyák Gergely fesztiváligazgató elképzelését pedig a szakma is támogatja.  A fesztiváligazgató kiemelte, az új operafesztivál hiánypótló rendezvény. A jövőben pedig Bartók nem kap szerzőtársat maga mellé, így az operafesztivál Bartók+ Miskolci Operafesztivál lesz.

  • 2012-06-17 23:06 Bartók+: Az új kor új operájának megszólításáért

    A Híd a jövőbe elnevezésű gálahangversennyel ért véget vasárnap este a Bartók+ Puccini Miskolci Operafesztivál. A nyitott fesztivál képét a szervezők véleménye szerint sikerült megvalósítani, ám ez csupán az első lépés. Jövőre azonban Bartók mellé nem társul senki, a pluszjelet szeretnék hangsúlyosabb szerepbe hozni.

  • 2012-06-15 14:51 Miklósa Erika másképp, az operafesztiválon

    A Miskolci Operafesztiválon adott koncertet csütörtök este a világhírű operaénekes, Miklósa Erika. Legújabb stúdiólemezével, a Másképp című albummal érkezett a miskolci közönséghez. Mint mondta, az új operafesztiváli koncepció nagyon szimpatikus neki, többek között erről is beszélgettünk vele az előadás előtt.

  • 2012-06-15 13:44 Kíséret az operafesztiválhoz

    A Miskolci Operafesztivál nélkülözhetetlen részét képezik a kísérő rendezvények, amelyek ezúttal is igényes, ingyenes programokkal szórakoztatják –a főprogramok mellett – a város lakóit. Seres Ildikó, a kísérőrendezvények művészeti vezetőjének ezúttal is egy célja volt, hogy minőségi előadásokat kínáljanak.

  • 2012-06-13 19:10 Operafesztivál, olvasószemmel

    Ugyan a színpadi programok csupán délután kezdődtek el az operafesztiválon, a Széchenyi utcán így is sokan sétálgattak, miközben Mike Oldfield Tubular Bells című dalának hangjaival állították be a színpadi technikát a hangosítók. A borongós idő ellenére az árusok standjainál töltötték el idejüket a miskolciak. Megkérdeztük olvasóinkat, hogy érzik magukat az idei operamustrán.

  • 2012-06-12 08:24 Hetedszer fröccsözhetünk a múzeum kertjében

    Idén is megrendezik – immár hetedik alkalommal – a Miskolci Fröccsfesztivált. A helyszín a már jól megszokott Herman Ottó Múzeum Papszeri épületének kertje, ahol összegyűlhetnek kicsik és nagyok, fiatalok és idősek, borkedvelők és szórakozni vágyók pénteken és szombaton.

  • 2012-06-08 20:47 Megkezdődött az operafesztivál

    A hagyományos ünnepi felvonulással péntek délután kezdetét vette az immár 12.  Bartók+ Miskolci Operafesztivál, amely középpontjában  az idén a magyar zeneszerző mellett az olasz Giacomo Puccini munkássága áll. A fesztivál szlogenjének megfelelően az opera mindenkié lehet, mivel a színház falai közül kiviszik az utcára.

  • 2012-05-19 17:18 Vetélkedő az operaszerető fiatalokért

    Idén is megrendezték az operavetélkedőt általános és középiskolások számára május 19-én, a Miskolci Nemzeti Színházban. Az általános és középiskolai diákok számára 2001 óta minden évben meghirdetett operavetélkedőt célja a kezdetektől fogva az operakultúra terjesztése és népszerűsítése.

  • 2012-04-11 17:18 Bartók+Puccini 2012: Terített asztal a zenére éheseknek

    Nyitottabb, szabadabb, populárisabb és változatosabb operafesztivált ígértek a szervezők a szerda délután, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. A város idén nagyobb összeget tud a fesztiválra fordítani, de ezúttal is várnak még a Nemzeti Kulturális Alap támogatására, és a mecénásokra is számítanak.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!