Operafesztivál

  • 2013-06-23 21:11 Operafesztivál: A jövő kulcsát keresték az utolsó napon

    A jövő kulcsa címmel hirdetett operaíró-versenyt a Bartók Plusz Operafesztivál vezetése, 2012-ben. A pályázatra 9 új opera érkezett, amelyből a legjobb hármat tekinthette meg részleteiben a miskolci közönség vasárnap este, a 2013-as operafesztivál zárógáláján – a közönség és a szakmai zsűri döntött, a legjobb alkotást jövőre teljes pompájában mutatják majd be a fesztiválon.

  • 2013-06-23 16:50 Operafesztivál: az ideit értékelve, a jövőre készülve

    Vasárnap este, az operaíró-verseny gálaestjével ér véget a Bartók Plusz Operafesztivál, amely idén 10 napon át tette minden szempontból elérhetővé az operát Miskolcon. A záró napon, délután értékeltek a szervezők, de már a következő fesztivállal kapcsolatban is megosztották terveiket – Kesselyák Gergely fesztiváligazgató többek között bejelentette: meghirdetik nem csupán a 2014-es, hanem a 2015-ös évre vonatkozó operaíró-versenyt is.

  • 2013-06-22 09:36 Traviata a Tudomány és Technika Házánál

    Teljes terjedelmében és pompájában mutatták be pénteken este Giuseppe Verdi Traviata című operáját Miskolcon, a Tudomány és Technika Házánál. A területen terelés is volt, a nagyszámú érdeklődő miatt, a szabadtéri, ingyenes operát több ezren nézték meg.

  • 2013-06-21 17:06 Többet ad most vasárnap az MVK (frissítve!)

    Az Operafesztivál rendezvényeire, a hétvégén még várható nagy hőségre való tekintettel most vasárnap szombati menetrend szerint járnak a villamosok és az autóbuszok, kivéve a 44-es, az Auchan Borsod, Auchan Pesti út és a Tesco Avas járatokat, amelyek vasárnapi menetrend szerint közlekednek – közölte pénteken az MVK Zrt.

  • 2013-06-21 16:48 Vezetőt kapott a szimfonikus zenekar

    Júniusi, rendes ülését tartotta csütörtökön a városi közgyűlés. A napirendek között helyet kapott a Miskolci Szimfonikus Zenekar is, amely vezetőre várt – információink szerint a pályázók közül a városvezetők kiválasztották a zenekar következő igazgatóját.

  • 2013-06-21 13:14 Operafesztivál: három opera versenyben, egy versenyen kívül

    A jövő kulcsa címmel hirdetett operaíró-versenyt a Bartók Plusz Operafesztivál vezetése, tavaly. A pályázatra 9 opera érkezett, amelyből a szakmai zsűri hármat választott ki, így a miskolci operafesztiváli közönség Szilágyi Miklós-Horváth György Ostrom, Németh Norbert Hazug románc és Girolamo Deraco Taci című operáját láthatja a fesztivál idején.

  • 2013-06-21 11:41 Terelés lesz a szabadtéri előadás miatt

    A Szinva teraszon és a Népkertben is bemutatták már az operafesztiváli héten Verdi Traviata című, háromfelvonásos operájának első és második felvonását. A teljes alkotást pénteken, a Tudomány és Technika Házánál láthatja majd a közönség. A szabadtéri előadás miatt terelésre kell számítani a Görgey utcán este fél 9-től.

  • 2013-06-20 22:13 Verdi Alfrédjaként mutatkozott be László Boldizsár

    A Szinva teraszon és a Népkertben is bemutatták már az operafesztiváli héten Verdi Traviata című, három felvonásos operájának első és második felvonását. A teljes alkotást pénteken, a Tudomány és Technika Házánál láthatja majd a közönség. László Boldizsár a Cotton Club Singers énekeseként már jól ismerték a miskolciak, ezúttal azonban operaénekesi kvalitásairól is tanúbizonyságot tett.

  • 2013-06-19 17:47 Elfogytak a jegyek a második Promenád koncertre is

    Már nem lehet jegyet kapni a Miskolci Szimfonikus Zenekar évadzáró hangversenyére, amelyet a Bartók Plusz Operafesztivál programjaként rendeznek meg, csütörtökön, a Nyári színházban. A keddi koncertet is hatalmas érdeklődés kísérte, a második előadásra pedig már nincs is szabad hely – az összes jegy elkelt.

  • 2013-06-19 13:00 Egy történet, két nézőpont, két opera: Vajda János új egyfelvonásosait is bemutatták

    Második (és harmadik) ősbemutatóját is megtartotta kedden este a Bartók Plusz Operafesztivál, a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházában. Vajda János két egyfelvonásos operáját láthatta a közönség, előtte pedig gasztro-kulturális beszélgetésen mesélt a szerző és Selmeczi György, illetve Némedi Varga Zoltán az érdeklődőknek.

  • 2013-06-18 12:28 Dupláznak a szimfonikusok

    Dupla Promenád hangversennyel zárja évadát a Miskolci Nemzeti Színház a Bartók Plusz Operafesztiválon. A miskolci szimfonikusok egy sikeres évad utolsó akkordjait játsszák el kedden, majd csütörtökön a Nyári színházban.

  • 2013-06-18 12:19 Gyerekkoncerttel ünnepel a MIVÍZ

    Tiszta forrásból címmel különleges koncertet rendez a Miskolci Vízmű Kft. június 18-án a miskolci vízközmű-szolgáltatás száz éves évfordulója alkalmából a Bartók Plusz Operafesztivál programsorozatának részeként.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!