<<< Vissza :: Programpont 15-06-10 |
Pénteken kezdődik a Bartók + Operafesztivál. A nyitóparádé este 6-kor indul, majd 8 órától a Nagyszínházban Fekete Gyula: Egy anya története című operáját tekinthetik meg az érdeklődők Zsótér Sándor rendezésében. Idén is remek kiegészítő programok várják azokat, akik nemcsak operát szeretnének hallgatni 10 napon keresztül.
*****
Az Operafesztivál előestéjén, vagyis csütörtökön 17 órától felvidéki magyar művészek kiállítása nyílik a Képcsarnokban. A tárlaton Demján Denis festőművész, Német Martina ötvös, ékszertervező- és készítő iparművész, valamint Gáll János festőművész munkái láthatóak egészen június 21-ig.
*****
Lerch István lesz a vendége pénteken este fél nyolctól az Illés Klubnak. A program helyszíne ezúttal az Ifjúsági Ház lesz. A Miskolci Illés EmlékZenekar 2005-ban jött létre Miskolcon, miután az Illés zenekar 10 évvel ezelőtt elköszönt a közönségtől. Azóta fellépésről fellépésre tartják életben a magyar rock-beat zene úttörő csapatának szellemét és népszerűsítik az Illés dalait a fiatalkorosztály és az új nemzedék körében. A pénteki Illés klub vendége, Lerch István több mint egy évtizedig játszott a V Moto Rockban és olyan népszerű előadóknak írt dalokat, mint Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, Szűcs Judith, Malek Andrea, vagy Charlie.
*****
A nagy melegben nincs is jobb egy kirándulás a hűsítő Bükkben. A Vadaspark a nyári szezonban délelőtt 9-tól este 6 óráig várja a látogatókat. Hazánk legrégebbi múltra visszatekintő állatkertje közel 130 állatfaj és fajta mintegy 700 egyedét mutatja be. A látogatók megismerkedhetnek a hazai erdők állatvilágával, távoli földrészek egzotikus állataival és az őshonos háziállatfajtákkal. A program akár egy év végi osztálykirándulásnak is kiváló ötlet.
*****
Csütörtökön mutatják be a Művészetek Házában a Kém című, magyarul beszélő amerikai akció-vígjátékot. Paul Feig filmjét nagyrészt Magyarországon forgatták, Jason Statham, Melissa McCarthy és Jude Lowe főszereplésével. A filmhez készült egy telefonos alkalmazás is. Használói a filmben hallható idézetekkel készíthetnek vicces videókat.
*****
Cimkék: ,
A lejátszó betöltése... |
|
FRISS VIDEOHÍREK
Politikai, közéleti magazin
Helyzetkép 2015-06-10 (00:50:00)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 19:00:15 |
16 csapatos lesz az OB I.
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:01)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:52:05 |
Mindenkit érdekel az új vár
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:13)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:41 megszólalók: Keresztes Edina,,;Veresné Tar Gabriella,tárlatvezető, |
Közbiztonsági fórum az Avason
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:51)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:38 megszólalók: Glatz Katalin,önkormányzati képviselő,Fidesz-KDNP;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,MÖR;Kiss Gábor,alpolgármester,;06-80-46-00-46,, |
Szemétszedés Lyukóban
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:15)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:50:23 megszólalók: ATMO,,;ATMO,,;ATMO,,;Csikja Vanessza,,;Deák-Bárdos Mihály,,önkormányzati képviselő,, Fidesz-KDNP;ATMO,, |
Lyukóban ellenőrzött a hatóság
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:56)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:48:47 megszólalók: Atmo:Juhász Róber (nincs felirat)t,,;Juhász Róbert,,;Papp Ferenc,,;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,Miskolci Önkormányzati Rendészet |
Nyári diákmunka
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:55)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:47:54 megszólalók: Varga Viktória,,;Boros Jenifer,, |
Fecske gyűrűzés
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:02:06)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:46:57 megszólalók: Pusztai Leó,,;Somoskői Péter,,alelnök,,Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bütkki helyi csopor;Szabó György,, stratégiai igazgató,,MIVÍZ Kft. |
Csődvédelmi törvényjavaslat a családokért
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:21)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:45 megszólalók: Földessy Judit,igazgató,Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény |
Ezrek operája a Jégcsarnokban
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:23)
![]() videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:13 megszólalók: Kesselyák Gergely, fesztiváligazgató,BartókPlusz Miskolci Operafesztivál |
![]() |
még több videohír... |
Miskolc TV mai műsora
2023-05-28 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!