Miskolc TV friss műsorai

2015-04-20 18:18
Hétfő
Sporthírek (sport )
bulletDVTK - Videoton 1 - 2 bulletMVSC - Palota 3-0 bulletTata Mustangs-Miskolc Renegades 6 - 41
megnézem a teljes műsort
  bulletDVTK - Videoton 1 - 2
Az első félidő gól nélküli döntetlene után, 2-1-re győzött a Videoton a DVTK ellen. Az első 45 perc fehérvári mezőnyfölénye után, a legrosszabb pillanatban, rögtön a szünet után kaptak gólt a piros-fehérek, akik a találkozó hajrájában csak szépíteni ... (a49156 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: Szivics Tomiszláv,vezetőedző,DVTK )
megnézem a videót  
  bulletMVSC - Palota 3-0
3-0 arányú hazai sikert hozott szombaton, az MVSC – Palota női röplabda találkozó. A női NB 1 kilencedik –tizenkettedik helyéért rendezett rájátszás mérkőzésen a vendégeknek nem volt esélyük. A miskolci csapat nem egészen 60 perc alatt, m... (a49159 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: Kerekes Attila,edző,Albrecht MVSC MVSI )
megnézem a videót  
  bulletTata Mustangs-Miskolc Renegades 6 - 41
Idegenbeli győzelemmel kezdte meg szereplését a Miskolc Renegades csapata, a divízió 1-es hazai amerikai futball bajnokságban. A miskolci csapatot nem akadályozta az idegen pálya és 41-6 arányban győzni tudtak a tatai Musztángok ellen. A félidőhöz ér... (a49162 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
2015-04-20 18:00
Hétfő
Miskolc Ma (híradó )
bullet25 éves a Metalcontrol bulletKórházi adósságkonszolidáció kezdődik bulletA megyei polgárőr szövetség közgyűlése bulletA korrupció ellen tüntettek bulletDrágul az üzemanyag szerdától bulletElismerés a megyei kórháznak bulletGyakorlati oktatók továbbképzése bulletA fizika mindenkié bulletÜlőpadot építenek az Avason bulletSzeszélyes az április, de nyakunkon a nyár bulletKutyashow Miskolcon
megnézem a teljes műsort
  bullet25 éves a Metalcontrol
Új munkahelyeket is vár a Miskolc Steel Mills Diósgyőrbe tervezett új hengerművétől a Metalcontrol Kft. - többek között erről is szó volt a 25 éve működő anyagvizsgáló cég jubileumi rendezvényén. Az egykori LKM–ből létrehozott cégek közül mára... (a49152 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: Kovács Károly,ügyvezető igazgató,Metalcontrol Kft.;Pfliegler Péter,alpolgármester, )
megnézem a videót  
  bulletKórházi adósságkonszolidáció kezdődik
A miskolci kórházak is megszabadulhatnak adósságuktól. Az egészségügyi államtitkár szerint ebben a hónapban elindulhat az eddigi legnagyobb mértékű kórházi adósságkonszolidáció. Zombor Gábor elmondta azt is, hogy a 60 milliárd forint megvan, amit mos... (a49154 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: Csiba Gábor,főigazgató főorvos,B.-A.-Z. Megyei Kórház )
megnézem a videót  
  bulletA megyei polgárőr szövetség közgyűlése
Már a polgárőrséget is oktatják a közszolgálati egyetemen. Többek között ez az egyik eredmény, amit sikerült a szervezetnek elérnie. Hazánk 250 településen 540 polgárőr vigyázza a közrendet. A megyei polgárőr szövetség elnöke szerint a jelenlétüknek ... (a49138 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: Lénárt József,polgárőr,Bogácsi Polgárőrség;Csóra György,elnök,B.-A.-Z. Megyei Polgárőr Szövetség )
megnézem a videót  
  bulletA korrupció ellen tüntettek
A korrupció ellen tüntettek vasárnap Miskolcon is. Az országos demonstrációt civilek szervezték az ellenzéki pártok támogatásával. Nagy-Korsa Judit, az Együtt miskolci önkormányzati képviselője a szegénység és korrupció összefüggéséről beszélt, míg V... (a49142 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: Gréczy Zsolt,szóvivő,Demokratikus Koalíció )
megnézem a videót  
  bulletDrágul az üzemanyag szerdától
Emeli bruttó 9 forinttal a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol. Ezzel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 370, míg a gázolajé 373 forintra nő. A Mol legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, ak... (a49161 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
  bulletElismerés a megyei kórháznak
A stroke tüneteinek időben való felismerése életet menthet. A középsúlyos betegeknél a leghatásosabb módszer a vérrögoldó terápia, amellyel akár tünetmentessé is tehetőek a páciensek. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban tavaly több mint 100 ilyen... (a49151 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: dr.Valikovics Attila,osztályvezető főorvos,Stroke, Vascularis és Általános Neurológiai és Toxicológiai Osztály.B.-A.-Z.Megyei Kórház )
megnézem a videót  
  bulletGyakorlati oktatók továbbképzése
Élelmiszer-eladók és szociális gondozók szereztek mesteroklevelet a BOKIK-nál. A dokumentumra az új szakképzési törvény miatt volt szükség. 2015 szeptemberétől ugyanis mestervizsga nélkül senki sem oktathat. Mivel az eladók és szociális gondozók szám... (a49148 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: Bihall Tamás,elnök,BOKIK )
megnézem a videót  
  bulletA fizika mindenkié
Gyújtogattak a tanárok és felrobbant egy vizes hordó - szombaton a belvárosba költözött a fizika. De nemcsak Miskolcon, az egész országban megrendezték a Fizika Napját. A látványos kísérletekkel a természettudományokra szerették volna irányítani a fi... (a49143 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: Pilz Olivér,,;Kiss Gábor,alpolgármester,;Pántyáné Kuzder Mária,B.-A.-Z. megyei fizika szaktanácsadó, )
megnézem a videót  
  bulletÜlőpadot építenek az Avason
Csaknem ezerötszáz üvegből építenek padot az Avason. Az egy hetes munkának több célja van. Az újrahasznosítás fontossága mellett a közösség azt is megmutatja, hogy milyen értékeket teremthet az összefogás. Ilyen lesz az a pad is, ami eredetileg PET-p... (a49160 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: Jakab Zsolt,közösségi munkás,Avasi Közösségi Kávézó )
megnézem a videót  
  bulletSzeszélyes az április, de nyakunkon a nyár
Változékony az idei április is. A meteorológusok szerint ilyenkor bármi megeshet. Erre a hónapra is jellemző a szeszélyesség - a hajnali fagyokkal és a nappali folyamatos felmelegedéssel. A tél enyhe volt, ám most tavasszal hideg- és melegrekordok is... (a49163 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: Erdődiné Molnár Zsófia,meteorológus, )
megnézem a videót  
  bulletKutyashow Miskolcon
Több, mint kétezer kutya mérettette meg magát a Miskolc Marathon Dogshown, hétvégén. Két nap alatt tíz fajtacsoportban mutatkoztak be az ebek az ölebektől kezdve a hatalmas bernáthegyieken át a dogokig.... (a49157 ::feltöltve: 2015-04-20 :: megszólalók: Molnár Erika,,;Dohány Péter,,;Mogyorósi István,elnök,Magyar Ebtenyésztők Miskolc Szervezete )
megnézem a videót  
2015-04-19 18:28
Vasárnap
HívőSzó (egyházi műsorok )
bulletCsomós József református püspök bulletNapi ige bulletLelkigyakorlat a börtönben
megnézem a teljes műsort
  bulletCsomós József református püspök
Újabb 6 évre Csomós Józsefet választották a Tiszáninneni Református Egyházkerület élére. A református püspökkel a szolgálatról, a jövő terveiről és az egyházi intézményekről is beszélgettünk. "Az ember ne akarjon sikeres lenni. A fő feladata megoldan... (a49123 ::feltöltve: 2015-04-19 :: megszólalók: Csomós József,püspök,Tiszáninneni Református Egyházkerület )
megnézem a videót  
  bulletNapi ige
-... (a49082 ::feltöltve: 2015-04-19 :: megszólalók: Lipcsák János,plébánoshelyettes,Mindszenti Plébánia, )
megnézem a videót  
  bulletLelkigyakorlat a börtönben
Csaknem 400 fogvatartottnak van lehetősége közös imádságra, hitéletre, és kiengesztelődésre a Borsod Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A börtönkápolna lelki gyakorlatain a fogvatartottak rádöbbenhetnek, hogy cselekedetteiktől függetlenül van e... (a48899 ::feltöltve: 2015-04-19 :: megszólalók: Varga Kovács Csaba,,;Botos László,,;Lipták Pál,görög katolikus börtönlelkész,B.-A.-Z. Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet )
megnézem a videót  
2015-04-19 18:00
Vasárnap
Krónika ( )
heti hírösszefoglaló :: bulletA városé lett az Avas Szálló bulletKorszerűbb hulladékgazdálkodás Miskolcon bulletEgyüttműködés az Egyetem és a MISEK között bulletVOSZ konferencia Lillafüreden bulletA top 10-ben van Miskolctapolca bullet230 ezerrel több gyerek ehet ingyen szeptembertől bulletHiányszakmákban képeznek ősztől állami támogatással bulletTöbbszörösére nőhet a törlesztőrészlet az elszámolások után bulletGyűrűsfarkú maki ikrek születtek
megnézem a teljes műsort
  bulletA városé lett az Avas Szálló
Vége a 18 éve tartó kálváriának. Újra a városé az Avas Szálló. Az önkormányzat féláron, 155 millió Ft-ért vásárolta vissza az épületet-jelentette be Kriza Ákos. Miskolc polgármestere azt mondta: ezzel egy újabb, a szocialisták által elherdált vagyon... (a49087 ::feltöltve: 2015-04-15 :: megszólalók: Kriza Ákos,polgármester, )
megnézem a videót  
  bulletKorszerűbb hulladékgazdálkodás Miskolcon
Mintaprojektnek nevezte a miskolci hulladékgazdálkodást az államtitkár. Szabó Zsolt a megyeszékhelyen azt mondta: a kormány feltett szándéka, hogy átszervezi a teljes magyar hulladékgazdálkodást, úgy, hogy az ne terhelje többletköltséggel a lakosságo... (a49129 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: Majoros Róbert,ügyvezető igazgató,MiReHuKöz Nonprofit Kft.;Kriza Ákos,polgármester,;Szabó Zsolt,államtitkár,NFM )
megnézem a videót  
  bulletEgyüttműködés az Egyetem és a MISEK között
Az akut ellátástól a rehabilitáción át az ápolásig, minden szakterületen gyakorlatot szerezhetnek a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának hallgatói a MISEK kórházaiban. Több mint egy évtizede nyolcszáznál is több diák gyakorolja a gyógyítást a ... (a49088 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: Kiss -Tóth Emőke,dékán,Egészségügyi Kar, Miskolci Egyetem;Tiba Sándor,főigazgató,Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház )
megnézem a videót  
  bulletVOSZ konferencia Lillafüreden
Az export lehet a régió vállalkozásainak a jövője. Ehhez nyújthat segítséget az unió a következő 7 évben. A források 60%-át fordítják ugyanis gazdaság- , innováció és kutatásfejlesztésre- hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségéne... (a49077 ::feltöltve: 2015-04-14 :: megszólalók: Kriza Ákos,polgármester,;Ádám Imre,megyei elnök,VOSZ )
megnézem a videót  
  bulletA top 10-ben van Miskolctapolca
Top 10-ben Miskolc. Tapolca az egyik legnépszerűbb turisztikai célpont a szállás.hu összesítése szerint. A ranglistán olyan népszerű fürdőhelyeket utasított maga mögé Miskolctapolca mint Hévíz, Zalakaros vagy Sárvár. De nemcsak Tapolca népszerű. A v... (a49095 ::feltöltve: 2015-04-15 :: megszólalók: Egerszegi Zoltán,marketing és értékesítési munkatárs,Miskolci Turisztikai Kft.;Ostorházi Imre,értékesítési igazgató,Calimbra Wellness és Konferencia Hotel;Soós Attila,frakcióvezető,Fidesz )
megnézem a videót  
  bullet230 ezerrel több gyerek ehet ingyen szeptembertől
230 ezerrel több gyerek ehet ingyen a bölcsődékben és az óvodákban. Az ingyenes étkeztetés eddig csak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülőket érintette. Szeptembertől azonban ezt a kedvezményt a nagycsaládosok, a tartósan fogyatékkal ... (a49055 ::feltöltve: 2015-04-13 :: megszólalók: Rögler Gáborné,óvodavezető,Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda;Zsóka Roland,élelmezési igazgató,MKMK )
megnézem a videót  
  bulletHiányszakmákban képeznek ősztől állami támogatással
A hiányszakmák tanulói akár havi 30 ezer forintos ösztöndíjat is kaphatnak. Borsod –Abaúj-Zemplén megyében 12 hiányszakma van a hivatalos listán. Szeptembertől ezekre a képzésekre is lehet jelentkezni, és az állam is támogatja. Hiányszakma az á... (a49065 ::feltöltve: 2015-04-14 :: megszólalók: Szűcs Bernadett Mária,,;Szegedi Judit,szakmai igazgatóhelyettes,Sándor Egészségügyi Szakközépiskola;Német Zsolt,szakképzési vezető,BOKIK )
megnézem a videót  
  bulletTöbbszörösére nőhet a törlesztőrészlet az elszámolások után
Hideg zuhanyként érték az autóhiteleseket a banki elszámoló levelek. Van olyan adós, akinek az eddigi részlet tízszeresét kellene befizetnie a futamidő végén. A Magyar Nemzeti Bank szerint a növekvő törlesztés azokat érinti, akik eddig fix törlesztő... (a49066 ::feltöltve: 2015-04-15 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
  bulletGyűrűsfarkú maki ikrek születtek
Gyűrűsfarkú maki ikrek születtek a Miskolci Állatkertben. A kicsik egyelőre még nagyon félénkek, a legtöbb időt anyjuk vagy apjuk hasára és hátára csimpaszkodva töltik. Az állatkertben most már hat gyűrűsfarkú maki van, a dolgozók szerint a látogatók... (a49080 ::feltöltve: 2015-04-15 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
2015-04-18 18:00
Szombat
Miskolc Ma (híradó )
bulletMegáldották és átadták a Szent Anna templomot bulletFűtés – függ az időjárástól bulletA legzöldebb távhőszolgáltató bulletIfjúsági Garancia Rendszer bulletLetették a bodrogkeresztúri új válogatómű alapkövét bulletA diósgyőri ultrák is segítenek bulletElkezdődött az allergia szezon bulletTestmozgás az iskolában
megnézem a teljes műsort
  bulletMegáldották és átadták a Szent Anna templomot
Tíz évvel ezelőtt kezdődött, ma hálaadó szent misével ért véget a Szent Anna templom felújítása. Az épület 95 millió forintból szépült meg kívül-belül. A költségekhez az unió és az állam mellett a hívek is hozzájárultak. Az ünnepségen részt vett Balo... (a49140 ::feltöltve: 2015-04-18 :: megszólalók: Megszólaló nincs név,,;Váradi Ferencné,,;Atmo,,;Atmo,,;Balog Zoltán,emberi erőforrások minisztere, )
megnézem a videót  
  bulletFűtés – függ az időjárástól
Kihűltek a radiátorok a távfűtéses lakásokban. Legalábbis nappal már nem fűt a Miskolci Hőszolgáltató. Estére viszont még bekapcsolják a kazánokat. Az úgynevezett szakaszos rendszerrel energiát, és költséget takarít meg a cég. Hivatalosan május köze... (a49089 ::feltöltve: 2015-04-18 :: megszólalók: Fignár Zoltán,üzemvezető,Miskolci Hőszolgáltató Kft.;Kovács Tamás,szolgáltatási igazgató,Miskolci Hőszolgáltató Kft. )
megnézem a videót  
  bulletA legzöldebb távhőszolgáltató
Greennovációs Nagydíjat nyert a MIHŐ és a PannErgy közös geotermikus távfűtési rendszere egy rangos versenyen. A rendszer egyedülálló, innovatív megoldásai, valamint a fejlesztés nagysága miatt érdemelte ki az elismerést. A két éve megépített geoterm... (a49137 ::feltöltve: 2015-04-18 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
  bulletIfjúsági Garancia Rendszer
2017 végéig több mint öt és félezer 25 év alatti elhelyezkedését támogatja az Unió Borsod- Abaúj-Zemplén Megyében. A Czomba Sándor államtitkár által februárban elindított Ifjúság Garancia Rendszer kifejezetten a fiatalok elhelyezkedését segíti, a 25 ... (a49141 ::feltöltve: 2015-04-18 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
  bulletLetették a bodrogkeresztúri új válogatómű alapkövét
Lerakták a bodrogkeresztúri hulladékkezelő új válogatóműjének alapkövét. Ezzel pedig kezdetét veszi egy modern hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése az Abaúj és Zemplén térségben. A rendszerhez 81 település csatlakozott, ami kb. 100 ezer embert éri... (a49139 ::feltöltve: 2015-04-18 :: megszólalók: Hercsik István,ügyvezető,ZHK Nonprofit Kft.;Szabó Zsolt,államtitkár,NFM )
megnézem a videót  
  bulletA diósgyőri ultrák is segítenek
A diósgyőri ultrák is segítenek a kárpátaljai magyaroknak. A szurkolók a holnapi DVTK-Videoton mérkőzés előtt szerveznek adománygyűjtést a beléptető kapunál. A befolyt összegből élelmiszercsomagokat állítanak össze, amit a Kárpátaljai Református Egy... (a49136 ::feltöltve: 2015-04-18 :: megszólalók: Kriza Ákos,polgármester, )
megnézem a videót  
  bulletElkezdődött az allergia szezon
Tüsszögés és orrfolyás. Rossz idők járnak az allergiásokra. A napos száraz időben a szél szállítja a polleneket. Az apró részecskék mennyisége jelentősen megemelkedett a levegőben. Egyre többen fordulnak orvoshoz allergiás tünetekkel. A gyógyszeres... (a49046 ::feltöltve: 2015-04-18 :: megszólalók: Szabó Krisztina,,;Dr. Dezső Edit,tüdőgyógyász, allergológus főorvos,Szent Ferenc Kórház, MISEK;Dr. Asztalos Ágnes,főosztályvezető,Népegészségügyi Főosztály, B.-A.-Z.Megyei Kormányhivatal )
megnézem a videót  
  bulletTestmozgás az iskolában
A csapatmunka, a bizalom és elfogadás fejlesztése a TE IS program célja. A testnevelés órán kívüli sportolási lehetőségbe összesen 144 általános és középiskolát vonta be. A programot az unió támogatja és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ koord... (a49126 ::feltöltve: 2015-04-18 :: megszólalók: Erne Zsolt,tanuló,Kandó Kálmán Szakközépiskola;Deményi Norbert,testnevelő,Kandó Kálmány Szakközépiskola )
megnézem a videót  
2015-04-17 18:18
Péntek
Sporthírek (sport )
bulletA diósgyőri stadionrekonstrukció menetrendje bulletDiósgyőr - Videoton előzetes bulletRájátszás előtt az MVLC
megnézem a teljes műsort
  bulletA diósgyőri stadionrekonstrukció menetrendje
A diósgyőri stadionrekonstrukció részleteiről tartottak megbeszélést csütörtökön, Miskolcon. Kriza Ákos Miskolc polgármestere és Pásztor Ervin, a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós kft. ügyvezetője tájékoztatta a szurkolókat a tervekről. Pásztor Ervi... (a49133 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
  bulletDiósgyőr - Videoton előzetes
Bár a Bp. Honvéd elleni, idegenbeli 1-1 nem rossz eredmény, de a DVTK labdarúgó csapatánál a döntetlen után azért távolról sem teljes az elégedettség. A piros – fehérek előtt a 24. fordulóban azonban még nehezebb akadály tornyosul. Vasárnap a... (a49134 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: Szivics Tomiszlav,vezetőedző,DVTK;William Alves,,DVTK;Bognár István,,DVTK )
megnézem a videót  
  bulletRájátszás előtt az MVLC
Hibátlan teljesítménnyel, 18 mérkőzésből 18-at megnyerve, az első helyen zárta az OB 1 / B A – csoportjának alapszakaszát a Miskolci Vízilabda Club. A csapat számára azonban most kezdődik az igazán nagy téttel bíró mérkőzések sora. A hétfői ... (a49135 ::feltöltve: 0000-00-00 :: megszólalók: Szilágyi Péter,edző,PANNERGY MVLC;Bachner András,szakmai igazgató,PANNERGY MVLC )
 
2015-04-17 18:00
Péntek
Miskolc Ma (híradó )
bulletKorszerűbb hulladékgazdálkodás Miskolcon bulletÚj telephellyel bővül a bodrogkeresztúri hulladékkezelő bulletKulturális eseményekkel bővül a Salkaházi program bulletIndonéz nagykövet Miskolcon bulletLovagi tornák tere bulletTehetség Roadshow bulletOrszágos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny bulletÁllatkerti fejlesztések uniós forrásból bulletIndul a ZOO járat
megnézem a teljes műsort
  bulletKorszerűbb hulladékgazdálkodás Miskolcon
Mintaprojektnek nevezte a miskolci hulladékgazdálkodást az államtitkár. Szabó Zsolt a megyeszékhelyen azt mondta: a kormány feltett szándéka, hogy átszervezi a teljes magyar hulladékgazdálkodást, úgy, hogy az ne terhelje többletköltséggel a lakosságo... (a49129 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: Majoros Róbert,ügyvezető igazgató,MiReHuKöz Nonprofit Kft.;Kriza Ákos,polgármester,;Szabó Zsolt,államtitkár,NFM )
megnézem a videót  
  bulletÚj telephellyel bővül a bodrogkeresztúri hulladékkezelő
Nyugat-európai színvonalú hulladékgazdálkodási rendszer épül ki az Abaúj-zempléni térségben. Ma letették az alapkövét a Bodrogkeresztúri Regionális Hulladékkezelő Központ új válogatóműjének. Ide a papírtól kezdve a háztartási berendezéseken át egész... (a49131 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: Szabó Zsolt,államtitkár,NFM )
megnézem a videót  
  bulletKulturális eseményekkel bővül a Salkaházi program
Újabb kulturális programokkal bővül a Salkaházi Sára program. Lesz főzőverseny a Diósgyőri Várban, szüreti bál valamint színházi és kávéházi programok. Tegnap a város közgyűlése 27 igen és egy tartózkodás mellett fogadta el a program folytatását. Tav... (a49127 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: Mészáros Jánosné,,;Novák Gyuláné,,;Kriza Ákos,polgármester, )
megnézem a videót  
  bulletIndonéz nagykövet Miskolcon
Miskolcon vendégeskedett csütörtökön az Indonéz Köztársaság budapesti nagykövete. A diplomata rövid városnézés után délután érkezett a Városházára ahol Kriza Ákos polgármesterrel találkozott, este pedig a Művészetek Házában nézte meg hazája egyik műv... (a49119 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: Wening Esthyprobo Fatandari,nagykövet,Indonéz Köztársaság;Pfliegler Péter,alpolgármester, )
megnézem a videót  
  bulletLovagi tornák tere
Épül a lovas pálya és a vásártér alapozását is megkezdték Diósgyőrben. Jól halad a lovagi tornák terének építése. A Bartók közben a parkoló építés is megkezdődött, ez június végére készül el. A 850 milliós turisztikai beruházás a nyár végén fejeződi... (a49130 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: Lengyel Katalin,ügyvezető,Miskolci Városfejlesztési Kft.;Rostás László,főépítész, )
megnézem a videót  
  bulletTehetség Roadshow
Miskolcra érkezett a Tehetség Roadshow. Az Új Nemzedék Központ idén tavasszal indította el országjáró programját. A Nemzeti Tehetség Program 2028-ig kiemelten támogatja a tehetséges fiatalokat. Bárkit, aki valamiben kiemelkedőt nyújt. A program keret... (a49125 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: Jávor Balázs,tehetséggondozási programvezető,Új Nemzedék Központ )
megnézem a videót  
  bulletOrszágos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny
Középkori kalodát, rabomobilt és modern mobilzárkát is láthattak az országos rendészet verseny résztvevői. A 11. alkalommal megrendezett csapatversenyen mégsem ezek álltak a középpontban. Sokkal inkább a fizikai erőpróbák, az elméleti tudás, és a ko... (a49128 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: Kulik Krisztián,tanuló,Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola Gimnázium és Kollégium;Lövei László,r. alezredes, igazgatóhelyettes,Miskolci Rendészeti Szakközépiskola )
megnézem a videót  
  bulletÁllatkerti fejlesztések uniós forrásból
Egy új hiúzpár, és egy hím szürkefarkas érkezik nyárra a Miskolci Állatkert és Kultúrparkba. Júniusra a ragadozók új lakrésze is elkészül. A Vadaspark eddigi legnagyobb beruházására Miskolc és Kassa közösen pályázott és nyert 51 millió forintot az un... (a49108 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: Veress Tamás,gyűjteményi vezető,Miskolci Állatkert és Kultúrpark;Hák Flóra,fajvédelmi koordinátor,Magyar Madártani Egyesület Bükki Nemzeti Park;Pfliegler Péter,alpolgármester, )
megnézem a videót  
  bulletIndul a ZOO járat
Indul a ZOO járat. Szombattól naponta tizenegyszer lehet feljutni Felső-Majláthról busszal a miskolci állatkertbe. A járatnak van menetrendje, de a busz csak akkor indul el, ha azt az utasok kérik és csak azokban a megállókban áll meg ahová kérték. A... (a49132 ::feltöltve: 2015-04-17 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
2015-04-16 18:30
Csütörtök
Promenád (kulturális magazin )
a Miskolc Televízió kulturális magazinműsora :: bulletBoldogtalanok bulletVisszatekintő 04.16. bulletKöltészet napja Lillafüreden bulletA la carte 2015. április 16. bulletHS7 Búcsúkoncert
megnézem a teljes műsort
  bulletBoldogtalanok
„Nincs csúnyább állat, mint az ember.” – írja Füst Milán a Boldogtalanok című drámájában, ahol van züllés, sötét szenvedély, elszalasztott élet. Ahol előfordul a halál utáni vágy, de eközben ég a kiolthatatlan remény a boldogság irá... (a49105 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: Szabó Máté,rendező,Miskolci Nemzeti Színház;Cseh Dávid,dramaturg,Miskolci Nemzeti Színház )
megnézem a videót  
  bulletVisszatekintő 04.16.
-... (a49102 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
  bulletKöltészet napja Lillafüreden
Virág és koszorú mellett idén verset is kapott születésnapjára József Attila. 1964 óta emlékezünk a költő születésére április 11.-én, mely egyben a magyar költészet napja is. Ez alkalomból Lillafüreden József Attila szobránál tartottak megemlékezést,... (a49091 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: Juhász Márton,Zrínyi Ilona Gimnázium,;Koncz Károly,Radnóti-díjas előadóművész, )
megnézem a videót  
  bulletA la carte 2015. április 16.
Programajánló ... (a49101 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
  bulletHS7 Búcsúkoncert
Alternatív vagy szinti-pop, nemzetközi vagy hazai. Hogy milyen stílusba sorolják őket, szerintük nem számít. Annál inkább fontos az az alkotói szabadság, amiben az elmúlt 19 évben részük volt. Hogy brutális-e a majális és valóban krézi-e a srác, már ... (a49104 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: Szűcs Krisztián,ének, gitár,;Takács Zoltán,billentyű, vokál, )
megnézem a videót  
2015-04-16 18:18
Csütörtök
Sporthírek (sport )
bulletDVTK - Sopron 60-62, bajnoki döntő negyedik mérkőzés bulletAlapszakaszgyőztes a Miskolci Vízilabda Club
megnézem a teljes műsort
  bulletDVTK - Sopron 60-62, bajnoki döntő negyedik mérkőzés
Döntőhöz illő csodálatos hangulatban, teltház előtt találkozott egymással szerda este a DVTK és a soproni csapat. A női kosárlabda bajnoki finálé negyedik összecsapása drámai végjátékot hozott, megvolt a dobása a házigazdának a győzelemhez, de kimara... (a49121 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: Krivacevic Tijana,,Sopron;Rasheed Rita,,Aluinvent DVTK;Czank Tímea,csapatkapitány,Aluinvent DVTK )
megnézem a videót  
  bulletAlapszakaszgyőztes a Miskolci Vízilabda Club
Már az első negyedben eldöntve a mérkőzést, nagyarányú győzelmet könyvelhetett el a Miskolci Vízilabda Club a szerdán este rendezett bajnoki mérkőzésen. 48852: Az OB 1/B 1. fordulójában, az Újpesti VSE vendégszerepelt a Kemény Dénes uszodában. A hétk... (a49122 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
2015-04-16 18:00
Csütörtök
Miskolc Ma (híradó )
bulletSeriff-rendszer lesz Miskolcon bulletNem lesz Református iskola a Fazekas bulletSegítség a kárpátaljai magyaroknak bulletKatyn - szentmise az áldozatokért bulletSpeedmaraton bulletEgyüttműködés az Egyetem és a MISEK között bulletEgyre több szálloda csatlakozik a Hotelstars minősítő-rendszerhez bulletBartók Plusz Operafesztivál 2015 bulletSport - közgyűlés
megnézem a teljes műsort
  bulletSeriff-rendszer lesz Miskolcon
Jönnek a sheriffek. 20 rendésszel több lesz Miskolcon. Így minden körzet saját felügyelőt kap. Így döntött a közgyűlés. Ez újabb lépést jelent a biztonságosabb városért. Miskolc lesz az első nagyváros Magyarországon ahol elindítják a sheriff rendszer... (a49114 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: Nemes Gyula,,;Kovács László,önkormányzati képviselő,KDNP;Kriza Ákos,polgármester,;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,Miskolci Önkormányzati Rendészet )
megnézem a videót  
  bulletNem lesz Református iskola a Fazekas
Nemet mondtak a szülők. Így nem lesz egyházi fenntartású intézmény a Fazekas Általános Iskolából Miskolcon. A KLIK-nél a belvárosi református egyházközösség jelentkezett be a Fazekasért. Azt mondták azért szeretnék az iskolát, hogy az ott tanuló gyer... (a49115 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
  bulletSegítség a kárpátaljai magyaroknak
Miskolci segítség a kárpátaljai magyaroknak. 20 millió forintos segélyt küld a város Ukrajnába. Így döntött a közgyűlés. Öt teljes egészében magyar lakta falu kap egyenként 5 millió forintos segítséget. ... (a49117 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: Kriza Ákos,polgármester,;Alakszai Zoltán,kabinetvezető,Polgármesteri Kabinet;Hollósy András,önkormányzati képviselő, )
megnézem a videót  
  bulletKatyn - szentmise az áldozatokért
Sztálin utasítására lengyel hadifoglyok ezreit végezték ki Szmolenszk környékén a II. világháborúban. A mészárlásra szóló parancsot egy1940 március 5-én kelt jegyzék adta ki. A kivégzett tiszteket tömegsírokba temették. Az áldozatok pontos száma azót... (a49107 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: Fekete Dénes,elnök,Miskolc MJV Lengyel Önkormányzat )
megnézem a videót  
  bulletSpeedmaraton
24 óra alatt csak Borsodban 95 helyszínen elindult a speedmaraton. Minden szuper lézert bevetett a rendőrség. Maguk az itt élők mondhatták meg, hogy hol vadásszanak gyorshajtókra a rendőrök. A speedmaraton egy európai akció. 20 országban egyszerre mé... (a49110 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: ATMO-szinkron név nélkül,,;Andrik Szilárd,közlekedésrendészeti osztályvezető-helyettes,B.-A.-Z. Megyei Rendőrfőkapitányság;Bíró László,,;Atmo-szinkron név nélkül,,;Majoros László,, )
megnézem a videót  
  bulletEgyüttműködés az Egyetem és a MISEK között
Az akut ellátástól a rehabilitáción át az ápolásig, minden szakterületen gyakorlatot szerezhetnek a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának hallgatói a MISEK kórházaiban. Több mint egy évtizede nyolcszáznál is több diák gyakorolja a gyógyítást a ... (a49088 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: Kiss -Tóth Emőke,dékán,Egészségügyi Kar, Miskolci Egyetem;Tiba Sándor,főigazgató,Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház )
megnézem a videót  
  bulletEgyre több szálloda csatlakozik a Hotelstars minősítő-rendszerhez
Azonos csillag. Ugyan az a minőség. 14 európai országban kötelező, Magyarországon önkéntes alapon lehet csatlakozni a szállodákat minősítő Hotelstars rendszerhez. Ez átláthatóvá teszi a vendégek számára, hogy a pénzükért milyen minőségű szolgáltatás... (a49113 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: Rácz Anett,szállodaigazgató,Calimbra Wellness és Konferencia Hotel;Balláné Rudnai Ágnes,,;Nagy Júlia,TDM menedzser,MIDMAR Nonprofit Kft. )
megnézem a videót  
  bulletBartók Plusz Operafesztivál 2015
„Legyen az opera mindenkié”. Június 12-én nyit a Bartók Plusz Operafesztivál. 10 napon át ismét Miskolc lesz a kultúra fővárosa. A programsorozatban kortárs opera ősbemutatók, fesztiváldíjas operaprodukció, színháztörténeti jelentőségű Ba... (a49118 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
  bulletSport - közgyűlés
A csapat visszaadta a város önbecsülését. Kriza Ákos a Miskolci Jegesmedvéket méltatta így. A polgármester közgyűlési expozéjában köszönetet mondott a jégkorong csapat vezetőinek. Azt mondta a Macik csapatban voltak a legjobbak, olyanok, mint Miskolc... (a49120 ::feltöltve: 2015-04-16 :: megszólalók: Kriza Ákos,polgármester, )
megnézem a videót  
2015-04-15 19:30
Szerda
Helyzetkép ( )
bulletPolitikai, közéleti magazin
megnézem a teljes műsort
  bulletPolitikai, közéleti magazin
Gettófelszámolás - se így, se úgy nem jó? Zuhanórepülés - valahol elveszett a "lélek", azt kell visszahozni Áttörték az üvegplafont - váltópárt lehet a Jobbik... (a49100 ::feltöltve: 2015-04-15 :: megszólalók: )
megnézem a videót  
2015-04-15 18:23
Szerda
Programpont ( )
a Miskolc Televízió programajánlója :: bulletProgramPont 2015. április 15. szerda
megnézem a teljes műsort
  bulletProgramPont 2015. április 15. szerda
-... (a49090 ::feltöltve: 2015-04-15 :: megszólalók: )
megnézem a videót  





FRISS VIDEOHÍREK

Politikai, közéleti magazin
Helyzetkép 2015-06-10 (00:50:00)
- Ombudsman: súlyosan sérti a szegregátumok lakóinak jogait a Miskolci Önkormányzat - Menekültek: - félmillió menekült érkezhet Európába a nyáron. Magyarországon a Nemzeti konzultációt népszerűsítő plakátokat rongálják. - Ausztria busszal és repülővel küldené vissza az illegális bevándorlókat abba az európai országba, ahol először regisztrálták őket. - Magyarországra tavaly 45 ezer illegális bevándorló érkezett. Idén már az év elő öt hónapjában 50 ezren jöttek. - Biszku-per: - kezdődik minden előről
videó feltöltve: 2015-06-10 19:00:15
16 csapatos lesz az OB I.
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:01)
16 csapatos lesz ősztől az E.ON férfi ob I.-es bajnokság. Ezt korábban a Liga javasolta, tegnap pedig a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége rábólintott a tervre. A csapatok a 2016-os, januári belgrádi Európa-bajnokság, valamint az olimpiai felkészülés miatt dolgoztak az élvonalbeli bajnokság lebonyolításának átalakításán. Az új idényben két, nyolcas csoportot alakítanak ki, amik nagyjából azonos erősségűek lesznek. A változtatás már az újonc Miskolcot is érinti és érdekesség, hogy emiatt az a Tatabánya is indulhat az első osztályban, akiknek legyőzése a legfontosabb volt az MVLC-nek, a feljutásért folytatott küzdelmekben.
videó feltöltve: 2015-06-10 18:52:05
Mindenkit érdekel az új vár
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:13)
Négyszeresére nőtt a diósgyőri vár forgalma a felújítás óta. A miskolciak mellett az ország több pontjáról, és külföldről is érkeznek a várba. A legtöbben emléket is visznek haza az élmény mellett. Azt mondják, már maga az építmény is egyedülálló attrakció.
videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:41
megszólalók: Keresztes Edina,,;Veresné Tar Gabriella,tárlatvezető,

Közbiztonsági fórum az Avason
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:51)
Kábítószeres fiatalokra és részeg randalírozókra panaszkodnak az avasiak. Bár szinte már egyetlen fészekrakó sincs a lakótelepen, a hajléktalanok és a szemetelők még mindig gondot okoznak a környéken. Az Avas Délen tartottak közbiztonsági fórumot tegnap- ahol az is elhangzott, hogy éppen ezért több rendőr és rendész lesz a problémásabb területeken.
videó feltöltve: 2015-06-10 18:51:38
megszólalók: Glatz Katalin,önkormányzati képviselő,Fidesz-KDNP;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,MÖR;Kiss Gábor,alpolgármester,;06-80-46-00-46,,

Szemétszedés Lyukóban
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:15)
Lyukóban szerencsére olyanok is élnek, akik tenni is akarnak környezetükért. Ma több tonna szemetet szedtek össze a városrészben, de a saját portáikon is lomtalaníthattak a lakosok. A szemétszedést a terület önkormányzati képviselője szervezte.
videó feltöltve: 2015-06-10 18:50:23
megszólalók: ATMO,,;ATMO,,;ATMO,,;Csikja Vanessza,,;Deák-Bárdos Mihály,,önkormányzati képviselő,, Fidesz-KDNP;ATMO,,

Lyukóban ellenőrzött a hatóság
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:56)
Elhagyott, feltört házak és áramlopások a Lyukóvölgyben- a rendészek és a társhatóságok folyamatosan visszatérnek a helyszínre. A környéken sokan örülnek a hatósági jelenlétnek, amit a miskolci rendészek folytatni is fognak.
videó feltöltve: 2015-06-10 18:48:47
megszólalók: Atmo:Juhász Róber (nincs felirat)t,,;Juhász Róbert,,;Papp Ferenc,,;Kovács László Csaba,közterület felügyeleti és rendészeti vezető,Miskolci Önkormányzati Rendészet

Nyári diákmunka
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:01:55)
Sok diák vállal munkát a szünidő alatt. Idén is főként irodákba, hipermarketekbe és termelő cégekhez keresik a fiatal munkaerőt. Az órabérek a munka jellegével változnak. Az alap a minimálbér, de képzettségtől és tapasztalattól függően a diákok akár a minimálbér kétszeresét is megkereshetik. Munkát vállalni a diákmunka közvetítőn keresztül érdemes.
videó feltöltve: 2015-06-10 18:47:54
megszólalók: Varga Viktória,,;Boros Jenifer,,

Fecske gyűrűzés
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:02:06)
Több fecskét, és fecske fiókát is meggyűrűztek ma a MIVÍZ telephelyén. A Magyar Madártani Egyesület Bükki csoportja szerint 5 év múlva teljesen eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. A miskolci vízművek telephelyén azonban csaknem 30 fecskefészek található. De, egy egészen különleges madár is gyűrűt kapott.
videó feltöltve: 2015-06-10 18:46:57
megszólalók: Pusztai Leó,,;Somoskői Péter,,alelnök,,Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bütkki helyi csopor;Szabó György,, stratégiai igazgató,,MIVÍZ Kft.

Csődvédelmi törvényjavaslat a családokért
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:21)
Több tízezer szegény sorsú családon segíthetne a KDNP törvényjavaslata, melyet ma tárgyalt az országgyűlés. A csődvédelem szerint az adós mentesítést kapna a végrehajtás alól, részleges moratórium kapcsolódik hozzá és az adósság egy részét is elengedhetik. Miskolcon a családsegítő szolgálat segített a kilátástalan helyzetbe került családokon. Az igazgató szerint az új törvény több szempontból is jobb lehet a réginél.
videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:45
megszólalók: Földessy Judit,igazgató,Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény

Ezrek operája a Jégcsarnokban
Miskolc Ma 2015-06-10 (00:00:23)
A sport és a művészet tökéletesen megfér egymás mellett. Bizonyítja ezt az is, hogy a tavalyi operafesztivál egyik legnépszerűbb programjának, az Ezrek operájának a Jégcsarnok adott otthont. A tér akusztikája annyira optimális a műfajhoz, hogy az Aida után ismét ezt a helyszínt választották. Ezúttal pedig nem csak az Ezrek operája lakja majd be a csarnokot. Az operafesztivál pénteken kezdődik
videó feltöltve: 2015-06-10 18:45:13
megszólalók: Kesselyák Gergely, fesztiváligazgató,BartókPlusz Miskolci Operafesztivál


még több videohír...

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!